- 2 days ago
Miközben Diyar felelősségre vonja Feritet, amiért ennyit ivott, Seyran elmegy Sinan szüleihez, hogy végre találkozzanak….
Miközben Diyar felelősségre vonja Feritet, amiért ennyit ivott, Seyran elmegy Sinan szüleihez, hogy végre találkozzanak… Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel küzd a házasság ellen, Ferit jól szórakozik a lány kétségbeesésén...A szerelem nélküli házasság mellett a családon belüli erőszakra is hangsúlyt fektettek az alkotók a sorozatban. Seyran és Suna gyermekkori traumáktól szenved agresszív apjuk miatt. A mérgező családi légkörből való kitörés, a férfi-női hatalmi játszmák, a feminizmussal kapcsolatos kérdések mind előkerülnek a szövevényes történetben. A széria főszereplője, Mert Ramazan Demire mostanra óriási rajongótáborral rendelkezik Törökországban, szinte a semmiből lett országos hírű sztár.
Miközben Diyar felelősségre vonja Feritet, amiért ennyit ivott, Seyran elmegy Sinan szüleihez, hogy végre találkozzanak… Az aranyifjú című sorozat egy kényszerházasság története sok intrikával, hazugsággal és sötét családi titkokkal! A főszereplő egy vagyonos család tékozló fia, Ferit. Nagy nőcsábász, élvezi a jólétet és kicsit sem kíván részt venni a családi ékszerbirodalommal járó teendőkben. Nagyapja, Halis rossz szemmel nézi unokája csapodár életét, ezért úgy dönt, feleséget keres neki. A tervről egy testvérpár, Suna és Seyran zsarnok apja is tudomást szerez, akinek más célja sincs, mint jól férjhez adni a lányait. Míg Suna saját családról álmodozik és új otthonra vágyik, testvére, Seyran egyetemre készül. Előbbit választja ki Halis az unokája számára, aki azonban sokkal inkább Seyran iránt érdeklődik. Az eljegyzés éjszakáján váratlan fordulat történik, és miközben Seyran foggal-körömmel küzd a házasság ellen, Ferit jól szórakozik a lány kétségbeesésén...A szerelem nélküli házasság mellett a családon belüli erőszakra is hangsúlyt fektettek az alkotók a sorozatban. Seyran és Suna gyermekkori traumáktól szenved agresszív apjuk miatt. A mérgező családi légkörből való kitörés, a férfi-női hatalmi játszmák, a feminizmussal kapcsolatos kérdések mind előkerülnek a szövevényes történetben. A széria főszereplője, Mert Ramazan Demire mostanra óriási rajongótáborral rendelkezik Törökországban, szinte a semmiből lett országos hírű sztár.
Category
📺
TVTranscript
00:00Csifó Doréna, Hajdú Tibor, Kis Erika, Kárpáti Levente, Bogdányi Titanilla, Gulás Fanni, Farkasinszki Edith, Tóth Roland, Hámbertalan, Zakariás Éva, Bergendi Áron,
00:24Menszátor Magdolna, Sági Tímea, Dézsi Szabó Gábor, Tamási Nikolett, Ligeti Kovács Judit, Nagy Katica, Barát István, Kántor Kitti, Rátonyi Hajni, Barbinek Péter.
00:54Az Aranyi Fiú
00:57Az Aranyi Fiú
00:57Az Aranyi Fiú
01:27Figyelj, holnapra legyen meg a pénzem, nem viccelek.
01:47Meg lesz a pénzed, Sefki, de ne koszloss utánam és ne írugass, mondtam már.
01:53Suna, te meg kinek írsz?
01:58Seyrannak. Írt nekem, és gondoltam, hogy válaszolok neki.
02:03Miért írt ilyen későn?
02:06Jaj, drágám, ez ilyen csajos dolog, magánműgy.
02:11Mostantól mindent meg fogsz kérdezni évesen.
02:18Nem fogok.
02:19Magad mondod el.
02:23Anya, én lefekszem jó éjszakát.
02:26Seyran!
02:28Seyran, gyere, ülj le ide egy kicsit.
02:30Mi van?
02:32Gyere, gyere, beszélgessünk egy kicsit.
02:37Anya, mondd. Miről akarsz beszélni? Fáradt vagyok.
02:44Ülj le.
02:45Seyran.
02:48Anya.
02:49Áró, de mi volt veled ma egész este?
02:52Jaj, anya, ne kezd már, kérlek.
02:55Sinán is megkérdezte, igaz?
02:58Igaza van.
02:59Megláttad Feritet, és nem voltál a magad ura.
03:05Teljesen a magam ura voltam, anya.
03:07Csak örültem, hogy a testvérem megházasodik. Ennyi?
03:09Vagy csak megjátszod magad, hogy ne lássam rajtad azt, hogy mennyire felzaklatott.
03:19Kicsit sem zaklatod fel.
03:21Kicsim, én a szemedből megmondom, hogy milyen érzelmek kavarognak a szívedben.
03:32Igen, én is azt akarom, hogy Sinánhoz menj, feleségű, de hogyha a legkisebb kétség is felmerül benned, akkor ne tedd. Ne tedd.
03:46Az nem lenne jó egyik őtöknek sem, hiszen ő is egy anyafia, hát nem igaz?
03:52Anya, figyelj! Eddig soha nem bántottam Sinánt, és nem is fogom.
04:05Ráadásul, ha ő egy anyafia, akkor én a legcsodálatosabb anyalánya vagyok, a nem jójád.
