Skip to playerSkip to main content
  • 2 months ago

Category

📺
TV
Transcript
00:00Kedves nézőink! Önök az Irány Televízió közélet című magazin műsorát látják.
00:222025. december 10-én, szerdán reggel 7 órától.
00:27A magyar önkormányzati rendszer létrejöttének, 35. évfordulója alkalmából tartottak rendezvény térségünkben, Taktaharkányban.
00:37Az önkormányzatiság azt gondolom, hogy Magyarország és elsősorban a vidék számára egy hatalmas önkifejeződés,
00:48ami 1990-ben újból elindult, ugye akkor kettő fordulóban voltak a választások,
00:58először is szeptember 30-án és október 14-én, tehát két fordulós választás volt még akkor.
01:05Ugye ha valaki visszaemlékezik arra, hogy 1990. szeptember 30-án volt valóban az önkormányzati választás,
01:12ugye a rendszerváltozás utáni önkormányzati választásnak az első fordulója,
01:15ugye a második forduló, ahogy képviselőasszony is elmondta, 14 nappal rá volt október 14-én,
01:22de az is kuriózum volt ebben az első választásban, hogy ez az egyetlen egy önkormányzati választás volt Magyarországon,
01:29amikor két fordulóban rendezték a választást.
01:32Lehet, hogy vannak még olyanok a teremben, akik akkor kezdték és emlékeznek arra,
01:38hogy ott hogy zajlott ez az első választás két fordulóban,
01:42mert hogy azóta, ugye 94-ben még a következő választás előtt jött az ominózus törvény módosítás,
01:49ami egyfordulósá tette az önkormányzati választást,
01:52és talán annak azért volt így visszanézve lényege, hogy egyfordulós lett,
01:57hogy egyébként az adott településen élő választópolgárok közössége egyforduló alatt is el tudja dönteni,
02:04illetve el tudta dönteni azt, hogy kinek szavaz a településen bizalmat.
02:08És még egy fontos dolog, amit én szeretnék kiemelni ebből az elmúlt 35 évből,
02:1394 óta választunk közvetlenül településvezetőket.
02:19Ez szerintem az egyik legnagyobb vívmánya a mai önkormányzati rendszernek,
02:25ez adja talán a legnagyobb legitimitását minden egyes településvezetőnek.
02:30És miért mondom ezt? Mert egy település életében mindig a polgármester személye lesz az,
02:37akihez bármilyen ügyes-bajos dolga van az adott településen élő közösségnek, vagy embereknek,
02:44de akár az ott dolgozóknak, cégeknek, civil szervezeteknek, akár az egyházaknak is.
02:49Őhozzá fognak minden olyan kérdéssel fordulni, amiben úgy érzik,
02:53hogy az adott település valamilyen segítséget, vagy éppen a kérdésükre tud választ nyújtani.
03:00És ez nagyon jól van így, én azt gondolom, hogy ezt a vívmányt hosszú távon meg kell őrizni,
03:06és erre szerintem garancia a mai törvényi szabályozás is.
03:10És igazából ebben a 35 évben, ami szerintem nagyon-nagyon fontos,
03:15hogy az önkormányzatok egy erős, megbízható partnerei lettek igazából az ország építésének.
03:22És azt gondolom, hogy sikeres országról nem lehet beszélni sikeres és sikeres önkormányzatok és erős vidék nélkül.
03:32Úgyhogy éppen ennek a szellemiségében indítottuk el 2019-ben a Magyar Falu programot,
03:38illetve a falusi csokkot, igyekeztünk a kisebb településeinket is erősíteni.
03:43Én szerintem a magyar kormányzatnak, mindenkori kormánynak 2010 óta az a célkitűzés és a világos állásfoglás,
03:52hogy csak és kizárólag a helyi közösségekre és a helyi közösségekkel összefogva is közösen lehet sikereket és az ügyekben megoldásokat elérni.
04:02És mit értek ez alatt?
04:04Csak és kizárólag együtt lehet sikeresen egy települést fejleszteni, egy település életében csak akkor lehet sikereket elérni,
04:11hogyha ott közösen összefogva a közösség minden egyes tagjával tesszük meg azokat a lépéseket,
04:17ami a közösségünket, a közösségeinket előre viszi.
04:20És én azt gondolom, hogy erre az együttműködésre és összefogásra kell, kell lett eddig is az elmúlt 35 évben,
04:27és hosszú távon a jövőben is erre az összefogásra kell közösen építenünk.
04:31Halcő József, a Rákóczi Szövetség alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke tiszteletére rendeztek emlékkonferenciát térségünkben,
04:41Sátorai-a újhelyen.
04:43Ma egy rendkívüli emberre emlékezünk, aki a magyar nemzetpolitika ikonja, meghatározó gondolkodója,
04:53a magyar nemzetügyének rendíthetetlen, elkötelezett, önzetlen napszámosa volt.
04:59Arról az emberről emlékezünk, aki a Rákóczi Szövetség fundamentumait,
05:05stratégiáját, programstruktúráját, lelkületét több mint három évtizeden keresztül formálta.
05:14Halcjózsef elnök úr mindig a fiatalokat kereste, hiszen tudta, hogy a jövőt csak velük és általuk lehet befolyásolni.
05:23Fontosnak tartotta, hogy a magyar fiatalok között minél több kapcsolat szülessen,
05:28hogy közösséghez tartozzanak és hogy a magyar nyelvre és kultúrára értéken tudjanak tekinteni.
05:36Ezzel együtt legfontosabb feladatának tekintette, hogy a külhoni szülőket megerősítse
05:42és meggyőzze a magyar iskolaválasztás helyességéről.
05:46Sok időt tölthettem elnök úrral, akit, ahogy említettem is, rendkívüli embernek ismertem,
05:54aki egyszerre tudott stratégiában gondolkozni, és aki nem betette meg az apró munkát sem.
06:01Mérnök ember volt igazi polgári mentalitással, hatalmas műveltséggel.
06:07Hétköznapjait az emberek és a munkája iránti alázat jellemezte.
06:13Úgy tudnám őt egy szóban jellemezni, hogy evangéliumi ember volt.
06:19A döntéseit, az emberi kapcsolatait, az életét, a munkáját ez határozta meg.
06:25Sokan és sokat köszönhetnek, köszönhetünk neki.
06:30Életében mindig más embereket igyekezett szolgálni.
06:34Halc József öt évvel ezelőtt, 2020. november 13-án,
06:39a Magyar Szentek és Boldogok Emléknapján, 87 éves korában,
06:44befejezve földi pályafutását elköltözött teremtőihez.
06:49De mi itt maradottak, hálával tartozunk emlékének,
06:52mind azért, amit felépített és ránk hagyott.
