- 2 days ago
Category
📺
TVTranscript
00:16Kedves nézőink! Önök az Irány Televízió közélet című magazin műsorát látják.
00:222026. február 4-én, szerdán reggel 7 órától. Vesszőszentelést tartottak a Diósgyőri Római Katolikus Templomban.
00:33Miskolcon Diósgyőrben több mint két évtizedes hagyomány, hogy szőlőveszőt szentelnek az István Nádor borlovagrend hagyományáról kérdezem most a nagymestert.
00:41Hála Jóistenek! A közel 30 éves István Nádor borlovagrend épp most az előző verszekben fejezte be a hagyományos viccevesző szőlőszentelését
00:52Szentmise keretén belül.
00:54Nagy örömünkre több Miskolci Egyesület szőlős gazda és a hívek örömére a Szentmise végén a megszentelt szőlőveszőt kiosztottuk,
01:06és a megszentelt borral kocintottunk egymás egészségére is, hogy a Jóisten tartsunk meg minket erőben, egészségben.
01:13De nem csak az István Nádor borlovagrendnek a tagjai voltak itt, hanem a szomszédos községekből, megyékből is érkeztek.
01:22Igen, közel 10 szőlőtermelő területről voltak itt a borlovagok és civil vendégeink.
01:31A mellettem álló barátom a Bogácsi Szentmárton borlovagrendet is képviselte,
01:37és egy közös munkával, amire úgy a helyi diózsgyőri szőlős gazdák és lakosok is már várják és számítanak,
01:45most is hála Istennek nagyon szépen sikerült a vicceveszőszentelés.
01:49Kemény tél van most, máskor ilyenkor már metzenek a szőlőkben.
01:53Mi szőlészek örülünk ennek a hidegnek, mert egy érett szőlővesző ezt a hideget kibírja,
02:00tehát gyakorlatilag ki fog fakadni tavasszal a szőlővesző.
02:05De azért örülünk neki, mert ilyenkor a kórokozók, kártevők a mínusz 10 fok alatt gyérülnek, elpusztulnak,
02:13és akkor így hál' Istennek a jövő év tavaszán, nyarán, nem kell annyit permetezni, nem kell annyi növévvédőszert használni.
02:20Azt mondják, hogy a bor az lényegében már a meccéskor eldől, igazos?
02:24Igen, igen. Természetesen, ahogy megterheljük a szőlőt, olyan lesz a minőségünk.
02:31Mert a szőlőtőke az új önmagát szabályozza.
02:35Ha sok rügyet hagyunk rajta, akkor is ugyanannyi kiló szőlőt teremben, mint ha kevesebb rügyet hagyunk.
02:42Tehát inkább kevesebb rügyet, de nagyobb fürd és édesebb szőlő legyen rajta.
02:48Egy borló agrendnek ma a 20. században mi a szerepe, mi a célja?
02:53Köszönöm a kérdést. Mondhatnám azt is, hogy több, mint nagyon jó kérdés.
02:58Hát amire büszkék vagyunk és célunk, a Kárpát-medencében olyan sok szép hagyomány van,
03:06hogy ezeket a borhoz kötődő hagyományokat felélesztjük és szinten tartjuk.
03:12Megemlékezünk, ahogy szoktam volt mondani, a kérgeskező, hajlothátó, szőlőmunkás, szőlőművelő embernek az életéről.
03:19És nem utolsó sorban a fiatalítunk, a kadéttagozatunk két éve mióta megalakult.
03:25Reméljük, hogy ők tovább viszik majd ezt az ászlót mindennyiünk nagy örömére.
03:29Ez volt tehát a szőlővesző szentelés itt Miskolcon, Diósgyörben,
03:34és hát természetesen az év hátra lévő részében is lesznek még programjai az idén 26 esztendős Miskolci Lilafüredi István Ádor
03:43borlóvagrendnek.
03:45Következő összeállításunk témája a kis és közép vállalkozások.
03:49Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Miskolcon beszélt a Demián Sándor programról.
03:55Ez a program pontosan azt a célt szolgálja, amit itt látunk,
04:00hogy magyar vállalkozások mátran feldesszenek,
04:04technológiát váltsanak és magasabb hozzáadott értéki termelést leálljanak át.
04:10Az 1 plusz 1 programban összesen 1386 vállalkozás részesült támogatásban,
04:17összesen 108 milliárd forint értékben,
04:21a támogatás két harmadat, csaknem 70 milliárd forint,
04:25a leghátrányosabb helyzetű régióban működő vállalkozásokhoz került,
04:28így a program egyszerre össztenezi a verorázásokat és a vidékfejlesztést is.
04:34A legtöbb sikeres pályázat Észak-alföröldről érkezett,
04:38csaknem 300 pályázat, 23 milliárd forint összegben.
04:42Üszkék vagyunk arra, hogy Borsodobó és Zemplén Bár megyei vállalkozásokban
04:46nál 111 nyertes projektet tudtunk ki hirdetni,
04:50közel 10 milliárd forint támogatásról lehet itt beszámolni.
04:57A Demián Sándor 1 plusz 1 program keretében még maradt 20 milliárd forintunk,
05:04ezt a 20 milliárd forintot el szeretnénk költeni, ezért kifogjuk írni a Demián Sándor program folytatását,
05:12és azok a vállalkozások, akik még szeretnének támogatásba részesülni és pályázatot benyújtani,
05:20adott esetben lemaradtak, kimaradtak, vagy kicsit késlekedtek ezen a projektek benyújtásáról,
05:27még lesz lehetőségük rá, a minisztérium el fogja indítani a második ütemet,
05:34még egyszer itt még 20 milliárd forintot fogunk adni 1 plusz 1 támogatásra,
05:38ami azt jelenti, hogy 40 milliárdni, legalább 40 milliárdnyi beruházást,
05:43és ezzel kapcsolatos projektet várunk.
05:45Ezt nagyon gyorsan el fogjuk bírálni, és a pénzeket kifogjuk utalni.
05:51Nem utófinanszírozással, hanem, ahogy itt is, előfinanszírozással.
05:55Azok a KKV-k, akik megmerik magukat mérettetni az exportpiacon,
06:00az az igazi versenyképesség, az az igazi piac, és az az igazi kihívás,
06:06és aki megméretteti, és ott is marad, annak csak gratulálni tudunk,
06:11mert nem csak exportáló, hanem exportképesség is a vállalkozáshoz honnan.
06:18És persze, ott is kell maradni a hosszú távon, tehát újra meg újra meg kell küzdeni azért a helyér,
06:25amelyet elfoglalva, vagy adott esetben növelni ezt a teljesítményt.
06:29Alapvetően három dologról egyeztettünk, olyan szabad elmondani,
06:34plusz beruházásokról Magyarországon, akár kifektetésről, külföld esetén,
06:41illetve az, hogy a magyar állam beruházásainál, akár mondjuk energetikai fejlesztésein,
06:49hálózót fejlesztéseinél, jobban figyeljen oda a magyar vállalkozókra is.
06:54A magyar vállalkozók, mint beszállítóként adott esetben sokkal erősebben jelenjenek meg,
06:59ami azt gondolom, hogy nemhogy jogos, hanem egyenesen elvárható kérés.
07:10Néhány gondolatot hagyj, szóljak még a kormány KKV-kat éritő gazdaságpolitikájáról, nem hosszan.