04:14Anyucikám, most tényleg megyek aludni, nagyon fáradt vagyok. Szia, jó éjszakát!
04:20Szia, szia, jó éjszakát! Szép álmokat!
04:25Neked is.
04:46Sinán!
04:47Anya?
05:01Megiesztettél.
05:03Igen, ez kölcsönös. Te is megiesztettél engem. Egész nap nem vetted fel a telefonodat, és hazudtál nekem. Van fogalmad róla, hogy éreztem magam?
05:11Ugyan már, hiszen én Oszmánnal üzentem neked.
05:16Nagyon kedves, nagyon kedves, igen.
05:18Drága anyucikám, mondd csak.
05:21Aila szultána, nem hiányoztam?
05:25De nagyon hiányoztál, csak nem mutatom ki.
05:28Miért nem mutatod? Mutasd ki, gyerünk!
05:30Ölelj meg, gyere! Kérlek, ölelj meg, mert már két hónapja nem öleltelek meg.
05:37Drága anyukám.
05:38De mondjak valamit?
05:41Esküszöm, hogy jókom volt rá.
05:43Arra nincs jók, hogy hazudj anyádnak, főleg, ha egy lány az.
05:47Miért hazudnék neked egy lány miatt?
05:49Azért hazudtál.
05:50Akkor két lehetőség van. Vagy nem hazudtam neked, vagy Szeirán nem csak egy lány.
05:56És nem is az. Majd meglátod én. Mit szeretnél, melyik legyen igaz?
06:00Az egyértelmű, hogy hazudtál.
06:03Fiam, nem te mondtad, hogy ez a lány csak egy futó kaland, akiről még csak beszélni sem érdemes?
06:11Mondd, mi történt? Komolyra fordult a dolog, és ez a Szeirán már több is, mint csak egy lány. Na, mi van?
06:18Drága anyám, szerinted a nagy Ájla Szultána fia az idejét pazarolná egy közönséges lányra?
06:24Szerintem ez nem fordulhat elő. Miket gondolsz, anyám?
06:27Csak hogy tudd, engem nem érdekel, hogy ki ez a lány, csak ne jött bele magad.
06:33Nézd, ha komolyra fordul a dolog, én véget vetek neki.
06:36Pillanat, pillanat, pillanat.
06:40Áruld el, mit értünk komoly alatt, Ájla asszonyom.
06:44Hát a házasság, fiam.
06:46Színen, nézd, a legutóbbi komoly kapcsolatodba.
06:52Majdnem belehaltál.
06:53Fiam, tudod, mint mentem akkor keresztül, kérlek, én nem akarom azt még egyszer átélni.
06:59Akkor mégis mi legyen? Soha ne házasodjak meg.
07:03Ne legyek boldog, ne szaladgáljanak kicsi színánok ebben a házban.
07:07Hát, nem volna ő.
07:08Na jó.
07:09De ezt mindennél jobban szeretném, de ehhez egy megfelelő lányt kell találnod.
07:14Szejrán, miért nem megfelelő lány ehhez anyja?
07:17Jaj, ne nevettes, kérlek, ne nevettes.
07:20Hát nem ez a lány volt az, aki megszégyenítette a férjét és a családját mindenki előtt, egész Törökország előtt. Mit is mondott?
07:27Ez a megfelelő lány, ilyen egy megbízható lány. Erre a lányra bíznád rá a gyerekeidet?
07:32Nem, nem színán, a megfelelő partner nem ilyen. Nem, ez a lány nem más egyéb, mint egy új gazdag, akit csak a hírnév érdekel, semmi más.
07:44Jól van, jól van, ebből elég, fejezzük be.
07:47Rosszul vagyok ettől az egésztől, érted?
07:49Jól van anyja, kérlek, hallgass meg.
07:51Nézd csak meg, mint ment keresztül. Mit élt át, annak ellenére, hogy milyen fiatal. Nem mit élhetjük el emiatt.
07:57Te nem ismered az ő történetét. Hallgassd meg.
08:03Anya, figyelj, Szejrán megváltozott. Teljesen megváltozott.
08:08Tudod, ez a lány nem tudna ártani nekem.
08:12Igen, az lehet, hogy nem szándékosan, de biztosan bántani fog.
08:18Mert benne van a génjeiben, érted? A génjeiben.
08:22És fiam, senki sem tudja, hogy került Isztambulba.
08:25Itt meg hozzáment ahhoz a szemét Ferit-hez.
08:29Ki tudja, mi mentek keresztül. Ki tudja, mit tett vele az a gazember, hogy aztán kiállt, és mindenki előtt elmondta azokat a dolgokat.
08:36Fiam, még hogy én nem akarom, hogy boldog legyen a gyermekem, én ne vágynék arra, hogy megöleljem az unokáimat.
08:44Anya, én fáradt vagyok. Folytathatnánk holnap?
08:53Édesem, holnap majd szépen mindent megbeszélünk, rendben, kisfiam.
08:58Drágám, nézd, te vagy a szemem fény. És én mindentől megóvlak téged.
09:09De anyaként köterességem elmondani neked az igazat.
09:13És tudom, hogy végül majd helyesen fogsz cselekedni.
09:22Édesem, nagyon hiányoztál.
09:26A szobád már vár, menj és aradj.
09:29Életben.
09:43A szobád egy
10:04Köszönöm szépen!
10:34Köszönöm szépen!
10:43Színen!
10:47Színen!
10:49Merre vagy?
10:52Várjunk, csak rossz helyen vagyunk!