06:57Ahogy itt a Rákóczi táborban felállított emléktábláján is olvasható,
07:02adjunk hálát és maradjunk hűek.
07:04Halc Józsefre emlékezve ma szeretnénk megünnepelni és köszönetet mondani
07:09annak a személynek, aki a magyar és a nemzetközi gazdaság,
07:15a bankvilág kiemelkedő szereplője és szakértője.
07:19És mindezzel együtt a Rákóczi Szövetség egyik meghatározó mecénása
07:24több mint három évtizede.
07:26Tisztelettel gratulálok Csányi Sándor elnök úrnak a megszolgált kitüntetéshez,
07:32megköszönve a támogatását és elkötelezett bizalmát.
07:35Az elmúlt négy év emlékkonferenciái minden esetben a külhoni magyarokról,
07:41az ő helyzetükről, a kihívásaikról és a megoldási lehetőségekről szóltak.
07:46Ezek a konferenciák nagyban hozzájárultak és szakmailag megalapozták
07:51a Rákóczi Szövetség magyar iskolamálasztási programjának továbbfejlesztését.
07:57Így volt ez a felvidéki és az erdélyi szórvány szolgáló iskolabusz hálózatunk esetében,
08:03de a konferenciákon elhangzott eszmecserék segítették szövetségünket abban is,
08:08hogy a legnagyobb jelentőségű nemzetpolitikai program,
08:11a szülőfölde magyarul program digitalizációját végrehajthattuk a magyar kormány bizalmával.
08:18Ma az emlékkonferencia témája
08:20Magyar fiatalok határon innen és túl, a jelen ifjúsága, a jövő valósága.
08:26Ezt szeretnénk majd délután szakértő vendégeinkkel körbejárni,
08:30bízva abban, hogy a mai telhangzó gondolatok is hozzájárulhatnak
08:34a nemzetpolitikai célok és törekvések segítéséhez.
08:38Az első szót át az elismerésé, ami a Rákóczi Szövetséget illeti.
08:43Egy hat éves folyamat végére ért a szövetség,
08:46amely alatt megvásárolta, felújította és kibővítette e tábort,
08:50így mostantól itt Sátorajújhelyen több mint ezer fiatal tud
08:54egyidejüleg szimolas körülmények között táborozni.
08:58A Rákóczi Szövetség és a Rákóczi Tábor mostantól egy új lehetőséget kapott.
09:05A maga fizikai valójában ez a tábor egy adottság, nem is akármilyen adottság.
09:10Lillegzettel állító szépségű helyem egy csodálatos mesevilág a világ magyar fiataljainak.
09:16Mégis mindez csak keret, keret, amely azáltal és akkor nyeri el értelmét,
09:22ha a szövetség tevékenysége tartalommal tölti meg.
09:25Az elmúlt évcedekre visszatekintve, Halcő József emléke előtt is fejet hajtva,
09:31joggal állapíthatjuk meg, hogy a Rákóczi Szövetség munkája a Sátorajújhelyen és Szerta a világban
09:37a gyakorlatban tükrözi vissza, hogy mit jelent az egységes magyar nemzetalkotmányos deklarációja.
09:43Évről évre diákok tízezrei jelentkeznek Szerta a világból,
09:47hogy a Rákóczi Szövetség szervezésében itt találkozzanak, táborozzanak.
09:53Az idei évben 33 országból 19 ezer magyar fiatal vett részt Rákóczi Szövetség táboraiban.
10:01Az anyaországból, határon túlról, a diaszpórából érkeznek ide magyar fiatalok,
10:06akik bár a világ különböző pontjain élnek,
10:09de itt megtapasztalhatják, hogy a legerősebb összetartó kötelék valóban a nemzethez tartozás,
10:15amely még a legnagyobb távolságot is képes zárójelbe tenni.
10:19Mindez a rendszerváltoztatáskor kezdődött, és Halcő József nevével ford össze.
10:25Halcő József nemzeti elkötelezettsége, áldozatkészsége, rendítheletlen jelleme,
10:30nagyszerű szervezőkészsége, a Rákóczi Szövetség megalapítását követő három égceden át
10:36magyar fiatalok tízezrei számára tette lehetővé, hogy átéljék ezt az élményt.
10:43A Halcő József díj élő bizonyítéka annak, ami a Rákóczi Szövetség elnökének búcsúsztatásakor is elhangzott,
10:51Halcő József hazáért érdemeket szerzett.
10:54Amit tett, azt nem önmagáért tette, amit elért másoknak érte el.
11:00Amikor velünk volt, akkor sem magáért élt, ezért most, amikor hazatér, akkor is velünk marad.
11:05Velünk van ebben a díjban is.
11:07Idén a Rákóczi Szövetség alapítványa Csányi Sándornak ítélte a Halcő József díjat.
11:141990-ben, 1991-ben diákként én is részt vehettem azokon az egyetemista táborokon, amelyeket Halcő József elnökurék szerveztek,
11:29és én akkor ismertem meg elnökurat.
11:33Én akkor nagyon fiatal voltam, nem igazán figyeltünk a nálunknál valamennyivel idősebbekre, ez így van ma is gondolom,
11:41de Halcő Józsefre igen.
11:43Rá oda kellett figyelni, mert minden szava, minden mozdulata bátorságot adott, erőt adott és irányt mutatott.
11:52Aztán meg itt vagyunk sátoralja helyen, sátoralja új helyen, a határ közessége pedig arra emlékeztet bennünket,
12:00hogy amit az ostoba politika egykor szétválasztott, azt a közösség és egy felelős politika a XXI. században képes újra összekötni.
12:12A nemzetpolitika nem a nagy intézmények távoli játszóterem, sokkal inkább egy élő, lélegző ökoszisztéma.
12:19Olyan rendszer, amelynek sok a lában, sok a kezem és legfőképpen sok a hangja.
12:26Egy olyan hálózat, amelyben minden szereplő, legyen az egy apró települési szervezet, vagy egy szülő, egy pedagógus, egy táborvezető, vagy éppen egy önkéntes, nélkül eszetetlenül számít.
12:38A gyerekekkel való foglalkozás pedig a Rákóczi Szövetség első éveitől kezdve egy olyan szolgálata, amely példamutató mindannyiunk számára.
12:51Hajlamosak vagyunk a sikereket számokban mérni, de a rideg statisztikák mögött mindig élmények, találkozások és a mosolyok valósága rejlik.
13:00Ezek adják a munkavarodi értékét, a személyes történetek és a maradandó emlékek.
13:06A Rákóczi Szövetség vezetői mindig Kárpát-medencei dimenzióban gondolkodtak.