07:17Mi azt gondoljuk, hogy a KKV-k, a magyar KKV-k számunkra a legfontosabbak,
07:23a magyar gazdaság hajtóerejei, a foglalkoztatáson belül betűnt egy súlyuk megkérdője szedetlen,
07:30mindenkiből, kicsiből, középvállalat váljon, vagy akár középből nagyvállalat,
07:36és egyre versenyképesebbet legyenek.
07:39Mi ezt nem csak kérjük, hanem segítjük is ezeket a KKV-kat.
07:45Jelenleg 4 plusz egy lépéssel segítjük, bejelentettük, miniszterelműk úgy bejelentette pár héttel ezelőtt,
07:53hogy a szétségi kártyakmatát egységesen 3%-ra csökkentjük.
07:57Tehát minden KKV, aki forgóeszköz, vagy beruházás hitelt szeretne fölvenni,
08:03a 3%-on ezt megkaphatja.
08:06Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ma a szénségünk kártyakamatának támogatására
08:12évente több mint 300 milliárd forintot különítek el a költségvetésen belül.
08:17300 milliárdot évente.
08:20Annak érdekében, hogy a kis középvállalatok ne 8-9%-on kapják meg ezt a hitet.
08:25A másik ilyen 3% melletti kezdeményezés az adócsökkentés kérdésköre.
08:34Látniuk kell, hogy a kormány minden évben hozvállalati adócsökkentési csomagot,
08:39akár az ÁFA adóval annyi adómentesége, egy növelése, akár a KIVA kérdésköre.
08:45Most is az NKIK-val egyeztetünk egy új adó, átfogó adócsökkentési csomagot,
08:49és a következő hetekben alá fogjuk írni ennek a vészteteit.
08:543% adócsökkentés.
08:56Varmadi.
08:56Kereskedelmi és fogyasztóvédelmi intézkedések a KKV-k javára.
09:01Negyedik pedig a mesterséges intelligencia integrálása,
09:04és a KKV-knak a megismertetése, illetve a használatának elterjesztése.
09:10Nagyon fontos ez a dolog.
09:11És az utolsó az energiafüggetlenség növelése, hiszen, mint tudjuk, a vállalatok esetén is nagyon-nagyon fontos az,
09:21hogy a napelem, amit én is látok, hogy szemben ott éppen ott végt a tetőkön,
09:28az a napelem mögé valamilyen tárgólagység kerülje.
09:31Ha nincs tárolás, akkor probléma van.
09:35Hiszen csak akkor lehet felhasználni az áramot, most jutanak.
09:38Ha van tárolás, akkor ezt fel tud gyakorolszkálni.
09:42Ezeknek a tárolóknak a kiépítés nagyon-nagyon fontos,
09:45mert el vagyunk maradva az Európai Uniós átlaphoz képest.
09:48Magyarországon a napelemek működt 2% a tárolókapacitás, az Unióban 10%, de a Skandiábországokban 80% felütti.
09:59És amikor arról beszélünk, hogy versenyképesség, arról is beszélünk, hogy mennyire kerül az áram.
10:04Ugye?
10:06Mert az egy nagyon komoly tétel a költségek között, mennyit füzetünk ezért.
10:11Ha ezt napelemből meriverítjük és tárolóval látjuk el, az egy teljesen más dolog.
10:17Annak a költségeknek is egy másról beszélünk.
10:19Milliók, milliókról beszélhetünk egy nagyobb cél eseté.
10:23Úgyhogy lényegében azt gondolom, hogy ez a 4 plusz egy irány, a 3%-os komolyt az adócsökkentés,
10:29a kereskülőm és fogyasztóvédelemutészkedések, a mesterséges és a tárolókapacitás, a kippanyi tárolókapacitás, az áram eltárolása érdekében,
10:38azt gondolom, hogy a legfontosabb dolga, amiben most a kormány odafigyel.
10:42A következő összeállításunk témája Miskolc egyik legújabb attrakciója, az Ehető Erdő program.
10:50Ez tényleg egy világsiker, de nem csak Miskolcnak és nem csak a helyi desztináció nélkül úgy gondolom,
10:54hanem tényleg Magyarország is most pozícionálva lett ezáltal.
10:58Egyrészt a Montpellier-ben, Franciaországban választották be a 100 legjobb fenntartható projekt közé magát az Ehető Erdő projektet.
11:06Én azt vélem, hogy azért történt ez mind meg, és azért történhetett meg ez,
11:11az, hogy a fenntartható projektek közé ilyen rangos elismerés tudott kapni az Ehető Erdő,
11:15mert az emberek rájöttek arra, hogy nagyon fontos az öngondoskodás.
11:18És az öngondoskodás az nem csak abban merül ki, hogy figyeljünk az egészségünkre,
11:22hanem az, hogy a tudásunkat is fejlesztjük, és maga az Ehető Erdő ebben segít,
11:25hiszen tiszta forrásból számozó erdélyalapanyagokat mutatunk be.
11:29Négy évszakos dologról van szólt, tehát nem csak nyáron meg tavasszal lehet itt Ehető dolgokat találni az erdőben,
11:34hanem akár most télen is.
11:36Igen, ráadásul, hogy most is itt van a kezemben, ezt most gyűjtöttem le,
11:39ez egy erdélyi tisztes fű, amit hoztam.
11:41Ez azért is nagyon különleges, mert azon ritka növények közé, vadzöldségek közé tartozik,
11:46amely a vadzöldség, úgy látszik a kinézete is,
11:49viszont az ízhatás tekintetében gombaízű.
11:52Nagyon-nagyon különleges, például a hamis gombaleves lehet ebből a vadzöldségből készíteni,
11:55de most megkóstolnánk a levét, akkor is érezhető benne,
11:57ahogy a szállított vargány a íz azonnal jön.
12:00Véleményem szerint ez nagyon-nagyon különleges,
12:02de nem csak erre lehet gondolni, ha már téli időszakról beszélünk,
12:05hanem ugye nagyon sok minden tartósítunk is.
12:07Természetesen nem tartósítószer, hanem egyéb más módon,
12:10például 5%-os sóodatban, vagy egyéb más módon.
12:12Ezzel készültünk most itt mi is, amit meg tudok akár mutatni,
12:15hogy milyen sok olyan egyedi hozzávaló van, amit most is tudunk hasznosítani a konyhába,
12:20annak ellenére, hogy még reggel fagyott.
12:22Na nézzük át akkor ezeket így gyorsan.
12:25Egy nagyon különleges mézet szeretnék mutatni,
12:27aminek az a története ennek a kis méznek, ez egy fenyőmész harmat,
12:31ami valójában úgy került be az üvegbe, ebbe a mézes üvegben,
12:34hogy Fónadságon van egy kis erdészeti erdéiskolánk,
12:37és nem olyan régen, egy pár évvel ezelőtt belecsapott a villám az előtt álló bükfába,
12:43és hogy felhassott a bükfa törzse, akkor derült ki,
12:46hogy a bükfa törzsébe vadméhek gyűjtötték bele a fenyőmész harmatot,
12:48és ez úgy került bele ebbe az üvegbe.
12:51Erre szoktam én azt mondani, hogy ami ebbe az üvegben van, az egyszerűs megismételhetetlen,
12:54tehát ez az, amit nem tud megvásárolni egy szupermarketbe az ember,
12:57akkor sem, ha ezt szeretné.