10:55Rossz helyen vagyunk, színen! Merre vagy?
10:58Nem vagy rossz helyen!
11:00Neked itt van a helyed.
11:05Piszta, Cica.
11:11Seiran!
11:14Gyere!
11:16Gyere, menjünk!
11:18Mondjuk!
11:21Engedjál!
11:24Engedjál a kezem, engedjál!
11:29Tisztán te fogsz engem.
11:31A hívott szám jelenleg nem kapcsolható.
12:01Mi lehet?
12:04Szóval lent vagy.
12:09Gyorsan csinálok magunknak egy kávét. Rendben.
12:17Néném.
12:19Szejrán.
12:22Nagyon büszke vagyok rá, drágám.
12:26Drágám.
12:27Hogy vagy?
12:28Gyere, ülj ide mellém. Gyere csak.
12:40Eszme, mit mondasz? Ezt a lányt, mintha kicserélték volna.
12:45Csak úgy ragyog a szeme. Mintha nem ugyanaz a lány lenne.
12:49Kazim mondta, hogy Szejrán megváltozott. Teljesen igaza volt.
12:53Hát tudsz. Megkérdezted Kazimot, hogy honnan tudott az esküvőről?
12:59Áh. Nos, Aysen volt az, aki kifecsegte.
13:03Mi dolga van Aysennek apámmal?
13:06Kazim a villában lakik.
13:08Mi? Viccesz? Hogy kerül oda?
13:10A melléképületben tartom. Ha? Ha elengedném, ide jönne és lelombozna téged. Még ez tűnt a legjobb megoldásnak. Mégis elrontotta a kedvedet.
13:22Te híreket vársz Sinántól? Ha? Milyen ember ez a Sinán? Mesélj!
13:35Milyen ember is Sinán? Olyan nekem, mint a levegő.
13:39Nem tudom, mi lenne velem nélkül-e. Megfullatnék.
13:45A lényeg, hogy megszabadultál attól a bolondtól. Nagyon szerencsés vagy. Különben most is csak az ajtót lesnéd, hogy mikor jön meg.
13:54Miért?
13:56Képzel, tegnap este nem került elő és mindannyian az ajtót bámulva vártuk őt. Bolond és akik várták, azok is bolondok. Néha nagyon sajnálom azt a fiút, nem hazudok.
14:08Ifakat miatt és orhán miatt is ide-oda rángatják szegényt.
14:13Mi van megint Ifakattal? Mit művel?
14:15Nos, holnap reggel valami prezentáció lesz a cégnél. Ferit tervrajzait kellene bemutatni, de ha jól értem a dolgot, nem tud rajzolni.
14:27Ifakát csak azt hajtogatta, hogy a rajzoljon, rajzoljon. Mert ha lejár a határidő, akkor mindennek vége. Tönkre megy az egész cég. Bezárhatnak. Hát megőrült?
14:39A nagykorhán család csak úgy tönkre menne egy ilyen miatt?
14:42Soha sem lehet tudni, néném.
14:45Ne beszélj te is úgy, mint egy bolond. Ha nem tud rajzolni, nem tud rajzolni. Nem kényszeríthetjük. Rá kell bízni a sorsra.
14:55Akárhogy is nekem. Látnom kell őt. Mármint Sinánra gondoltam.
15:02Hová rohansz? Mesélj valamit Sinán családjáról.
15:06Remélem, kedvesek néném, de nekem most sietnem kell.
15:12Sziasztok.
15:13Még nem ismeri Sinán családját.
15:15Nem.
15:16Nem.
15:17A fejem.
15:19Köszönöm szépen!
15:49Diár!
15:55Diár!
16:02Diár!
16:08Köszönöm szépen, köszönöm, de most nem bírok enni egy falatot sem. De mi ez?
16:15Ez mégis mi?
16:16Idd meg. Jót fog tenni.
16:19Jól van, látom, lassan magadhoz térsz. Gyere, ülj le. Enned kell valamit.
16:34Ez őrület.
16:35Drága szerelmem. Ezt mind te csináltad?
16:44Jó étvágyat.
16:47Eszem egy kis uborkát. Ez méregtelenít.
16:50Egyébként köszönöm a tegnapot.
17:06Nem voltam jól.
17:12Nos, nem sokra emlékszem. Arra sem, hogy kerültem ide.
17:18Persze, hogy nem emlékszel.
17:19Amilyen állapotban voltál este.
17:25De én segítek emlékezni neked.
17:28Részek voltál, amikor este ráttaláltam.
17:33A szemétben feküdtél.
17:35Egy bár mellett.
17:36Á, te voltál az.
17:38Jobb lett volna, ha szelj rán az.
17:47Ez most hogy ilyen ide?
17:49Semmi köze hozzá, hogy így berúgtál, igaz?
17:53Még jó, hogy nincs.
17:57Szerinted ilyen hülye vagyok?
18:01De tudod, hidegenhagy.
18:04Ha hidegenhagy, akkor miért vagy ilyen?
18:06Este nem akartál velem beszélni.
18:08Miért?
18:12Csak mert megláttad a volt feleségedet.
18:16Diár.
18:17Másfél évig józan voltál.
18:19Egy kortyot semmitál.
18:21Semmit.
18:22Azt mondtad, hogy többé nem fogsz írni, ami sikerült.
18:25Mi történt egy nap alatt?
18:27Ha?
18:28Mi változott egy nap alatt?
18:35Úgy tűnik az a kenyér készen van, nem?