13:12Ez állandó kihívást jelentett és jelent igazodást és útmutatást egyszerre.
13:17Még mindig vannak olyan pillanatok, különösen az űrzavaros és feszültségek elteli időkben,
13:23amikor én magam is megdöbbenek azon, hogy mi a Kárpát-medenceiben élő magyar közösségek milyen mértékben nem ismerjük egymást.
13:34Ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük, ám élethelyzeteink annyira másak,
13:37a több mint száz év, amelyből közel nyolc évtizedet egymástól elzárva, külön-külön országokban töltöttünk,
13:45más-más történelmi tapasztalatokat szerezve.
13:47Szóval ez a hosszú sok-sok évtized, még most 35 évvel a kommunista diktatúra bukása után is megköveteli tőlünk
13:55egymás megismerését, egymás jobb megértését, az előítéletek felszámolását.
14:02Mert igen, sajnos azokból is van még jó bőven.
14:06A nemzletpolitikán belül a Rákóczi Szövetség missziója különösen fontos,
14:10hisz összeköti azokat a nemzedékeket, összeköti azokat a fiatalokat,
14:14akik már a kommunista diktatúra világa után születtek,
14:18és viszonyítási alapjaik teljesen másak, mint mondjuk az én nemzedékemnek.
14:24Az összmagyar anyanyelvi táborok, például olyan programok,
14:27ahol a fiatalok a magyar nyelvet, kultúrát és történelmet nem tankönyvből,
14:32hanem élményszerűen, közösségi szellemben sajátítják el,
14:36és ahol több száz gyerek és fiatal tanulhat, játszhat és találhat barátokra
14:40a magyar közösségben és magyar nyelven.
14:44Csupán Erdélyből idén közel 2800 magyar fiatal vett részt a különböző programokban.
14:50152 helyi szervezet és több mint 7500 tag kapcsolódott be
14:55ebbe a Kárpát-medencei nagy magyar vérkeringésbe.
14:59És ami a legfontosabb, hogy a gyerekek a Kárpát-medencek különböző részeiből
15:03megismerik egymást, személyesen találkoznak egymással és egymás történeteivel.
15:09Talán ez a legnagyobb siker, és nem föltétlenül a számok.
15:13A fiatalok lelkében, a fiatalok gondolkodásában nyomot hagyni.
15:17Egy erősebb, tudatosabb magyar közösséget építve a jövő számára.
15:21Sok szeretettel köszöntöm az iránytelevízió kedves nézőit.
15:30Ma is egy művészeti témával jelentkezünk, amit már oly sokszor tettünk eddig is.
15:36Nemrég nyílt a Művészetek házában, Novák Netty Vivien elhagyott zárójelek című kiállítása.
15:42Sús Gábor ugyanezen címen található verseskötetében található illusztrációkból.
15:48A stúdióban már itt ülnek mai vendégeim.
15:52Novák Netty Vivien és Sús Gábor köszöntelek titeket a stúdióban.
15:56És hát ejtsünk néhány szót akkor az alkotókról is.
16:00Kezdjük Gáborral, dr. Sús Gábor hegedűművész és zeneszerző.
16:05A Miskolci születésű hegedűművész kicsikora óta elkötelezett a művészetek irányába.
16:11Tanulmányai befejezése után a Miskolci szinfónikus zenekartagja majd koncertmestere lett.
16:17Tanított a Miskolci Bartók Béla szakközépiskolában és a Miskolci Bölcsész Egyesületben is.
16:23Az ezredfordulón megalapította az animavonós négyest, amelyel azóta félezer koncertet adtak hazánkban és Európa neves színpadjain.
16:332013-ban, tehát nem annyira régen, Miskolc város reményi ededijat adományozott a kvartetnek.
16:402009-ben alapítója volt a kamerát a Miskolci kamarazenekarnak, melynek azóta is koncertmestere és művészeti vezetője.
16:482012-től a Miskolci Egyetem Bartók Béla zeneművészeti karának oktatója,
16:542020-tól agyunktusa és 2023-tól tanszékvezetője is.
16:592015-ben DLA doktori diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen,
17:05és 2017 óta a Gabriel Sounds művész neven ad ki lemezeket,
17:13electric ethno, ambient stílusban.
17:16Egyébként egy saját vélemény, és hát mondhatni, hogy tapasztalat is,
17:22hogy zseniálisan játsszák ezt a Gabriel Sounds-ot, ugye, Louis Biggel együtt.
17:28Nekem volt szerencsém többször is hallani őket, és volt, hogyha jól emlékszem,
17:32akkor rádiós médiaturné is.
17:36Na hát, akkor térjünk át a...
17:40Jaj, még egy kicsit Gáborról.
17:41Lelkes támogatója és résztvevője az összművészeti eseményeknek.
17:45Huszon éves kora óta ír verseket, de az elmúlt két és fél évtizedben
17:49inkább a kaptafánál maradta, ahogy mondja magáról,
17:52és klasszikus zenei szintéren alkotott.
17:54És most nézzük az alkotótársát, Novák Netti Vivient,
17:57jelenleg a Miskolci Egyetem Bartók Béla zeneművészeti karának hallgatója.
18:02Klasszikus Gordonka szakirányon, gyermekkorától kezdve párhuzamosan
18:06alkot a zene és a képzőművészetben egyaránt.
18:10Iskolái megválasztásában is, és ez a két művészeti ág volt a meghatározó.
18:142017-ben rendeztek egy országos Starker János Gordonka versenyt,
18:20ahol ő külön díjat kapott, majd 2021-ben a Tanobia Talent
18:24nemzetközi zenei online versenyen pedig harmadik díjat szerzett.
18:29Mint képzőművész két önálló kiállításon is bemutatkozott Miskolcon.
18:34Stílusok, ez volt 2017-ben, és a Via Crucis 2022-ben.
18:39Szély a különböző művészeti ágok közötti átjárhatóság
18:43és a kapcsolat bemutatása saját perspektívájából.
18:47És akkor most hozzátok fordulok, tehát még egyszer sok szeretettel
18:50köszöntelek titeket itt az Irány Televízió stúdiójában.
18:53Honnan indult ez a történet? Hogy jött az ötlet, hogy együtt dolgozzatok?
18:59Nézünk egymásra, de általában én szoktam az eredett történetet elmesélni,
19:04mert valahogy nekem olyan részletesen él ez az egész a memóriámban.
19:09Ahogy említetted, volt kiállításom a zene palotában,
19:12az egyik a stílusok, a másik pedig ez a Via Crucis nevű,
19:15és ez 2022-ben volt esedékes, húsvét környékén,
19:20és ezt a kiállítást Gábor is megtekintette abban az időben,
19:24és utána felkeresett, és egy nagyon jó beszélgetés kerekedett ebből az egészből.