12:59Ezen kívül, ami még szintén ilyen nagyon-nagyon különleges,
13:02például az örök életforrása, ez egy madárberkenye zselé,
13:05ugye látszik is, hogy egy ilyen zselés állagú anyagról van szó,
13:08hogy a világ legismertebb tartósítószere az a szorbin, az L200,
13:13és ezt a szorbint azért hívják szorbinnak,
13:18és a szorbusszóból szármozik ugye a szorbin, és ugye ez az L200.
13:25És hogyha valaki szeretné örök életletartósítani magát,
13:27akkor ilyen madárbergenyét érdemes fogyasztani.
13:29Egyébként német nyelvtöleten ez nagyon-nagyon kedvelt lekvár,
13:33vagy csatni, amit fogyasztanak.
13:35Ezen kívül szintén egy különleges dolgot mutatok, ezt meg is tudjuk illatozni akár.
13:39Ez egy igazi csermak kávé, nincs benne semmi,
13:42csak kizárólag csermak van először kiáztatva.
13:45Ez azért kell, mert hogy a csársav tartalma miatt esetleg lehetnek gondok vele.
13:51Viszont, hogyha a csársavat kiáztatjuk belőle,
13:53akkor már semmilyen gyomorbántalmat nem tud okozni.
13:56Ezt követően ugye le kell aprítani, megőrölni,
13:58és hogy ezt valaki megillatozza.
14:00Ezt nyugodtan, hogyha gondol, akkor dúd bele a kis heftit.
14:04Kávé illató van.
14:06Nagyon-nagyon kellemes.
14:07Nagyon-nagyon durva, hogy mennyire adja ezt a kávés illatót.
14:10Koffény tartalma van egyébként?
14:11Koffény tartalma nincsen, de hasonlóan, mint a cikóriához,
14:14egy nagyon-nagyon kellemes kávéaromát tudunk belőle nyerni.
14:17Például, hogyha valaki szeretne egy erdelyi süteményt készíteni,
14:20mondjuk egy kiramiszút,
14:21akkor például egy ilyen erdelyi kávét ajánlunk hozzá.
14:24Teljesen egészséges,
14:25és természetesen ilyen tartósítószer szintén nem tartalmaz.
14:29Ezen kívül, amivel még készültünk,
14:31nagyon sok különlegeség,
14:32de talán még egy különleges eset mutatok.
14:34Ez például egy barkócaberkenye vakaró.
14:37Lehet, hogy kevésbé közismert a barkócaberkenye, mint termés.
14:42Kicsit egy ilyen naspojrá emlékeztető ízhatása van.
14:45Jön bele egyből a marcipán ízvilág.
14:48Szinte eszkalálódik az ember szájába ez a marcipános, finom süteményes hatás.
14:53Nagyon-nagyon kellemes.
14:54Nem csak süteményekhez lehet használni,
14:56hanem például vathúsokhoz,
14:58vagy különleges erdei alapanyagokhoz is még hozzá lehet rakni.
15:02Akár, hogyha például süteményt készítünk,
15:04de sós állagú ételeken is kiválóan működik maga a barkócaberkenye vakaró.
15:09Legjobb felhasználása talán az, amikor egy ilyen fasértot gyúrunk belőle,
15:12és ha valaki otthon készít, szoktam viccesen mondani,
15:14hogy jó kis vaddisznó tomahog sztéket,
15:16akkor nem mondjuk sztékburgonyát rakjon hozzá,
15:18hanem gyúr egy ilyen fasértot,
15:19és egy igazán egészséges köretet tud ilyenkor a vathús mellé tálalni.
15:23Hogyan tovább?
15:24Mi lehet ebből az egészből szerinted?
15:27Hát bízunk benne, hogyha már így a világ is felfigyelt erre,
15:31akkor tényleg esemben ez megfelelő helyre kerül.
15:34Ugye mindig azt szoktam mondani, hogy ez egy olyan tudás,
15:36egy olyan nettobotanikai tudás, ami az erdészek fejében mindig is benne volt,
15:39csak korábban ez nem volt leírva.
15:41Tehát ez egy generációs tudás, egy értéktre azon,
15:43amit most tálcán kínálunk az embereknek fel,
15:46és ahogy említettem is az elején keretbe foglalva a beszélgetést,
15:49úgy említettem is, hogy igazából az embereknek nagyon fontos az öngondoskodás,
15:53az, hogy a saját és a családjuk egészsége az mindenek felett áll,
15:56és azért a mai gasztronomiát megnézzük itt az útratartósított élelmiszerekben,
16:01az útrafeldolgozott élelmiszerek esetén,
16:02tényleg fontos az, és látjuk, hogy milyen sok allergiás megbetegedés van,
16:06hogy látunk, ugye nagyon sokat beszélünk,
16:07hogy az ételintoleranciáról, ami azért napi szinten szemben jön velünk,
16:11akárha családtagokra vagy barátokra gondolunk,
16:13akkor azt gondolom, hogy igenis kell ezzel foglalkozni.
16:19Folytatjuk témánkat.
16:20Kárpát-aljai és felvidéki óvodapedagógusokat látott vendégül
16:24a Rákóczi Szövetség térségünkben, Sátorajja új helyen.
16:28A tábor a Rákóczi Szövetség magyar iskora választási programjához kapcsolódott.
16:34Összeálltásunk második, befejező része következik.
16:38Aztán egy kicsit kitekintünk távolabbra,
16:42és megnézzük azt, hogy milyen helyzet vesz most bennünket körül,
16:45akkor azt látjuk a születési statisztikákból, a demográfiai statisztikákból,
16:51hogy gyakorlatilag egész közép-európában a 2020-as évek elejétől a COVID-os évek óta
16:58egy törés van a demográfiában.
17:01Főként a felvidéken nagyon örömmel néztük a 2010-es éveket,
17:06és a 2010-es évek végén is azt a pozitív tendenciát,
17:09hogy nem volt csökkenés a számokban.
17:12Sőt, egy pici emelkedés is volt egy-egy évben,
17:15viszont ha összehasonlítjuk a 2010-es évek születési adatait a 2020-as évekével,
17:20akkor egy 15-20%-os csökkenés látható.
17:23Erről majd az egyik munkatársunk a Szaliven Ferenc itt a délölött folyamán
17:26kicsit részletesebben is fog beszélni.
17:29Ami azt jelenti, hogy ezek a születés számok az óvodában már megjelennek,
17:34hogy kevesebb egy picivel a gyermek,
17:37és ez előbb-utóbb be fog gyűrűzni az iskolába is.
17:42És most két kicsit eltérő területről vannak itt a kedves óvonők és tanítók.
17:49Ugye Kárpát-olja egy nehéz helyzetben lévő térség, sok minden miatt.
17:55Én most nem akarom ezeket a dolgokat azt arra tenni,
17:59de akik onnét jöttek tökéletesen tudják azt,
18:01hogy ez a szörnyű és tragikus háború, ami zajlik,
18:04ez hány családot nyomorított meg,
18:07hány családnak kellett elmennie, vagy részben elmennie a szülőföldjéről.
18:11És hogy milyen nehéz az a helyzet, ezt többször megtapasztaltuk mi is,
18:17amikor ott jártunk személyesen.
18:18Én csak azt szeretném önöknek mondani, hogy hősként tekintünk önökre.
18:22Azért, mert otthon maradtak, és végzik becsülettel a dolgokat.
18:27És ember fölötti teljesítmény nyújtanak.