18:37Nincs.
18:39Másfél évet dobtál el tegnap.
18:42És meg sem bántad.
18:43Jól van, na.
18:45Oké, jól van.
18:47Egy éjszaka volt, semmi több.
18:49Nem jelenti azt, hogy újra inni kezdek.
18:52Oké?
18:52Miért nem nyugszol meg egy kicsit?
18:54Azt hiszem, nem voltam elég világos.
18:57Mit mondtam neked?
18:58Azt, hogyha velem akarsz lenni, nem ihatsz.
19:02Se ma, se holnap, se mikor.
19:04Soha többé pontosan ezt mondtam.
19:06Meg, hogy szedd össze magad.
19:08És azt is, ha más jár a fejedben, engem felejts el.
19:12Diár.
19:12Mi van?
19:13Mi az, hogy Diár?
19:15Mit ígértél?
19:16Jól van, hibát követtem el.
19:19De ne csinálj úgy, mintha ez rendszeres lenne.
19:21Az emberek követnek el hibákat.
19:23Ilyen az emberi természet.
19:25Sajnálom, de ez az igazság.
19:32Emberi természet?
19:36Emberi természet.
19:40Az ivás volt a vörös vonal.
19:44Emlékszel, hogy ezt mondtam?
19:49Anyám is, és az apám is.
19:51Az átkozott alkohol miatt.
19:53Jól van.
19:54Mi van?
19:55Nincs jól.
19:56A szüleim az alkohol miatt haltak meg.
19:59Ezt elfelejtetted?
20:11Diár.
20:13Figyelj, sajnálom, nem fordul elő többé.
20:17Soha többé nem fordul elő.
20:19Eddig sem fordult elő, hát nem?
20:21Tudod, miért nem fordult elő eddig?
20:23Mert eddig nem tettek minket próbára.
20:27Te az első próbán elbuktál.
20:30Hibáztam.
20:32Rendben?
20:34Elismerem.
20:36Hibáztam, elismerem.
20:38Nagyon sajnálom.
20:39Hibáztam, nem fordul elő.
20:40Tudod, nem fordul elő.
20:41Nem hiszek neked.
20:43Nem hiszek neked, Ferit.
20:45Ha ezt hozza ki belőled az, hogy egyetlen egyszer láttad Szejránt,
20:48ha nem tisztelsz se engem, se magadat,
20:52akkor hiba volt, hogy egyáltalán hírtam neked.
20:54Jó, nem fejeznéd be végre.
21:02Hagyd abba, jó?
21:04Teljesen igazad van.
21:06Ennyi volt, befejeztem.
21:08Elmennél innen?
21:10Tessék.
21:10Menj el innen.
21:11Gyerünk.
21:15Diár, nevetséges vagy.
21:17Ülj vissza, kérlek.
21:18Azt mondtam, menj el innen.
21:20Menj!
21:28Komolyan mondod?
21:29Igen, komolyan, Ferit.
21:30Mit nem értesz?
21:31Gyerünk, húzz innen, menj!
21:36Oké.
21:39Rendben.
21:45De ez a próba a te próbád is volt, tudod?
21:48Neked most tényleg az a tervet, hogy csak így lemondasz rólam?
21:52Igen, lemondok rólad.
21:55Én is ember vagyok, drágám.
21:57Én is elbuktam.
21:59Elbuktam az első próbán, ilyen az emberi természet.
22:02Te magad mondtad.
22:05Viszlát!
22:18Nem beszételek el.
22:39Nem beszételek el.
22:41Nem beszételek el.
22:43Nem beszételek, nem beszételek.
22:44Nem beszételek.
22:45Nem beszételek el.
22:49Kis csíbrém.
23:03Bátyám! Bátyám, mesélj, merre jártál?
23:08Mit csinálsz?
23:11Olyan régen látunk.
23:13Rendben. Rendben.
23:15Mondom, hogy jövök, ne keress mást a játékhoz.
23:19Játszani fogok, jövök. Rendben. Rendben, szerzek pénzt, ne aggódj, jól van.
23:23Szia.
23:25Jól van, engedj el. Várj egy kicsit.
23:27Nem engedlek el.
23:28Úgy csinálsz, mintha a katonaságtól jöttem volna vissza.
23:31Boldogok vagyunk, hogy hazajöttél.
23:34Üdvözöllek.
23:35Bátyám, hogy vagy?
23:37Jól vagyok, jól. Most, hogy látlak, egyre jobban vagyok.
23:39Kedves vagy, köszönöm.
23:41Mindenkivel foglalkozol. Anyával a bátyákkal, csak velem, nem?
23:45Meghihet.
23:47Most már foglalkozni fog veled.
23:50Úgy tűnik, most valaki mással fog foglalkozni.
23:53Kire gondolsz?
23:55Valami Seirán nevű lányra.
23:57Hazal, ne idegesíts fel engem ilyen korán reggel.
24:01Nem osztozol a fiaton, igaz?
24:04Bácsikám, munkaügyben telefonáltál?
24:07Á, igen, igen, de megoldottam, ne aggódj.
24:10Hűjtsd a fejle.
24:11Remek.
24:12Remek.
24:13Fiúk, ne beszéljünk reggel az üzletről.
24:16Nem, nem, asszonyom, nem.
24:18Anyá, ne mondjél neked.
24:19Mármint ezt az üzlet dolgot, mert a bátyám soha nem fog idejönni, ha elvette Seirán.
24:24Hazá, drágám.