19:29Tehát én meséltem neki a képeimről, az egész művészi hozzáállásomról,
19:35hogy én hogyan gondolkodom a képekről, a szimbolisztikáról,
19:38és egészen mély filozófiai kérdések is szóba jöttek így a képek kapcsán.
19:44És kiderült számomra, hogy ő is alkott más művészeti területen,
19:49tehát nem csak a zene van az életében, és nem csak abban működik zseniálisan,
19:53hanem az irodalom is egy nagy kedvence, és ír is.
19:58Voltam olyan szerencsés, hogy elküldte nekem a verseit,
20:02és akkor még, hát utólag nem tudunk pontosan visszaemlékezni,
20:06hogy melyikünk mondta ki először, de én is felajánlottam,
20:10hogyha illusztrátorra lenne szüksége, akkor én nagyon szívesen állok rendelkezésre,
20:14és egyébként az ő fejében is megfordult már akkor,
20:17hogy lehetne közösen valamit létrehozni, hiszen engem abszolút érdekelt a verső illusztrálás.
20:23És innen kezdte kinőni magát ez az egész történet,
20:27ez 2022, és utána ugye teltek az évek, és jött a kötet.
20:32De ez egy hosszabb történet az egésznek.
20:33Igen, erre Gábornál rá is akartam kérdeni.
20:36Egyrészt, hogy honnan merítkezik versek szempontjából,
20:39a szép irodalom költészet területéről kik voltak rád nagy hatással,
20:44és nálad mikor fogalmazódott meg ez az ötlet, és ez a gondolat,
20:48hogy valamit ebből a fúzióból csinálni kéne?
20:52Szerintem ez pontosan úgy működik, mint minden,
20:56hogyha a legegyszerűbb dolgot nézzük, hogy mondjuk elvet az ember egy magot,
21:00és akkor szépen sarjad belőle először egy kis palánta,
21:04aztán utána pedig kinő a növény esetleg.
21:07Ha fáról van szó, akkor gyökeret eresz, stb. stb. ezt most nem folytatnám,
21:12mert ez a rész, ezt pont nem értek.
21:14De körülbelül így alakult ez ki.
21:18Tehát ugye sok kérdés hangzott most el így egyben,
21:21hogy honnan eredetethető az irodalmi beállítottságom.
21:27Egész pici koromtól, szóval, hogy egyrészt nagyon sokat meséltek nekem,
21:31és nagyon-nagyon megszerettem.
21:34Szerencsére akkor volt is arra lehetőség,
21:37hogy az ember rengeteg verset hallott,
21:38akár televízióban, akár rádióban, de már az óvodában is.
21:42És valahogy én mindig az a típus voltam,
21:44aki állandóan benem állt a szám és verseket mondtam.
21:47És akkor ez megmaradt.
21:49És aztán jó pár költővel beszélgettem már,
21:53és mindenki azt mondja, hogy az a normális,
21:56hogyha ez a késztetés, hogy az ember verseket ír,
21:59ez úgy mondjuk tínédzserkorban megvan,
22:01és aztán abban marad, és normális ember lesz az illetőből.
22:05És akiből nem lesz, az abból lesz a költő.
22:08Nálam ez olyan szinten gyakorlatilag került vágányra,
22:12vakvágányra egy ideig, hogy a zenélés az gyakorlatilag minden időmet lekötötte.
22:19Tehát ugye az egy dolog, hogy zenekorban játszik,
22:21az ember mellette tanít, meg egyéb fellépései vannak,
22:24és akkor ez valahogy úgy el is halt, ez a versírási szenvedély.
22:29De aztán végül is most már így utolat kiderült,
22:32hogy nem halt meg teljesen, csak egyszerűen pihent vagy aludt.
22:36És nagyon divat most azt mondani, hogy minden a Covid idején történt.
22:42Valójában már a Covid előtt megvolt ez a fajta késztetés bennem,
22:45hogy írnom kéne, illetőleg jöttek a különböző hatások addig is,
22:50ugye abban a 25 évben, meg akkor is.
22:52És nekem az egyik legfőbb inspirációm is,
22:55különösen ami ezt a kötetet elindított, az a természet szeretet,
23:00ahogy körbeölel minket.
23:02Szóval talán az egyetlen dolog, amiben az ember nem csalódik életében.
23:05Tehát ha kimegy az erdőbe, akkor ugyanazt tapasztalja meg.
23:09Most, mint húsz év múlva mondjuk.
23:11Te az a gondolat, az mikor fogalmazódott meg,
23:13hogy ezt kézzelfogható formába akarod önteni?
23:17Tulajdonképpen, ahogy Nettie elmesélte,
23:19tehát ahogy ez kiderült, hogy ez a dolog több annál,
23:23hogy megjelenik egy mondjuk egy zsebrevágható verseskötet,
23:25mert mind a ketten, mint kiderült, abban gondolkodunk,
23:29hogy egy ilyen összművészeti alkotás jelenjen meg a színen.
23:33Ahhoz viszont egyrészt rengeteg munka kell,
23:36másrészt meg egy olyan közeg, és most kifejezetten a könyvről beszélek,
23:40ami sokkal több egy átlagos megjelenésnél.
23:46Még azt talán nem is említettük, nem tudom, hogy erről lett volna éjszó,
23:49de hogy ebben tulajdonképpen nem csak versek vannak,
23:53illetőleg ahhoz kapcsolódó illusztrációk,
23:55de vannak QR kódok, amik alatt, jó pár alatt zene található,
24:01ami meg szintén az én alkotásom, most ez nem tudom,
24:04hogy hozzáad vagy levon az értékéből, de erre lehet számítani.
24:08És én azt vettem észre, hogy azért köztetek van generációs különbség is.
24:14Te már egy kicsit idősebb fiatal vagy,
24:18Netti még nagyon fiatal.
24:22Ez soha nem volt probléma, tehát a látásmódban soha nem volt olyan,
24:28hogy teljesen máshogy láttatok valamit, akár az alkotási folyamatban?
24:33Szerintem ez nem problémas, bocsánat, hogy most én ragadtam meg a szót,
24:36csak akkor ez még úgy érzem, hogy ide tartozik.
24:39Én ezt mindig úgy, egyrészt ugye oktatok az egyetemen,
24:43tehát az ő generációjával találkozom nap, mint nap.
24:47Tudom is, hogy van egy átlag, tehát minden generációnak van egy átlag csoportja,
24:53akikről ugye úgy ráhúzzuk, hogy na ezek is ehhez és ehhez a generáció.