18:29Ezt bátran kimerem jelenteni,
18:32mert olyankor dolgozni, amikor egy-egy óvodában nincs árom,
18:37amikor az otthonokban sincs sokszor árom,
18:40amikor a gyerek is szorongva megy az óvodában,
18:42meg a szülő is úgy viszi őt oda,
18:44meg nyilván az óvonénileg se könnyű.
18:47Ugye van, amikor 2022 végen, amikor a háborúnak az első éve volt,
18:52akkor pont a csongori óvodában voltunk.
18:56Ez nem viccelek, tehát tényleg így hívnak egy falut a Kárpátáján,
19:00akik esetleg másolítottak a csongor.
19:03És ott a nagy Sándor barátunk körbevezetett bennünket az óvodába.
19:09Egy Mikulással mentünk rá, áldásul december 6-a volt.
19:12Gyerekeknek vittünk ajándékot, és azt tapasztaltuk,
19:16mert rögtön az óvoda bejáratánál,
19:17hogy ott volt egy ilyen homokzsákokból kialakított óvóhely lejárat,
19:23és kint az óvodának az udvarán zakatolt két ilyen generátor.
19:30Bent pedig pislogott egy lámpa.
19:32És azt láttuk, hogy a nagyszülők is, meg a szülők is, meg a gyerekek is ott vannak az óvodában,
19:37mindenki ott van az óvodában.
19:40Mindenkit összegyűjtött a faluról, akinek közel volt az obihoz,
19:43gyereken, unokáján keresztül az óvoda épülete, mert ott volt áram.
19:48És ez a gondolat, meg ez a helyzet, amit mi akkor ott tapasztaltunk,
19:53mikor hazajöttünk, akkor elkezdtünk azon gondolkodni,
19:56hogy milyen választ tud adni egy Rákóczi szövetségára azokkal a minimális eszközökkön,
20:00amivel mi rendelkezünk.
20:02És akkor elmentünk egy, elmehettem egy döntéshozó, egy kormányzati döntéshozó barátunkhoz,
20:12és elmeséltem ezt a helyzetet, és akkor erre az volt a válasz,
20:14hogy akkor próbáljunk valamit tenni, de mit?
20:17És akkor itt született meg a téli táboroknak a gondolata,
20:21és ez egy szomorú hagyományá vált, hogy a háború miatt kell nekünk itt sátoroljójén téli táborokat szervezni,
20:28de azóta minden télen meghívhatunk ide,
20:32támogatóinak köszönhetően, meg velük összefogva, közel ezer gyermeket.
20:37A múlt héten, egészen pontosan tegnap délelőtt,
20:43205 ukrán gyermek menténét haza.
20:46Ukrán 11 megyeiből voltak itt.
20:49Olyan gyerekek, akik többségében elveszítették valamelyik szülőjüket a háború miatt.
20:55Ezek a gyermekek, mikor megérkeztek ide, kellett nekik két nap, amíg úgy elkezdtek gyerekként viselkedni,
21:02mert addig egy ilyen riadság volt bennük,
21:05és igazából nem tudták, hogy hol vannak,
21:09és meg kellett szokniuk azt, hogy itt nyugodtan, bátran megérhetik a gyermekségüket.
21:15De elmondtak egy másik dolgot is, hogy voltak itt köztük Kijevből is,
21:19akik elmondták, hogy a kijevi lakások átlag hőmérséklet az plusz négy fok ebben az időben.
21:26Ezt csak azért osztom meg az itteni vendégeinkkel,
21:30mert a kárpátaiaknak erről nem kell sokat mesélnem,
21:32és nem szomorítani akarom őket,
21:34de vannak velünk felvidékiek is,
21:36és csak azt szeretném, hogy egy kicsit ők is át tudják érezni azt,
21:42ami most itt van tőlünk néhány kilométerre.
21:44Hiszen Ungvár pont egy órányira van ide,
21:47főként a szlovákien keresztül, felvidéken keresztül közelítjük meg ezt a régiót,
21:52és nem véletlenül mondtam azt, hogy aki Kárpátaljáról jöttek, azok hősök.
21:57De nem csak ukrán gyerekek jönnek majd ide, ahogy említettem a múlt héten,
22:00hanem öt héten keresztül fogadunk kárpátai magyar gyermeket is,
22:04összesen 800 gyermeket, hétfőn is jönnek az Ungvári és a Munkácsi régióból,
22:09és ez egy jó érzés mindannyiunknak, hogy itt tudnak lenni egy hetet,
22:15és jól érzik magukat ezek a gyerekek.
22:16És az meg egy külön nagyszerű dolog, hogy ez a komplexum megépülhetett az elmúlt években,
22:21és közel van mindenkihez.
22:24Közel van a felvidékiekhez is, az erdélyekhez is közel van, mint Budapest,
22:29meg nyilván a kárpátaiakhoz is.
22:31És hát ez a hely megpróbálja betölteni azt a szerepét, amilyet létrejött.
22:38Én azt gondolom, hogy ez a hely egy ilyen fontos pontja lett annak,
22:42hogy itt a magyar fiatalok és a magyar pedagógusok, a magyar családok találkozni tudnak.
22:50És azt gondolom, hogy ez a legnagyszerűbb dolog,
22:53hogy ez valahogy a gondviselés úgy alakította, hogy ez a hely itt megépülhetett,
22:57és a Rákóczi Szövetségi Tábor tudott verni az elmúlt években.
23:02És most egy kicsit a felvidékiekre is átkanyarodnék, hogyha megengedik,
23:07mert ugye a felvidéken is azért vannak kihívások, és nem kis kihívások,
23:12mert a demográfiai helyzet a felvidéket is érinti, ahogy említettem,
23:17és ez begyűrűzik az óvodákba is a következő években,
23:21vagy már be is gyűrűzött, és az iskolákba is.
23:24Ráadásul van egy, ebből következően egy olyan helyzet,
23:30hogy a világ, legalábbis itt Európában, nem egy konjunktúra időszakában van,
23:37amikor a gazdaság növekszik, hanem vagy stagnál, vagy éppen csökken.
23:42És amikor a gyereklétszám is lefele ível, a demográfiai mutatók is, meg a gazdasági mutatók is,
23:50akkor az ugye ezt a nagy iskolahálózatunkat, amivel hála Istennek rendelkezünk,
23:55Pozsonytól Nagykaposig, ennek a zsugorodását vetíti előre.
24:00És ez a jogszabályokban is kezd megmutatkozni, hogy itt a következő öt évben
24:07nagy valószínűséggel az iskolahálózat racionalizálódni fog.
24:12És csúnya szót mondtam, de hogy néhány kis iskolát nem fogunk tudni megtartani.
24:16A születésszám, illetve a gazdasági körülmények miatt.
24:20Nem kis kihívások ezek, de ugyanakkor van egy,
24:25most megint egy nem biztos, hogy a legjobb szót használ, van egy pufferünk.
24:30Ez pedig abból fakad, hogy nagyjából minden évben
24:34legalább 10-15 százaléknyi gyermeket elveszítünk.
24:38Azért, mert őket nem tudjuk a magyar iskolába bevinni.
24:42És én azt gondolom, hogy itt kellene valami fajta új eszközöket kitalálnunk
24:46annak érdekében hatékonyabb eszközöket kitalálni,
24:48hogy ebből a körből is lehetőség szerint
24:51még több gyermeket meg tudjunk nyerni a magyar iskolának.
24:56És ebben szeretnénk itt a hétvégén egy közös gondolkozást valamennyiükkel,
25:01hogy mik lehetnek azok az eszközök, azok az új eszközök,
25:08amelyek hatékonyak, amivel meg tudjuk szólítani a szülőket,
25:13és azott esetben meg is tudjuk nyerni őket annak,
25:15hogy ne többségi, hanem magyar iskolát választanak.