24:25Miért mondogatod, hogy Seirán, Seirán, ha?
24:28Az idegeimre akarsz menni?
24:37Na, vajon ki keresi a bátyámat?
24:39Ilyenkor.
24:40Talán vele álmodott?
24:49Majd én megnézem.
24:53Anya, figyelj.
24:54Mondok neked valamit.
24:56Ha a bátyám nem hozza ide Seiránt kézenfokva, hogy megcsókolja a kezetet, akkor semmit sem tudok.
25:02Gondolod, hogy oda nyújtanám neki a kezemet?
25:05Nos, ezt nem tudom, de a fiad nagyon szerelmes belé.
25:09Csak ezt hallom tőle, Seirán, így Seirán, úgy, amúgy másról nem is beszél.
25:13Szerelmes. Hidd el.
25:16Beszéltem Sinánnal.
25:18Semmi komoly nincs köztük.
25:26Szeirán.
25:27Örülök, hogy megismersz.
25:28Mi van veled? Mi folyik itt? Miért nem vetted fel a telefont?
25:43Szó nélkül eltűntél. Hát ennyit ér neked a kapcsolatunk, hogy csak úgy fogod magad és eltűnsz.
25:47De hogy erről szó sincsen.
25:49Nincsen? Mi történt? Talán nem örülsz, hogy itt vagyok?
25:53Nem, Seirán, szó sincsenről, de...
25:56De mi Sinán? Mi az, hogy mi? Én itt állok és remegek.
26:00Nézd meg, mi lett velünk, mióta Isztambulban vagyunk. Azért van, mert kicsit feszült a helyzet.
26:05Alkan, alkan, alkan, jól van, nyugodj meg, nyugodj meg.
26:07Miért nem veszed fel a telefont? Hogy lehet, hogy én nem érem el a férfit, akihez hozzá akarok menni?
26:11Bocsánat. Ne kiabálj.
26:13Jól hallottam, amit a végén mondtál.
26:15Elnézést, jó napot.
26:17Drágám.
26:19Nem mondod semmit, Anya. Seirán menni készült.
26:23Valóban.
26:25Most nem alkalmas.
26:27Anya!
26:29Sinán! Mi fogod?
26:31Mi fogod?
26:33Szeirán menni készült.
26:35Valóban.
26:37Most nem alkalmas.
26:39Anya!
26:40Sinán! Mi fogod?
26:41Bácsikám, minden rendben.
26:43Anyám jó hírt kapott, és ettől nagyon izgatott lett.
26:49Igazán? Milyen hírt?
27:03Mi Seiránnal összeházasodunk.
27:05Ez a tervünk.
27:17Ennek körül ennyire az anyám.
27:20Igaz, anyucim?
27:22Igen, drágám. Igen. Nagyon boldog vagyok miattatok.
27:25Gyere, Seirán. Hadd csókoljalak meg.
27:28Köszönöm.
27:30Hát egy kicsit megsértődtem, mert az ember nem így közöl ilyesmit.
27:35Legalábbis az anyjával, igaz, Seirán?
27:38De azért hadd csókoljalak meg.
27:40Hagyd ezt abba. Különben soha többé nem látsz rendben.
27:45Legyetek boldogok rendben.
27:49Köszönöm, drága anyukám.
27:55Hazá vagyok. A bátyám már mesélt rólad.
27:58Szia, nagyon örülök.
28:00Seirán, már sokat hallottunk magáról.
28:02És képeket is láttunk, de a valóságban ön még sokkal szebb.
28:07Jó napot még egyszer, én Mümtá Szkándágyi vagyok.
28:11Színán nagybátya.
28:13Nagyon örülök.
28:14Én is öljem.
28:16Szuper. Örülnék neki, ha jobban megismerkednétek.
28:21De nekünk rengeteg dolgunk van.
28:24Ugye, kedvesem?
28:26Elnézést, ez kicsit olyan, mintha az első nap ellopnám a fiát.
28:30Igen, kicsit olyan.
28:32Igen?
28:38Mármint úgy értem a szívén.
28:43Lám, mennyire boldog a fiát.
28:45Köszönjük, anya.
28:46Sok boldogságot kívánok nektek, gyerekek.
28:49Maradjatok ilyen vidámak.
28:50Köszönjük, anya.
28:51Még egyszer köszönöm, hölgyem.
28:53Elnézést kérek.
28:55Most mennünk kell.
28:57Dolgunk van, sziasztok.
28:59Viszlát.
29:00Viszlát.
29:01Szép napot.
29:02Szép napot.
29:03Viszlát.
29:14Miért kellett így betoppannod?
29:17Miért nem mondtad el a családodnak, hogy összeházasodunk Sinán?
29:21Miért mondtam volna el? Mindennek megvan a maga ideje.
29:24Anyám, majd szívrohamot kapott.
29:26Én... én ezt nem értem.
29:28Ez olyan rossz hír, hogy majdnem szívrohamot kap.
29:30Én... én azt nem mondtam, hogy rossz hír lenne.
29:33Válaszolj a kérdésemre.
29:35Miért nem mondtad el nekik?
29:37Miért? Nem akarod?
29:39Nem kell erőltetni, ha nem akarod, csak szólnod kell.
29:42Erőltetni.
29:43Talán te szeretnéd ezt Szeirán?
29:52Mit?
29:53Hogy kihátráljak.
29:54Talán azt akarod, hogy én szakítsak, mert nincs hozzá bátorságod.
29:58Ha én ezt akarnám, akkor miért szaladtam volna egyenesen hozzád korán reggelszínán?