24:57Bocsánat, lehet, hogy könnyebb, és nem akartam egy saládi szállat behozni,
25:01de most mégis talán jó, hogy van egy lányod, aki nagyjából ilyen idős.
25:05Nagyon jó, meg egy fiam is van, aki szintén nagyjából ilyen idős,
25:08de nem gondolom, hogy ez innen eredezthethető,
25:13inkább csak az, hogy látja az ember, hogy ki az, akiben tényleg ott van a tehetség.
25:19És még nem csak zenében, hanem ráadásul ugye a képzőművészetben is,
25:23akkor sokkal könnyebb így átgondolni a dolgot.
25:26És a másik dolog meg, amit nagyon fontosnak tartok,
25:29hogy ez a dimenziót tágítja. Szóval, hogy ezek a versek eleve olyanok,
25:34hogy nem csak egyféleképpen magyarázhatók.
25:36Nagyon izgalmas, hogy két teljesen más generációhoz tartozó ember
25:40mit szed ki a szavakból.
25:43Hogy alkotsz, Netti? Milyen intuícióid vannak?
25:47Nézzünk röviden egy versikét, és akkor majd elreflektálj, kérlek.
25:51Megkaphatsz mindent, hisz csillámló testedért, ez semmit, drága.
25:55Nem kapsz már semmit, de lakott lelked nekem ingyen is drága.
26:00Akkor én ezt elolvastam rám, egyébként nagyon nagy hatással volt,
26:03de van hozzá egy kép is. Egyrészt mit ábrázol a kép,
26:06másrészt amikor megkaptad ezt a verset, vagy az ehhez hasonló verseket,
26:10akkor mi jut először eszedbe?
26:14Vagy az alkotási folyamat során, mert arra már lehet,
26:17hogy nem emlékszel, hogy először mi jutott eszedbe.
26:19Szerintem nagyon fontos elmondani, hogy ugye hajkuk vannak a könyvben,
26:23és a hajkunak vannak nagyon fontos attribútumai,
26:26például ilyen az ellentétes vonzat benne, vagy az ellentétes értelmek.
26:34És például itt a képen látható egy francia kártyalap,
26:39amin tudjuk, hogy eredetileg középpontos tükrözéssel található egy figura,
26:44és ez ugyanolyan figura szokott lenni.
26:46Viszont itt ugye hallhattuk a verset, és ez egy nagyon nagy ellentét,
26:49ahogy a hajkura az jellemző is.
26:52Először egy ilyen idealisztikus kép, utána pedig egy kevésbé ideális kép látható rajta.
26:56Most eszembe jutott erről Bartóknak is a két kép alkotása.
27:04És abszolút ezt az ellentétességet szerettem volna én is visszaadni,
27:07de valami olyasmi szimbolisztikával, vagy olyan szimbólummal,
27:11ami egyébként mindenki számára nagyon ismerős,
27:13viszont egy kártyalap azért mindenki szokott kártyázni,
27:15ez mindenkinek egy olyan, amiről hirtelen beugrik valami elmény, vagy egy érzés,
27:20és ezért szerettem volna ezt alaptematikának megadni,
27:23és ehhez az ellentétesség társult.
27:26Mindig azt fested meg egyébként, ami először eszedbe jut,
27:31vagy mindig képek formájában jönnek ezek az intiúciók,
27:36vagy ezt hogy képzeljük el?
27:38Vagy ezt egyeztetitek?
27:39A változó egyébként az alkotói folyamat, már csak az értést,
27:43mert valamikor nagyon erősen jön egy ötlet,
27:46és azt azon a papírra kell vetni, vagy akár le kell jegyzetelni,
27:49de van olyan, hogy hosszabb agyalás előzi meg a végeredményt,
27:53és akkor rengeteg vázlat készül hozzá,
27:56szerúzával, hát az alkotók tudják, hogy milyen az,
27:58amikor valaki firkál és vázlatokat készít,
28:01és utána, amikor már ki körvonalozódott, hogy mi lesz a kép,
28:06akkor megmutattam Gábornak, tehát ő is általában ezeket
28:10a 80-90 százalékos készenlétben lévő rajzokat látta,
28:15és ahhoz voltak gondolatai, hozzászólásai,
28:19és utána még tudtam rajta korrigálni, vagy teljesen úgy hagyni,
28:23és csak kidolgozni a vázlatot, szóval ez nagyon változó volt
28:27minden egyes képnél.
28:28Művész vagy, és nem mellesleg tanár.
28:32Extrovertált, vagy inkább extrovertáltnak, vagy inkább introvertáltnak
28:35tartod magad, hogy mindkettő megvan benned?
28:40Hát érdekes dolog ez egyébként szerintem inkább arról szól,
28:43én egyébként introvertáltnak tartom magam,
28:47szerintem sokan úgy is ismernek, hogy az vagyok,
28:50ugyanakkor meg simán kiállok, bár akár hány ember elé játszani,
28:54tehát ezzel nekem sosem volt problémám, de ezt azért úgy megfigyeltem
28:59nálam sokkal nagyobb művészeknél, és hogy ez ugyanúgy működik.
29:03Tehát az ember egyszerűen telítődik, tehát az introvertártság valószínűleg
29:06onnan jön, hogy annyit van az ember a társai közelében,
29:11hogy egy időre ki kell onnan vonulni, meg különben besokkal tőle.
29:16Tehát a rengeteg embertől, a közönségtől, a mindentől,
29:19az állandó ellépésektől, úgyhogy...
29:22Neked volt ilyen hullámvasút egyébként az életedben?
29:24Az egész életem erről szól, ilyen hullámvasút, igen, igen, igen.
29:28De azért azt tudni kell, hogyha az ember felmegy a színpadra,
29:33akkor tényleg azért megy oda, mert nagyon imádja,
29:35és nagyon imádja azt is, hogy a közönségnek tud adni valamit.
29:38Szóval, hogy aki nem ezért megy föl, az csaló.
29:42És talán a közönség szeretete az, ami a leggyorsabb,
29:47és a legőszintébb visszajelzés is.
29:49Igen, de az mindig abból táplálkozik, hogy őszintességet lát-e a színpadon.
29:53Szerintem.
29:55Nettitől is meg szeretném kérdezni szinte ugyanez,
29:58de Bornai Tibor azt írja az ajánlójában, amit szerintem nagyon fontos hallanunk,
30:03és ez elhangzott a kiállítás megnyitón is,
30:05amerre Sós Gábor irányítja a mutatóját, arrafelé érdemes nézni.
30:11Mert amit ő lát, az ismerőség rádöbbenésével okoz meglepetést.
30:15A boldogság fényjátékán lebegve borít be fájdalommal.