25:18Nagyon nehéz kérdés ez.
25:20Meg kell erősíteni azokat a családokat is,
25:22akik magyar iskolát választanak, mert őket meg kell dicsérni.
25:26Ők ragaszkodnak valamihez, a múltjukhoz, a kultúrájukhoz, a nyelvükhöz.
25:32Ugyanakkor viszont fel kell tudnunk mutatni valamit azok számára is,
25:36akik meghaboznak.
25:38És el kell tudnunk nekik is mondani azt, hogy azáltal, hogy valaki nem magyar iskolába járt,
25:46hanem szlovák iskolába vagy ukrániskolában,
25:48hogyha valakinek nem magyar a házastársa, az nem jelenti azt,
25:52hogy az ő gyerekének automatikusan többségiskolába kell mennie.
25:55Sőt, azt szoktuk mondani, hogy ezek azok a gyerekek,
25:58akik talán a legsikeresebbek tudnak lenni a magyar iskolában,
26:04hiszen már úgy jön oda, hogy beszéli a másik nyelvet, két nyelvet beszél.
26:08Ugyanakkor a magyar iskolában nem beszélt el semmit,
26:11mert mindent megtanul, amit az ukrán vagy a szlovák iskolában megtanulna,
26:15de egy dolgot viszont nem tudod csinálni, elfelejteni magyarul.
26:18És valahogy ezt kellene nekünk minél nagyobb dobbadigéssel,
26:24és minél több fronton valahogy elmondanunk azoknak a szülőknek,
26:28akiknek erre nagy szükségünk van.
26:31Mit tervez még a Rákóczi Szövetség az idei évben?
26:35Nyilván minden olyan programunkat, amelyet az elmúlt évben megvalósítottunk,
26:40szeretnénk idén is tovább vinni.
26:42Ugyanakkor idén van egy különleges évforduló,
26:45évforduló, 350 évvel ezelőtt született Rákóczi Ferenc,
26:52akinek annak idején ez a terület is,
26:54hol most vagyunk a birtokai közé tartozott.
26:56Szoktuk mondani, hogy Rákóczi fölgyén vagyunk.
26:59Ugye így született nem messze 6 kilométerre Borsiban,
27:0330-40 kilométerre van ide kassa, ott van eltemetve.
27:06Ő a mi névadónk, és ő volt az a történelmi személyiség,
27:10azt gondoljuk, akit az elmúlt 350 évben soha senki nem kezdett ki.
27:14Még a kommunisták is egész, hogy is mondjam,
27:19megfelelően beszéltek róla.
27:21Halc József felnök úr, aki ennek a szervezetnek a fölépítője volt,
27:26sajnos már nincs velünk,
27:27ő mesélt el azt, hogy amikor 1951-ben érettségizett
27:32a legvadabb kommunista időszakban,
27:35akkor kapott egy könyvet ajándékba a jó érettségi bizonyítványáért,
27:40és ez a könyv Rákócziról szólt,
27:42és ennek ott az előszavában le volt írva az,
27:45hogy Rákóczi az már a kommunizmusnak is az előfutára volt.
27:48Hát ez kis túlzás, meg minden egyéb.
27:51De ezzel csak azt szeretném mondani,
27:53hogy bármilyen oldalról is vizsgálták az elmúlt időszakban
27:56Rákóczi Ferencet, mindenki elismerte őt.
27:59És ő egy olyan ember volt,
28:00egy olyan személyisége volt a történelműnek,
28:02aki amellett, hogy álomférfi volt,
28:04egy nagyon mélyen, istenhívő ember volt,
28:08egy nagy gondolkodója volt annak az időszaknak.
28:11Másrészt ő pedig, hogy összetudta fogni
28:14a Kárpát-medencében akkor itt élő népeket is,
28:17hiszen a kurucai között ott voltak a ruszinok is,
28:20meg a szlovákok is, meg természetesen a magyarok is.
28:24És ez egy jó apropó arra az idei évben,
28:26hogy egy kicsit hangsúlyosábbá tegyük az ő kultuszát.
28:31És az egész év során nagyon sok olyan alkalmat szervez
28:35majd a Rákóczi Szövetség is,
28:36ami erre próbálja a hangsúlyt helyezni.
28:45Most arról beszéltünk, hogy mennyire volt meghatározó
28:49a felekezeti hovatartozás, de arról nem,
28:51és ez szögetűtött a fejembe,
28:53hogy mi volt a török hódoltság ideje alatt?
28:55Tehát volt azért egy 150, sőt, hát több,
28:57de egy 150 éves időszak mindenképpen,
28:59és hát tudjuk, hogy az iszlám akár az alkoholfogyasztáshoz,
29:03akár máshoz egy picit máshogyan áll.
29:06A török hódoltság idejéből vannak erről adataink?
29:09Nem igazán, nem igazán.
29:11A török hódoltság idejének ilyen népszokás feljegyzéseiről
29:14nem nagyon vannak konkrét ismereteink.
29:19Feltételezhető, hogy ahogyan a vallás gyakorlatot is azért
29:22alapvetően engedték, feltételezhető,
29:25hogy volt egy ilyen megengedő elnéző a török hatalom részéről is,
29:29bár hozzáteszem, hogy azért ez a 150 év javarésze azért
29:33háborús viszonyokat kell elképzelnünk.
29:35Tehát azért nem éppen a népszokások gyakorlásának a legkedvezőbb
29:40időszaka volt.
29:40Hát persze csak arra gondoltam, hogy a legnagyobb keresztény ünnepeket,
29:45azokat természetesen, persze a farsang nem az,
29:47de ugye mondtuk, hogy beékelődik a nagyböjt és a karácsony közé,
29:50azért megülhették és meg is ülték, azt gondolom.
29:54Igen, igen.
29:55Na, középkor, szerintem teljesen kivesésztük,
29:59sőt az utána lévő két-háromszáz évet is,
30:02és akkor elérkeztünk a reformkorba.
30:04Próbálom egy picit tematizálni.
30:05Elérkeztünk abba a reformkorba, ami gyakorlatilag az országban
30:10egy igazi fénykor volt.
30:12Itt hogy kell elképzelni egy farsangot?
30:14Akár a főnemesség körében, akár az átlagember szempontjából.
30:20A főnemesség körében egy nagyon fontos változás történik ebben az időszakban.
30:25Ezeknek a farsangi báloknak a hagyománya megtelítődik egy nemzeti tartalommal.
30:29Megjelennek a nemzeti viseletek,
30:32ekkor fejlődik ki például a díszmagyar öltözet,
30:34a súlytásos huszár katonai ruházathoz hasonló nemesi öltözék,
30:39és ekkor jelennek meg azok a nagyon fontos táncok,
30:42amik aztán a 19. század második felétől a magyar tánckultúrát például alapvetően befolyásolják,
30:48a palottás és a csárdás.
30:50A két név meg is mutatja a két társadalmi különbséget,
30:54a palottást a palottában, a csárdást meg a csárdában járják.