30:01Ha?
30:02Megőrültem volna?
30:03Miért tettem volna?
30:04Már semmit sem tudok.
30:05Azért, mert mindig, amikor hozzám rohalsz, az az érzésem, hogy menekülsz valaki elől. Érted?
30:07Te miről beszélsz?
30:08Hogy miről beszélek.
30:09Elárulja, miről beszélek.
30:10Jól van, elárulom.
30:11Figyelj.
30:12Mikor iszlambulba jöttünk, hirtelen megkérted, amit megkérted, amit megkérted, amit megkérted, amit megkérted, amit megkérted, amit megkérted.
30:19Talán azt akarod, hogy én szakítsak, mert nincs hozzá bátorságod.
30:22Ha én ezt akarnám, akkor miért szaladtam volna egyenesen hozzád korán reggelszínán?
30:25Megőrültem volna?
30:26Miért tettem volna?
30:27Miért tettem volna?
30:28Te miről beszélsz?
30:29Hogy miről beszélek.
30:30Elárulja, miről beszélek.
30:31Jól van, elárulom.
30:33Figyelj.
30:34Mikor Isztambulba jöttünk, hirtelen megkérted a kezemet a határon.
30:38Aztán az esküvő meg, mikor megláttad Feritet, egyre szorosabban öleltél engem.
30:44És amikor meg kicsit visszávonulok, oda rohansz, mintha nem is történt volna semmi.
30:50Mintha nem is ugyanaz a lány lennél, mint előző nap.
30:53Szerinted miért tennék ilyet színen?
30:55Hm?
30:56Lehet, hogy azért, mert annyira szeretlek téged?
30:59Vagy talán azért, mert ennek az egésznek egyáltalán semmi, de semmi köze sincsen Ferithez?
31:06Hm?
31:07Úgy érzed, folytogatlak?
31:09Jaj.
31:10Szejrán...
31:11Ha igen, mondd meg!
31:12Nem zavarna, ha folytogatnál.
31:14Ölj meg a szerelmeddel, ha azt akarod, nem bánom.
31:17Esküszöm, hogy nem érdekelne.
31:19De csak akkor, ha azért teszed, mert szeretsz.
31:23Nézd.
31:24Mondtam, hogy nem akarok a kikötő lenni, ahova csak a vihar elől menekülsz.
31:32Nem akarok.
31:34Megértesz?
31:35Kérdeznék valamit.
31:49Nekem ezt tudnom kell, különben megfulladok.
31:53Mikor megláttad Feritet, nem éreztél semmit?
31:59Nem verd gyorsabban a szíved?
32:01Nem lettél izgatott?
32:02Nem lettem, Sinan.
32:03Rendben?
32:04Nem lettem izgatott.
32:06És a szívem sem verd gyorsabban.
32:09Semmi különöset nem éreztem.
32:11Ezt csak te képzelted így.
32:13Kérlek, ezt el kell hinned nekem.
32:16Kérlek, bízd bennem, Sinan.
32:18Kérlek.
32:19Mondom, hogy semmi különöset nem éreztem.
32:21Rendben?
32:24Többi, ne beszéljünk erről szépen, kérlek.
32:26Kérlek.
32:35Rendben.
32:36Rendben van.
32:37Elengedem.
32:40Kifele, kifele.
32:44Sinánnál süket fülekre találtam.
32:47Szeirán teljesen elvette az eszét.
32:50Ah, Sinán.
32:51Már megint óvatlan voltál.
32:53Mit akarsz tenni, anya?
32:55Bezárad és fogva tartod?
32:56Nem, le fogom leplezni azt a lányt.
32:58Leleplezem a legfértettebb titkát.
33:01Nem engedem, hogy ez a külvárosi lányka elcsábítsa a fiamat.
33:05Mi nem olyanok vagyunk, mint a korhánok.
33:08Mi előkelő család vagyunk.
33:09Hét generáció óta Isztambulban élünk.
33:12Harcolni fogok.
33:13Jól van, állja nyugodj, meg igazad van nyugalom.
33:15Teljes mértéki igazad van, nem kérdés.
33:18Mi volt azzal a lányjal?
33:20Kebabot evet reggelire, vagy mi?
33:22Pont olyan szaga volt, nem?
33:24Ide figyelj hazel.
33:25Segíteni fogsz nekem rendben?
33:28Nézd, egyedül nem vagyok képes ezt megoldani.
33:32Különben a bátyádat, akit úgy szeretsz, végleg elveszítjük.
33:37Mit tegyek, anya?
33:39Te leszel a bátyád bizalmasan rendben.
33:42Csakis a legszebbeket fogod mondani neki Szejránról.
33:46Hogy ő mennyire szép, mennyire kedves, mennyire aranyos.
33:51Beférkőzöl annak a lánynak a társaságába, és barátnők lesztek.
33:58Mint az, neked messzire ér a kezed, igaz?
34:02Minden tudni akarok erről a családról, hogy mik a gyengeségeik, milyen bűneik vannak.
34:08Mindenről tudni akarok, rendben?
34:10Az egész családról, az anyjáról, apjáról, nénikéjéről.
34:13Rendben ne aggódj, bízd rám, megoldom.
34:16Rossz anyafiára vetette a szemét ez a csunkesszű.
34:20És ezt most a saját bőrén fogja megtapasztalni.
34:40Állj már meg! Állj meg! Állj meg!
34:43Állj!
34:45Reszked a kezed?