30:19Az egyszerűség szavaival zár körünk filozófiát.
30:22Ez a könyv mosolyog, mint az igazán fontos könyvek.
30:26A költő mosolyog saját magán, és bennünket is megtanít erre a titkos tudományra.
30:31Játszik, téved, és mindjárt meg is bocsátja.
30:34Mert ez a dolga. Tanítani, megbocsátani és mosolyogni.
30:39A könyvet Novák Netty Vivien képei emelik egy kemény, sötét dimenzióba.
30:44Mintha versek fák lennének, és ezek a képek a gondolatok szélviharában hajladozó fágak,
30:51tudatalattink falára vetülő árnyékai.
30:54Ez egy nagyon szép kis ajánló volt nekem már.
30:56Ott is feltűnt ráadásul, hogy Bornai Tibor tollából volt ez.
31:00Tehát az lenne hozzád is a kérdés, amit Gábor már megválászott,
31:04hogy mennyire vagy introvertát, avagy extrovertát, hiszen te is zenélsz.
31:08Mondhatjuk, hogy a Miskolci Szinfonikus Zenekarban.
31:11Ugye nem annyira régen kerültél be, de ott mindig közönség előtt kell megfelelned.
31:15Viszont a képzőművészet, a festészet az más.
31:18És utána mindketten válaszoljatok, légy szíves arra,
31:23hogy a közös munka során hogyan próbál téged irányítani, Gábor?
31:29Ha ez irányítás, lehet, hogy csak terelgetés.
31:32Tehát először az introvertált, extrovertált kérdés.
31:36Van a kettő között egy ambivertáltnak szokták hívni,
31:40ezt én abszolút ide tudom magamat sorolni,
31:42vagy lehet azt is mondani mindkettőbe,
31:44hiszen igen, az alkotói folyamat, ami a képzőművészetet illeti,
31:48az abszolút egy ilyen magányos tevékenység,
31:50és hiába az ember megmutatja a barátoknak hozzáértők.
31:53Kicsit olyan, mint az írás, nem?
31:55Abszolút, hát ugyanoda tudnám sorolni,
31:57mert a gondolatainkkal egyedül kell maradni,
31:59és utána azokat ki kell dolgozni fejben, papíron, akárhol,
32:03és ezt csak egyedül lehet megtenni,
32:06még akkor is tényleg, hogyha visszajelzések érkeznek,
32:08ez egy magányos terület.
32:10És egyébként a zene is magányos terület,
32:13mert a gyakorlás az abszolút, megint csak egy ilyen egyedüldétben zajló dolog.
32:19Viszont amikor a színpadra kimegy az ember,
32:22ott teljesen elektrovertátnak kell lenni,
32:24vagy akár egy zenekari munkában is,
32:26és én nagyon szeretem ezt az egyensúlyt,
32:29amit ez az életmód nekem megteremt,
32:30mert ugye a zenekar miatt abszolút emberek között vagyok,
32:34és ez nagyon jó jazéssel tölt el,
32:36hogy művészlelkek között mozoghatok nap, mint nap.
32:40Ugyanakkor, amikor hazamegyek, és akad egy kis idő,
32:43és tudok a képzőművészettel foglalkozni, vagy festeni,
32:46akkor ugye bezárkózom.
32:48Tehát a kettő között mozgom, és próbálom megtalálni ezt az egyensúlyt.
32:53És hát mind a kettőtök összólt az előző kérdés,
32:58tehát kíváncsi vagyok, Gábor, hogy hogyan vélek egyszerről?
33:03Én mondjam először, akkor az már sugalmazás, nem?
33:06Ebben is terelni a tanár, a tanár úr.
33:12Szerintem ebben a kontextusban nem vagyok nyilván tanár.
33:20Nem kellett terelgetni, mert én azzal sem tudok egyetérteni,
33:24hogy az alkotói folyamatnak mindig teljesen nyugodnak,
33:30és gyakorlatilag nem tudom én, hidegfejűnek kell lenni.
33:35Szóval szerintem az jó volt közben, hogy egyébként nagyon kevés alkalom volt ilyen,
33:39de amikor úgy csatározás folyt.
33:42És egyébként az az érdekes...
33:44Nehéz ezt rólatok elképzelni, tényleg.
33:47Meg volt köztetek ebből a szempontból a kémia?
33:50Egyébként, tehát fontos az?
33:51Szerintem abszolút.
33:53Tehát, hogy azt szerettem volna igazából elmondani,
33:57hogy most nyilván arra gondolnak, hogy nekem volt egy versem,
34:02és akkor a netti rajzolt valamit hozzá,
34:05én meg azt mondtam, hogy na hát ezt nem, mert ez a vers többet akar.
34:08De nagyon sokszor pont fordítva volt, hogy én mondtam egy versről,
34:11hogy ez igazából én nem érzem ezt nagyon erősnek.
34:14És akkor ő ragaszkodott hozzá, és ugyanúgy meg volt úgy is,
34:17hogy mutatott egy képet, amit aztán mondta,
34:20hogy hát ezt nem, ezt nem vállalom föl, és én meg győzködtem.
34:23Aztán inkább ez, hogy most ez a győzködés,
34:25ez végül aztán hova lyuk ad ki, hogy tényleg beleegyeztünk,
34:30tehát konzezust tudtunk alakíta, vagy nem tudom számítani.
34:35Igen, kérlekítés.
34:36Lényeg az, hogy szerintem nagyon olajozottan működött ez a dolog.
34:43Hát rengeteg vers van benne, és rengeteg illusztráció,
34:46tehát másként még most tartanánk szerintem az első öt oldalnál,
34:50ha ez nem így működött volna.
34:52Úgyhogy ritka pillanatnak és ritka ajándéknak fogom én azt föl,
34:56hogy úgy tudtunk együtt dolgozni.
34:59Tehát ez nagyon nagy ajándék egy művész életébe,
35:03ha talál valaki olyat, akivel gyakorlatilag teljesen nyugodt körülmények között tud alkotni.
35:09Mert általában ez azért nem így működik.
35:11A zenében te elmondtad, hogy mennyire beletetted az erődet,
35:15vagyis az energiádat és az idődet is,
35:18és azt is látjuk ugye a felvezetésből, hogy miket értél el.
35:21Azt is elmondtad, hogy fiatalkorod óta írsz verseket, szinte gyerekkorod óta,
35:26de hogy, hogy nem indultál akkor a szép pillanatalom irányában?
35:29Nem érdekelt annyira, vagy nem volt annyira fontos az életedben?
35:34Vagy amikor párhuzamosan ment a kettő egymás mellett,
35:36akkor a zene győzött, a zene erősebb?