30:57Mind a kettő úgymond táncmesteri alkotás,
31:00tehát nem a csárdás sem egy népi kitalálmány,
31:04hanem egy tudatosan kifejlesztett táncforma,
31:07ami kimondottan azt a célt szolgálta,
31:10hogy valamilyen módon próbálják egységesíteni a bálozásnak a hagyományát,
31:14és ennek a tradíciója annyira szervesen beépült a magyar kultúrába,
31:19hogy a mai nap már arról beszélünk,
31:21hogy a csárdástánc és annak mindenféle népi és táji változata
31:25a magyar szellemi kulturális örökség részévé változó,
31:28az UNESCO szellemi kulturális örökség jegyzékén is szerepel.
31:32Tehát a 19. század első fele az egy nagyon határozottan fontos időszak.
31:37A másik pedig, hogy egy nagyon fontos elem megjelenik ebben az időszakban,
31:43a népi farsangokban, mégpedig a farsangi fánk.
31:45Még az ételetről eddig nem nagyon beszéltünk,
31:48de a 19. század első fele az az időszak,
31:51amikor ez a egyébként bécsi cukrász sütemény eredetű étel
31:55nagyon széles körben ismerté válik a magyar nyelvterületen,
31:59és pampuska, vagy pánkó, vagy fánk néven különböző nyelvi változatokban megjelölve,
32:04de teljesen széles körben elterjed,
32:07és ma már nem tudjuk elképzelni farsangi fánk nélkül ezt az időszakot.
32:12A hamára gasztronómiát említett.
32:14Egyébként annyiban beszéltünk róla, hogy ugye a középkorban a lakomák fókuszban voltak,
32:18tehát kiemelt szerepük volt.
32:20Itt is egyébként a reformkorban?
32:22Vagy itt már nem a lakomázás, nem az étkezés,
32:26hanem alapvetően a köré húzott jelmezek és esemény gyakorlatilag, ami meghatározó.
32:37Hát az étkezés, ez fontos része volt a főúri báloknak is, és a népi farsangoknak is.
32:42Tehát az adománygyűjtő népszokásoknál például egy nagyon fontos dolog,
32:46hogy alapvetően élelmiszer gyűjtenek,
32:48tehát olyan adományokat szednek össze a házról házra járó jelmezes csoportok,
32:53amikből aztán egy ilyen batyús bál jelleggel megrendezik azt a téltemető farsangi bált,
32:59amit mondjuk itt az észak-keleti ország részben farsangi ivónak is neveztek a 19.-20. században,
33:05és itt megjelennek ugye nem csak a farsangi fánk, mint jellegzetes sütemény,
33:09hanem a csöröge vagy herőce, ez a forgácsfánk, a fánknak ez a szárazabb tésztájú változata,
33:15és a húses ételek természetesen, tehát a farsangot kimondottan jellemzi az,
33:20hogy ilyenkor nagyon húsos, tartalmas zsíros ételeket, mondjuk a savanyú bablevest is jó vastagon,
33:26füstölt hússal megrakva, vagy a disznótoros ételek, a húrka, a kolbász, a különböző sült húsok,
33:32ez volt az általános farsangi étkezés az egész Kárpát-medencében.
33:37És azért azt sem felejtsük, hogy nagyon sok mennyegző van ilyenkor,
33:40nagyon sok házasságköt is. Miért van ebben az időszakon?
33:43Azért, mert ugye a kinti munkák, azok gyakorlatilag ilyenkor nem végezhetőek a paraszti társadalomban.
33:50Így van, a paraszti társadalomnak egy nagyon fontos időbeli beosztása,
33:53hogy van az ünnepekben gazdag téli fél év, és van a munkában gazdag nyári fél év,
33:58és a farsang az kimondottan lakodalmi időszak volt.
34:03Ehhez kapcsolódik például egy nagyon érdekes népszokás, a vénláncsúfolás,
34:07aminek nagyon sokféle formája, változata él a Kárpát-medencek különböző pontjai.
34:13Ezt hogyan képzeljük el?
34:14Ennek a lényege, hogy azok a lányok, eladósorban lévő lányok,
34:18akiknek már úgymond illet volna férhez menni, de mégsem,
34:22ezeket valamilyen módon egy kicsit pellengérre állítja, vagy megjegyzi a közösség.
34:28Ilyen például a Rába vidékén, Nyugat-Magyarországon a rönghúzás nevű népszokás,
34:33amely mai napig is egy élő tradíció, hogy azok a lányok, akik nem tudtak férhez menni,
34:39egy ilyen kis csoportot alkotva kísérik és húzzák azt a nagy farönköt,
34:44ami a farsangi menetnek a része, egyfajta, hát mondhatjuk így is,
34:48pellengérre állító vagy megszégyenítő jellegű szokás, persze tréfás, vicces formában,
34:53vagy a szűzgulyahajtás, hogy kihajtják a lányokat úgymond a szűzgulyára,
34:58és terelik őket a falu fő utcáján. Nagyon sok farsangi tradícióban,
35:05vidékünkön is megjelenik a kifigurázott vagy játékosan, viccesen előadott lakodalom.
35:12Nemcsak a valódi lagzik időszaka, hanem a farsangi alakoskodás,
35:16dramatikus népszokásokban a tréfás lakodalom is állandóan megjelenik,
35:20mennyi azt, hogy főlegény persze szerepet cserélve,
35:23tehát a férfi-nő szerepeket megfordítva, ilyen például Heves-megyében,
35:28a novai községben, a novai remélés, ami szintén szellemi kulturális örökségünk,
35:33és mai napig élő erős népszokásunk, és ott az egész farsangi menetnek
35:37a központi jelenete figurája az egy házasulandó pár,
35:42és az úgynevezett násznép a különböző jelmezes zsáner figurákkal.
35:47Amikor elérkezünk a 20. századig, mert én azt hiszem,
35:49hogy a reformkort is kiveséztük, akkor mi az, ami a 20. században
35:53megmaradhatott ezekből a népszokásokból, és hogyha már itt vagyunk
35:582026-ban, akkor mi az, amit a fiatalok kaphatnak ebből még a 21. században?
36:04Hiszen látjuk, hogy mennyire technicizált a világ körülöttünk,
36:07de mégis ezek a hagyományok, itt most jelesül a farsangi hagyományok,
36:11hogyan élnek tovább, és hogyan élhetnek majd az elkövetkező
36:1510-20-30-40-100-200 évben.
36:18Talán két fontos formában.
36:21Az egyik, hogy mai napig is van számos közösség,
36:24ahol a népszokások folyamatosan éltek, tovább élnek,
36:28vagy pedig újjáélesztették őket.
36:30Említettük már a novai remélést,
36:33de gondoljon most mindenki a Mohácsi busójárásra.
36:37Azt akartam is én te, de jó, hogy idehoztad.
36:39Mondhatnánk Fejér megyéből, Székesfehér már mellől a Mohai
36:43Tikverőzés nevű népszokást, vagy az említett Rábavidéki
36:49rönghúzást, de vannak olyan szokások is, amelyek nem kerültek be
36:53a szellemi kultúrá és örökség hivatalos jegyzékében,
36:56mert ezek mind benne vannak, de van néhány olyan,
36:59ami még nem, például a felvidéken,
37:01Tejfalú községben a Tejfalusi dőrejárás.
37:04Ebből beleszületnek a gyerek? Tehát, hogy mondod,
37:07hogy több közösség, milyen közösséget képzeljünk itt el,
37:10vagy milyen közösséget, falu közösséget, városban,
37:12hogyan tudják ezt megülni, megélni az ott lakók?
37:17Beleszületnek ebbe a gyerekek, tehát hagyományőrző
37:19családokat képzeljünk el, vagy aki esetleg ez iránt elkezd érdeklődni,
37:24az hol találkozhat ma ilyen hagyományokkal?