34:47Miért nem áll meg? Miért nem áll meg?
34:51Ez annak a jele, hogy felébresztetted a szörnyet.
34:55És hogy múlik el? Hát itt nem tudsz rajzolni, baj lesz, baj lesz.
34:59Csak a szörny állíthatja meg.
35:01Nincs más megoldás.
35:09Hozz egyet a sarokról.
35:11Nem lehet tilos. Diár dühös lesz. Nem szabad tilos.
35:15Diár már nem lesz dühös.
35:17Gyerünk Memo, így nem tudok rajzolni.
35:20Memo, menj! Gyerünk!
35:25Adjak pénzt?
35:26Van pénzt.
35:44Mit csinálsz, ifákat? Menj ki!
35:46És te mit csinálsz, ha papírokat bújod? Szólnot kellett volna.
35:54Hibát keresek a szerződésben.
35:56Nincs benne. Kénytelen voltam felhívni gülgönt.
36:00Hé, minek kevered bele ebben gülgönt?
36:02Miért?
36:03Mert nem ér Emel Feritett. Talán az anyjával hajlandó szobá.
36:06Majd előkerül.
36:08Ifákat nyugodj meg, jó?
36:11Elő fog kerülni, és megteszi, amit kell.
36:15Orhán drága, ne áltasd magad.
36:18Ha nem lennél megijedve, nem bújnád a szerződéseket.
36:22Pontosan jól tudod, mi lesz, ha nem készül el a munkával, úgyhogy végre valahára te is tehetnél valamit.
36:27Nem beszél velem, mit tegyek?
36:29Persze, hogy nem. Szárnyalt alkotott, aztán meg alkotói válságba került.
36:33És te mit tettél, mint az apja?
36:36A nyakunkra hoztad azt a pénzéhes nő szemét.
36:39Igazából teljesen megértem őt. Csak dolgozott, dolgozott.
36:43Az apja meg mindent elküld arra a nőre.
36:47Ne beszélj ostobaságokat, Ifákat.
36:51Betül és a családja igazán rendes emberek.
36:53Utána néztem. Nincs szükségük a pénzünkre.
36:59Teljesen boldogan élnek a maguk módján.
37:02És most menj el, kérlek, hogy dolgozhassak.
37:07Majd kitalálok valamit.
37:14Vajon ide fog jönni?
37:16Nála van a kártyám. Biztos minden pénzt el fog költeni.
37:19Hol voltál, lányom? Hol voltál?
37:23Aj, anya, majd meghalok.
37:25Majd meghal, szegény, majd meghal, szegény.
37:29De most megkapod a magadét, meglátod.
37:31Gyere gyorsan! Gyere be!
37:33Hogy az a kisasszony?
37:34Ó, megint kiürítetted a kártyámat. Csodálatos!
37:36Anya, mindenből a hamisítványt veszem legy.
37:39Drágaságom, drágaságom.
37:40Nem tudtam elég jó életet biztosítani neked.
37:42Ezért van ez az egész. Ezért van mi.
37:43Dehogyis van jó cím.
37:44És azt mondja, dehogyis. Azt mondja, dehogyis.
37:46Azt mondja, hogy dehogyis.
37:47Mások után takarítok, hogy gazdag pasikra vadászhass.
37:49Elegem van abból, hogy csak én dolgozom e.
37:51És e mi csinálsz?
37:52Amikor azt hiszem, hogy sikerült végre rászedned valakit,
37:54akkor azt látom, hogy az én pénzemből, az én pénzemből
37:58shoppingolgatsz. Elegem volt
37:59Az,чив
38:04élgelnek meg perchéze meg tele,
38:06Ti, oké, egyébként.
38:08Ah!
38:09Ah, jáginél, szá stopped.
38:11Akkor azt látom, hogy az én pénzemből, az én pénzemből shoppingolgatsz.
38:16Elegem van. Kérj pénzt attól a balettól.
38:19Miért nem ő fizeti ezeket, he?
38:21Mondd meg neki, hogy nekem is vegyem valamit.
38:23Anya, a cége nagyon rossz helyzetben van.
38:26Ne légy nevetséges, ebben a helyzetben nem kérhetem meg.
38:29Akkor, akkor használj kicsit az agyadat.
38:31Megértetted?
38:32Minél hamarabb szerez valamit, mielőtt még teljesen tönkre mennének.
38:36Ostoba! Mit csináltál?
38:39Két éven keresztül nem tudtad felszedni.
38:42És pont, amikor tönkre megy a cégük, akkor lesz a tiéd.
38:45Egy szegény emberhez fogsz hozzámenni.
38:47Hogy te milyen hülye vagy!
38:49Anya, anya baj van!
38:50Mi bajod van? Ne szórakozz, ne sinánkodsz!
38:53Nem tudom.
38:54Mi van vele?
38:55Mi bajod?
38:56Babám!
38:57Milyen babád?
38:59Meghalok.
39:00Mi van?
39:01Valami baj van.
39:02Fájdalmai vannak?
39:04Te ne játsz meg magad.
39:06Csak megjátszod, tudom jól?
39:08Valcsak be!
39:09Mondtam, hogy ne üss!
39:11Mi van?
39:12Mi van?
39:13Hogy?
39:14Nem lesz semmi baj.
39:15Mi van, jól vagy?
39:17Válaszolj!
39:19Ne engedd, hogy baj essen a francba!
39:22Mi van?
39:24Mi történt?
39:26Igen?
39:27Anya!
39:28Anya, vérzem!