35:40Igen, azt hiszem, hogy a zene volt az erősebb,
35:42de igazából amikor már az ember úgy kezd észletérni,
35:45már olyan értelemben, hogy felfogja a világ dolgait,
35:48szóval már most nagyon régen úgy élek,
35:50hogy nem nagyon tudom külön választani a művészeteket.
35:53Tehát az, hogy most valakiből ugyanaz,
35:56azt gondolom, hogy nézzük a világot mindannyian mi művészek,
36:00csak másként dekódoljuk.
36:02Tehát mondjuk a zenész, vagy a zeneszerző az kottafejeket rajzol,
36:05a költő az betűkkel fejezik ki, a képzőművész meg színekkel,
36:09de ugyanazt fejezzük ki.
36:11Nagyon gyakran ez manapság úgy szeret eltávolodni,
36:16tehát mindenki őzi a kis bástyáját,
36:19tehát hogy most ki a jobb a zenész, a költő,
36:21régen ez nem így volt, hát abszolút egy,
36:24mondjuk úgy, hogy egy szalomban játtak ezek az emberek,
36:26és abból jött az igazi inspiráció,
36:29és én ezt érzem, hogy most ez valahogy kezd kiveszni a világból,
36:33ezért volt nagyon izgalmas számomra,
36:35hogy ezt meg tudtuk valósítani,
36:36hogy megmutattuk, hogy de lehet, lehet ilyet csinálni.
36:39És tűnjön egy vers, megpróbálom felolvasni,
36:42majd azért jelezzetek vissza itt az adásban is,
36:44hogy sikerült-e úgy, ahogy a költő elképzelte,
36:49sikerült-e úgy.
36:49Hát úgy biztos nem.
36:50Úgy biztos nem?
36:51Mert nagyon csendbe tölti.
36:53Viszont kérnélek titeket egy játékra,
36:57hogy az első, ahogy olvasom a verset,
37:01az első gondolataitokat mondjátok el,
37:04amikor a vers végére értem.
37:06Jó, teljesen mindegy, hogy ki kezdi,
37:07és utána vessük össze majd azzal,
37:10ahogyha emlékeztek, ami az alkotói folyamatban volt.
37:13Ez a melletted című vers,
37:15ami természetesen itt is szerepel a kötetben.
37:20Néztelek téged, miközben a sötétség
37:23paszterre váltott,
37:25és a tűzmadár fényes tollát megrázva
37:27hajnalt kiáltott.
37:29Álmom tornyában,
37:31elébb még vádlott voltam,
37:33most meg épp bíró.
37:35Torduló fényben,
37:37tiszta papír lehettem,
37:39aztán már író.
37:40Akkor ébredtél,
37:42és én remegni kezdtem,
37:44fázósan, némán.
37:46Te megöleltél,
37:48a világ hirtelen mosolygott én rám.
37:54Ezt majd kivágjuk ezt a tapsot,
37:57de szerintem kezd akkor.
37:59Te, Gábor, hogy mit indított?
38:01Tehát ahhoz képest,
38:02te tudod ennek a versnek az előéletét,
38:05szóval most mi jutott eszedbe?
38:06És ha visszaemlékszel,
38:08akkor mi volt
38:08az első gondolatod?
38:12Miután mondjuk kész lett a vers,
38:13és hát ötször, tízszer,
38:15tizenötször elolvastad?
38:17Jó,
38:18speciál ennél a versnél pontosan emlékszem,
38:21még a,
38:22nem tudom én,
38:23tollbeesési szögére is,
38:24csak hát ez hülyeség,
38:25mert már nem tollali,
38:26és senki,
38:27tehát ezt úgyse hinné el senki,
38:28de emlékszem,
38:29ahogy írtam ezt az asztalnát,
38:31vagy pötyögtembe,
38:32tabletembe,
38:34de szerintem nem ez az izgalmas,
38:37hanem az az izgalmas,
38:38hogy valóban,
38:39amikor,
38:40tehát van egy-két vers benne,
38:41amit,
38:41hogyha például most ezt a te előadásokban hallom,
38:45úgy megörülök,
38:47tehát,
38:47hogyha,
38:48talán,
38:48hogyha más írta volna is élvezném.
38:51Nem tudom,
38:51hogy ez mennyire kellemetlen ez a mondat,
38:54de hogy egyszerűen a vers eltávolodik
38:58egy idő után az írójától szerencsére,
39:00mert azért is mondom,
39:01hogy szerencsére,
39:02mert ha rossz akkor is,
39:03és ha jó akkor is,
39:04és néha,
39:06amikor vers felolvasáson megszólalnak ezek a versek,
39:10ha egy hosszabb verset hallok,
39:11tényleg el tudok feledkezni róla,
39:13hogy én írtam,
39:14és azt hiszem,
39:14az nagyon jó,
39:15az nagyon jó érzés.
39:17Igen.
39:17Netti?
39:18Nálad?
39:18Én is szeretnék csak erre reflektálni,
39:22hogy eltávolodik az írótól az írás,
39:24abszolút így van a képekkel is,
39:25de most nem akarom oda átirányítani a dolgot,
39:27mert nagyon jól esett nekem is meghallgatni ezt a verset.
39:30Emlékszem nekem is,
39:31hogy milyen képek ugrottak be először,
39:34de most, ahogy meghallgattam újra,
39:36beugrott megint kicsit ez a kettőség.
39:38Tehát van egy pici statikusság benne,
39:41hiszen ott van a torony motivum,
39:44vagy szimbolikája.
39:45Ugyanakkor nagyon dinamikus,
39:47mert megráz a tollát, a tűzmadár,
39:50akkor előbb van benne,
39:51rengeteg változás és dinamizmus,
39:55és ezért egy nagyon élő kép ugrott be nekem.
39:59Tehát tudtam kicsit másként tekinteni rá,
40:02mint amikor először találkoztam vele.
40:03És akkor folytassuk is veled, Netti,
40:07mert hogy 2021-ben volt egy grafikus képsorozatod,
40:10ami nagyon komoly történetet dolgozott fel.
40:13Bocsánat, 2022-ben
40:14Krisztus szenvedés történetét mutatja ezbe,
40:18egy szimbolikus perspektívából.
40:20Erre hogy emlékszel?
40:21Ez volt ugye kiállítva a Via Krúciszon.
40:24Ez egy nagyon fontos kiállítás volt számomra,
40:27és az egész tematikája is egy nagyon közelálló dolog volt,
40:31és mai napig az egyébként.
40:34Van egy pici eredettörténete ennek,
40:37és jártam a régi zeneakadémián,
40:39és ott találkoztam először,
40:41ugye Liszt Ferenc lakása ott található,
40:43és ott találkoztam először a Via Krúcisz
40:46hát egy töredékével, egy kotta részlettel,
40:49és ott ismertem meg ezt az egész zeneművet.