37:27Ezekben a közösségekben igen, maga a falu közösség,
37:29a település közössége, vagy a busójálást említjük,
37:32ott úgynevezett busócsoportok vannak,
37:34különböző szervezeti formákban,
37:3820-30 körüli busócsoport van Mohácson,
37:41amik élő, működő, informális,
37:45vagy esetleg egyesületi formában is bejegyzett közösségek,
37:48akiknek megvannak a saját maszk készítési szokásaik,
37:52a jelmezeik, a megfelelő öltözetteik,
37:54megvan a sajátos szerepük a busójálás menetében.
37:58Igen, ezekben a közösségekben a fiatalok ebbe bele tudnak születni,
38:01meg tudják helyben tanulni.
38:02Sokkal nagyobb nyilván azoknak a köre,
38:04akik nem ilyen településeken élnek.
38:07Ők számukra nyitott az a lehetőség,
38:09hogy ma a farsangi népszokások kezdenek átalakulni,
38:12például a húsvéti szokások példájára,
38:14vagy mintájára egyfajta turisztikai attrakcióvá.
38:18Tehát a Mohácsi busójálás az ma egy fesztivál.
38:21A Mohai Tikverőzés, a Novai Remélés,
38:24ezek elindultak egyfajta kvázi fesztivállá vállás útján,
38:29ahová el lehet utazni, meg lehet nézni,
38:32ott kirakodóvásártól kezdve táncmulatságig
38:35mindennel várják a közönséget,
38:37és tulajdonképpen kvázi nézőként is,
38:40de részesévé tudunk válni ezeknek a hagyományoknak,
38:44és így meg tudunk egy kicsit barátkozni,
38:46ismerkedni azokkal a tradíciókkal,
38:48amiket mondjuk csak a tankönyvekből,
38:51vagy a filmekből, vagy néprezi gyűjtésekből ismertünk.
38:54És akkor egy másik nagyon fontos része a farsangnak az,
38:58hogy egyszerűsített formában,
39:01de gyakorlatilag minden iskolai és óvodai közösségben
39:05él ma a farsang.
39:06Tehát egy olyan népszokásról,
39:08mai kortás népszokásról beszélhetünk,
39:10ami a pedagógusok szervezésében,
39:13és a pedagógusok keze alatt,
39:15az ő nagy felelősségüket is persze kihangsúlyozva,
39:18de gyakorlatilag egy teljesen élő szokás.
39:20Tehát minden iskolában és minden óvodában van farsangi jelmezbál.
39:24Tehát ezt tulajdonképpen mondhatom,
39:26hogy a legszélesebb körben elterjedt magyar népszokásnak
39:30tekinthetjük ma emiatt a farsangi jelmezbált.
39:34Ez érthető, meg amikor én gyerek voltam, akkor is volt,
39:38de gondosan jól említetted, hogy jelmezbál.
39:40Tehát ez nem a tradícióknak, ebből a szempontból a tradícióknak a tovább élése,
39:45hanem egy olyan jelmezbál, ahol bárki beöltözhet bárminek gyakorlatilag,
39:52amit a szülő megbeszél az óvodapedagógussal,
39:54vagy aztán az általános iskola alsó év folyamaiban,
39:59alsó osztályaiban.
40:00Szóval, hogy ez egy picit más, csak nálam,
40:03csak én érzem úgy, hogy más, vagy tényleg?
40:05Tehát, hogy névlegesen farsang nem népszokás és néphagyomány.
40:10Így van, valóban nem abban a formában népszokás,
40:13ahogyan ezt a népszokás definíciója szól,
40:16hogy szájról szárja, terjed, és nemzedékről nemzedékre hagyományozódik,
40:22és közösségi formákban él,
40:24de azért mégis nagyon sok olyan eleme van,
40:26ami egy adott közösségben hagyományosnak tekinthető.
40:29Vagy most olyan régen van farsangi jelmezbál az iskolákban és az óvodákban,
40:34hogy szinte népszokás szállál.
40:36Szintén, így van, tehát tulajdonképpen a szónak egy ilyen felszínesebb,
40:39lazább értelmében vehetjük ezt tulajdonképpen népszokásnak,
40:43de például az, hogy mindenütt, vagy majdnem mindenütt jelmezverseny,
40:47hogy bárkirályt választanak,
40:49hogy a farsangi fánk ez ugyanúgy kapcsolódik hozzá,
40:51mint 200 évvel ezelőtt.
40:53Tehát azért ezek olyan elemek, amikre azt mondhatjuk,
40:56hogy ezek bizony a mai modern kortás kultúránkban
40:59nagyon szívósan és nagyon-nagyon erősen tovább élő
41:03régi több száz éves hagyományos elemek.
41:05Az, hogy egy napra át kell alakulni, át kell változni,
41:09valaki másnak a bőrébe kell bújni, szerepeket kell cserélni,
41:13úgyhogy itt a fiú-lány szerepcserék,
41:15ezekben a jelmezekben is megjelennek.
41:18Tehát ezek tulajdonképpen a mai élő formái a farsangi hagyományoknak.
41:23És az még érdekes lehet, a busójárás mellett nem menjünk el.
41:27Tudom, hogy sokat beszéltünk így is róla,
41:28de azt nagyon ki kell emelnünk.
41:30Egyrészt most már turisztikai attrakció,
41:32másrészt a busójárás tulajdonképpen honnan eredt,
41:36ugye Mohácsi népszokás,
41:37és mit is láthatunk ezekben a napokban?
41:40Mert ugye ez egy hétvégétől elfel, hogyha jól tudom.
41:43Így van, hétvége, és itt hatérek ki arra,
41:45hogy van egy fontos változás.
41:46A farsangi szokások gyakorlásának tradicionális három napja,
41:51a farsang farka, az farsang vasárnap hétfő kedd,
41:55húshagyó kedd.
41:56Ez mára azért változott meg, mert hétfő kedd munkanap,
42:00és a fesztiváli jelleg hétvégén tud érvényesülni,
42:03tehát egy picit előrébb jött,
42:04és péntek, szombat, vasárnapra egy ilyen hosszú hétvégére
42:07tevődött át tulajdonképpen a farsang farka,
42:10a farsang utolsó hétvégéje.
42:11A mohácsi busójárás, ez egy délszláv népszokás,
42:15tehát ott a magyarországi délszláv közösség,
42:19az ottani nemzetiség gyakorolja,
42:21tehát ez az ő hagyományuk.
42:23A Balkánon és Európa déli részében ennek nagyon sok párhuzamát,
42:28és nagyon sok ennek megfelelő hozzáhasonló szokást találunk,
42:32és tulajdonképpen a szokásnak van egy helyben szokásos narratívája,
42:38hogy honnan ered, hogy busójelmezekbe,
42:42ugye maszkokba öltözve űzték ki a törököt mohácsról,
42:46ami nyilván egy utólagosan kitalált folklór történet,
42:50egy olyan eredett monda, ami nagyon sok felé megjelenik egyébként
42:54más népszokások kapcsán is, ilyen jelmezes népszokások kapcsán,
42:58de ma is a népszokás egyik fontos része, hogy a Dunán átkelnek,
43:03tehát ugye mohács Dunaparti település,
43:05és a mohácsi szigetről be a városba,
43:08csónakokon érkeznek a jelmezes busók a felvonulásnak,
43:13megelőzően a szokásnak a kezdetén.