39:29Tényleg vérzel?
39:30Tényleg vérzem!
39:31Most mit tegyek át?
39:32Kórházba megyünk!
39:33Kórházba megyünk!
39:34Kórházba megyünk!
39:35Kórházba megyünk!
39:36Azon, mert elvisznek a kórházba!
39:37Hívjuk!
39:38Hívjuk fel Orhánt!
39:39Nem hívjuk fel!
39:40Ne hívjuk fel!
39:41Ne hívjuk fel!
39:42Hívjuk fel Orhánt!
39:43Ha felhívjuk, akkor így fog látni minket!
39:44Gyere, ülj le!
39:45Babammal van valami!
39:46Ne sérj, ne sérj, ne sérj!
39:47Itt a telefonod!
39:48Hívjuk fel Orhánt!
39:49Hívjuk fel Orhánt!
39:50Hívjuk fel Orhánt!
39:51Mondd, hogy völjön a kórházba!
39:53Elkészülök és elviszlek a kórházba!
39:55Ne aggódj!
39:56Rendben, ne aggódj!
40:07Igen, drágám?
40:08Orhán!
40:09Hol vagy?
40:10Anyám bevisz engem a kórházba!
40:12Mi történt?
40:13Vérzek!
40:14Nagyon félek!
40:15Kérlek!
40:16Melyik kórházba mentek?
40:18Azonnal ott vagyok!
40:19Mi van?
40:20Betül elkezdett vérezni!
40:21Biztosan csak színlel!
40:23Ne aggódj már!
40:25A hasában korhán van ifákat!
40:28Úgyhogy jobb lesz, ha te is imádkozol!
40:31Ha Ferit nem készül el a rajzokkal,
40:33akkor a korhán név semmit sem fog jelenteni!
40:36Rossz gyerekhez szaladsz!
40:39Jól, anyám!
40:41Jól vagyok!
40:42Megyere!
40:44Megyere ide, jól vagyok!
40:46Jól van, leteszem!
40:50Szia!
40:51Szia!
40:52Szia!
40:53Szia!
40:54Szia!
40:55Szia!
41:04Szia!
41:10Szia!
41:11Mi van?
41:24Nincs ott semmi memo. Mit nézel?
41:27Szerint mit nézel?
41:31A balsorsomat.
41:33Az mit jelent?
41:35Mi az a balsors?
41:37Nekem is van.
41:41Áruld el, nekem is van.
41:44Hogy estem ennyire szét?
41:48Hogy eshettem ennyire szét?
41:52Igaza van.
41:55Igaza van memo.
41:59Seyran megjelent.
42:03És szétestem.
42:08Amikor Dier elküldött,
42:13teljesen összeomlottam, tudod?
42:19Bárcsak felpofozott volna.
42:22Bár megvert volna.
42:26Csak ne küldött volna el.
42:32Most láttam először ilyennek.
42:37Mihez kezdjek nélkül a memo?
42:49Rajzolj!
42:51Rajzolj már!
42:52Meg itt adtad a szörnyet!
42:53És nézd!
42:54Nem remeg a kezed!
42:55Nem remeg a kezed!
42:56Rajzolj, rajzolj!
42:58Este van, nincs sok idő.
43:00Az óramutatók nem állnak meg!
43:01Na gyerünk, rajzolj!
43:02Ferit viszont megállt.
43:08Nem tudok rajzolni.
43:09Nem megy.
43:11Nem megy.
43:15Ez vagyok én.
43:17Ennyi vagyok.
43:18Ez a lényem.
43:20Ez! Ez!
43:24Nem vagyok képes.
43:26Nem vagyok képes memo.
43:27A nagyapám nélkül.
43:30Diám nélkül.
43:33Sejren!
43:34Sejren!
43:40Tudom már!
43:42Tudom már!
43:43Enned kell valamit, Ferit!
43:45A kezedrendszeret!
43:46Mit?
43:48A pizzát!
43:49Együnk pizzát!
43:50Milyen pizzát, Memo?
43:51Milyen pizzát?
43:52A pizza segít!
43:53A pizza segít!
43:54A pizza segít!
43:55A pizza segít rajtad!
43:56A kedvenc pizzázód nyitva van ma!
43:58Igen!
43:59A pizza jó!
44:00A pizza segít rajtad!
44:01A pizza kihúz a pálcból!
44:03És... és...
44:04Diár is szereti!
44:05Neki is ízlik!
44:06Neki is ízlik!
44:07Úgy érted, vigyünk pizzát Diárnak?
44:09Igen, vigyünk!
44:10Szereti, szereti, szereti, szereti!
44:12A pizzát nem utasíthatja vissza.
44:14Nem, nem utasíthatja vissza.
44:16Engem sem utasítana vissza, de...
44:18Mindegy!
44:20Megérezd próbát!
44:22Jó lesz! Jó lesz!
44:23Nagyon jó lesz!
44:24Gyere!
44:25Gyere!
44:26Gyere!
44:48Gyere!
44:50Gyere!
44:51Gyere!
44:52Gymnasium!
44:54Gyere!
44:57Jó lesz!
44:58Támukra,
45:07Gyere!
45:09Köszönöm szépen.
45:39Köszönöm szépen.
Recommended
30:37
|
Up next
29:59
30:03
31:43
30:54
30:01
45:02
44:16
30:21
33:45
29:08
36:19
44:34
43:52
42:44
45:40
46:49
44:21
43:39
44:17
44:23
47:14
47:13
43:01
45:05
Be the first to comment