43:16Ez jelképezi tulajdonképpen azt, hogy ők az éjszaka leple alatt
43:19átkeltek a Dunán, és úgy űzték el aztán a törököket,
43:22és indul aztán a hosszú menet, a farsangi menet,
43:26ami a mohácsi főtéren egy hatalmas mágiának a meggyújtásával
43:30és körültáncolásával ér vége, és ez már a téltemetés.
43:34Tehát itt tulajdonképpen erről beszélünk,
43:36hogy ez egy olyan rítuselem, aminek a fő üzenete,
43:39hogy a télnek vége, és most már várjuk a tavaszt,
43:42és a nagybőjti időszakkal beköszönt a jobb időjárás,
43:46és a tavaszi időszak.
43:47És akkor itt nem mehetünk el a farsang farka mellett.
43:52Mi is ez? Ezt említetted, de azért ezt fejtsük ki jobban,
43:54és a húshagyókeddet, ami ugye hanvazószerdát előzi meg,
43:58ami már így beszéltünk is adásunkon kívül,
44:01Sigorúböjti nap, nagypéntekkel együtt,
44:04tehát ezt zárja, vagy ez zárja tulajdonképpen a farsangi időszakot,
44:08a húshagyókedd.
44:09Így van, a farsang farka ez az utolsó három nap,
44:12vagy az utolsó hétvége, vagy régen ugye vasárnap,
44:15hétfő keddi napokat jelentette,
44:17és ez volt ezeknek a dramatikus szokásoknak,
44:21vagy a farsangi báloknak a hagyományos időszaka.
44:23Ma már ez megváltozott, tehát nyilván egész február
44:26gyakorlatilag farsangi időszaká alakult át,
44:29és különböző időpontokban vannak jelmezbálok.
44:32Nagyon sok közösségben, egyébként nem vallásos,
44:35vagy nem katolikus közösségben is azt tapasztaljuk,
44:38nagy örömmel tapasztalom én, mint néprajzos,
44:40hogy egyre inkább figyelnek a naptárra az emberek,
44:44és amikor rendezvényeket szerveznek,
44:45akkor figyelnek arra, hogy mikor van a katolikus egyházban
44:49hangozó szerda, és igyekeznek ezt elé tenni.
44:52Nem csak az egyházi iskolákban,
44:54most már nagyon sok önkormányzati állami iskolában,
44:56vagy intézményben is jellemző ez.
44:58És a farsang farka azért kiemelt időszak,
45:02mert ez volt tulajdonképpen ennek a tobzódásnak,
45:05vagy a mulatozásnak, a nagylakományzásnak a záró időszaka,
45:09és volt is egy ilyen tradíció, hogy a zsíros ételeket,
45:16még a farsangi maradékokat el lehetett fogyasztani,
45:20úgynevezett torkos csütörtökön, ami azt jelentette,
45:23hogy a hangozó szerdát követő csütörtök még egy ilyen megengedő jelleggel,
45:27egy ilyen maradékpusztító morzsabál alkalma volt,
45:32és akkor még a maradék húsos ételeket el lehetett fogyasztani.
45:35Nem azért húshagyó, mert akkor már húst kellett elhagyni, ahogy beszéltünk,
45:39és akkor még ehettett mindenki húst.
45:42Volt egy szigorú bőjtnap, beékelődik a torkos csütörtök és a húshagyó kert közé,
45:47és akkor még a maradékot el lehetett csütörtökön fogyasztani.
45:50De valóban a húshagyó kert az már a hús elhagyását és a bőjtnek az érkezését jelenti.
45:57Egyébként a falusi embernek a régi paraszi társadalomban mennyire volt fontos a farsang?
46:04A mennyegzők miatt biztos, de hogy egyébként mint ünnepkör?
46:08Nagyon fontos szerepe volt a lányok férhez adásában és a házasságkötésekben.
46:14Tehát ilyen szempontból egy kiemelt időszaka az évnek,
46:17és a régi hagyományos közösségekben erre tényleg próbáltak is figyelni,
46:22és ez egy ilyen tradíció volt, hogy igyekeztek az eladó lányok valóban
46:27a házasságkötés időpontját azt farsangra időzíteni.
46:31Tehát ilyen szempontból mindenképpen egy figyelemmel kísért kiemelt időszak volt.
46:36A másik pedig azért volt nagyon fontos, mert ebben az időszakban zajlottak a disznótorok, disznóvágások,
46:41tehát a gazdasági szempontból is volt ennek jelentősége.
46:44Nyilván télen kellett tartani, mert nem volt hűtőszekrény,
46:47tehát akkor tudták a húsos ételeket úgy biztonságosan elkészíteni,
46:52elfogyasztani, füstölni, sózni,
46:54hogy aztán az év hátralévő részére is maradjon.
46:57Illetve nagyon fontos volt ez a különböző termékenység,
47:04varázslások, rítusok szempontjából.
47:06A farsangi köszöntőkben, ezzel kezdtük a népszakások megemlítését,
47:11hogy vannak házról házra járó adománygyűjtőköszöntők,
47:14nagyon sok olyan, ugyanolyan elem megjelenik, mint mondjuk a karácsonyi köszöntőkben,
47:18ami termékenységet, bőséget, jó időjárást, jó termést, jó esztendőt próbál biztosítani a háziaknak.
47:27Ezek a rituális szövegek nyilván ma már csak emlékükben élnek,
47:31de azért el tudjuk azt képzelni, hogy a kora újkor évszázadaiban ebben valóban hittek az emberek,
47:36és tényleg fontosnak tartották, hogy ezek a rituális szövegek a megfelelő időpontban elhangozzanak.
47:44Akkor tulajdonképpen mondhatjuk, hogy van egy kontinútás, van egy folytonosság a régi hagyomány és a mai jelmezbálok között is,
47:52hiszen ma már így él nem csak az emlékezetünkben, hanem körülöttünk a farsang.
47:58Igen, igen, és valóban nagyon sok közösségben, nem csak iskolai, óvodai közösségben,
48:02hanem néptáncegyüttesekben, táncházakban megtartják a farsangi bálokat, farsangi jelmezes rendezvényeket,
48:10és hát ahogy említettük, a turisztikai attrakciókat tényleg egyre több olyan települést látunk,
48:16Erdélyben is például, ahol újjáélesztik, előszedik, leporolják ezeket a régi tradíciókat,
48:23fiatalok újra elkezdik gyakorolni, megtanulják,
48:27tehát valamilyen módon a régi hagyományoknak a kötődés, a továbbélés azért a mai nap is megfigyelhető.
48:33Hát én azt mondom, hogy még beszélgetnék veled másfél-két órán keresztül is,
48:37de lehet, hogy egy napon keresztül tudnánk erről beszélgetni,
48:40de stúdió beszélgetésünk végéhez értünk.
48:43Elment nagyon gyorsan ez az idő, én köszönöm, hogy elfogadtad a meghívásunkat,
48:47és hogyha lesz más ilyen téma, ami néprajzost kíván,
48:51akkor várunk vissza a stúdióba nagy szeretettel.
48:53Köszönöm szépen én is a beszélgetést.
48:58Kedves nézőink!
49:00Önök az Irány Televízió közélet című magazinműsorát látták.
49:052026. február 4-én, szerdán reggel 7 órától.
49:10Tartsak velünk a továbbiakban is.
49:13Viszontlátásra!
49:26NAMASTE
49:45NAMASTE