40:53És ennek hatására kezdtem el mélyebben foglalkozni
40:57ezzel a gondolattal, vagy gondolatsorral.
40:59Én eredetileg egyébként reformátusnak vagyok megkeresztelve,
41:03tudjuk, hogy a Via Krúcisz, vagyis a keresztút az alapvetően
41:07egy katolikus hagyományú dolog.
41:12Én mégis úgy éreztem, hogy szeretném ezt papírra vetni,
41:15és főleg azért, mert ebben is rengeteg olyan lehetőséget láttam,
41:19ami kicsit rendhagyó módon közelíti meg ezt a témakört.
41:24Tehát ismerjük a templomokban azokat,
41:26akár freskókat, képeket, kisképeket, nagyobb képeket,
41:29ahogy ezt meg szokták ragadni.
41:31Általában van egy hagyományos perspektívája,
41:34milyen szereplők vannak rajta, satabi, satöbbi.
41:37Viszont én szerettem volna ezt is a saját szájizemre formálni,
41:42a saját gondolataimmal, szimbólumrendszeremmel,
41:44kicsit szokatlanabb perspektívákat alkalmazva,
41:48és hát reméltem, hogy nem veri ki a biztosítékot
41:50az igazán hagyományos emberek körében,
41:52és aztán pont ennek a hatására lett ez a találkozás is,
41:57tehát tényleg sikerült olyan gondolatokat kiváltani
42:00ezáltal az emberekből,
42:01ami aztán elindított újabb utakat.
42:05Számotokra mennyire fontos a dicséret?
42:08Tehát miután megjelent ez a mű,
42:11gondolom kaptatok hideget is, meleget is,
42:14de hát leginkább a pozitív visszajelzések voltak többségében.
42:18Mennyire fontos az alkotói folyamat után az,
42:21hogy egy olvasó mit mond a te versedről,
42:25és egy néző mit mond a képedről?
42:31Nagyon, hát nyilván nagyon fontos,
42:33meg nagyon jól esik,
42:34csak hogy abban a csapdában nem szabad beleesnünk.
42:39Nekem a kedvenc sztorim,
42:41ez felekik, amir lehet,
42:42hogy még bárhan emlékeznek,
42:43hogy egy nagyon nagy színész,
42:46mondjuk, hogy óriás volt,
42:47annak idején,
42:49és hogy hozzáment valami frissen diplomázott kolléga,
42:53és ott sírt neki,
42:55hogy hát Kamil bácsi,
42:56hát rettenetes rossz kritikát kaptam.
43:00És hogy ránézett,
43:00és azt mondta neki,
43:01hogy jaj, kisfiam,
43:03és te azt is elhiszed, ha jót mondanak.
43:07Tehát, hogy persze,
43:09hát nyilván akik körülöttünk álltak,
43:11azok hallalujáztak,
43:12és hú, de jó, és ilyen szuper, olyan szuper.
43:15Igazából olyan nagyon-nagyon rosszat
43:17nem kaptunk.
43:18Én pontosan tudom,
43:19tehát az ember azért,
43:20hogyha elkezd foglalkozni behatóbban
43:22a költészettel,
43:24akkor rájön,
43:25hogy ez ugyanolyan végtelen
43:26tanulási folyamat,
43:28mint a zene,
43:29vagy bármelyik művészeti ág.
43:31Így hát pontosan tudom,
43:32hogy hol tartottam
43:33ennek a kötetnek az elkészítése alatt,
43:36viszont úgy tekintek a kötetre magára,
43:40mint egy ilyen,
43:41nem tudom,
43:42mint egy borosgyámba
43:43beleágyazott kis,
43:45nem tudom én,
43:46mit szoktak,
43:47skorpiót,
43:47meg nem tudom én.
43:48Hogy ez ott,
43:49ez egy ilyen ékszerszerű,
43:52ilyet soha többé nem fogok csinálni,
43:54erre már most ígéretet teszek.
43:56Vagy útjelző is tábla,
43:57útjelző tábla is lehetne,
43:58de azt gondolom,
43:59hogy ez annyira különleges,
44:01és tényleg annyira ritkán lehet
44:03ilyet a könyvpiacon is találni,
44:05hogy bármilyen is a fogadtatása,
44:08ez akkor is egy produktum,
44:09tehát egy olyan nívón létrehozott dolog,
44:14amiben most beleködhet egy,
44:15nem tudom én,
44:16direkt halottakat mondok,
44:18egy Gulácsi Lajos
44:19beleködhetne a képzőművészeti részébe,
44:22egy Vörös Sándor
44:23beleködhetne a verselésébe,
44:24stb.
44:25De az egész nem erről szól,
44:27tehát nem tökéletességet akartunk létrehozni,
44:30hanem egy különlegességet,
44:31és az meg megszületett,
44:33úgyhogy büszkék vagyunk rá szerintem.
44:37És hát reméljük,
44:38hogy lesz folytatás,
44:39én erről szeretnélek még titeket foggatni,
44:42hogy bármilyen projektben
44:43fogtok-e még közösen együtt dolgozni,
44:46amit el lehet mondani természetesen a nézőknek,
44:48vagy erről még nem is beszéltetek,
44:51hogyha erről nem beszéltetek,
44:52akkor mindkettőtök életéből
44:54a közeljövő projektjeit,
44:56terveit szeretném hallani.
44:59Bármelyik őtök kezdheti, úgyhogy...
45:02Tényleg nagyon igaz,
45:03amit elmondott Gábor az előtt,
45:04tehát ez egy annyira,
45:05tényleg egy annyira egyedülálló dolog,
45:08és annyira megismételhetetlennek tűnő,
45:12hogy nem tudom elképzelni,
45:14hogy ilyen akár hajkú könyv,
45:16vagy verses kötet,
45:17vagy ilyen közös produkció születhet,
45:19hiszen ez nagyon sajátos dolgokkal bírt,
45:23úgyhogy én nem tudom elképzelni a közeljövőben,
45:27vagyis erről nem nagyon esett szó,
45:28mint...
45:29Azt hiszem, hogy azt azért el kell árulni,
45:32hogy ez körülbelül három év volt ennek az elkészítése,
45:37nem az első betűtől,
45:38mert az első betűk azok régebben születtek,
45:41de a közös munka az szinte három év.
45:43Most azért gondoljunk bele,
45:44hogy három év két ember életéből,
45:47tehát hogy az azért elég sok ilyen szempontból,
45:50amiből gyakorlatilag ez a könyv megszületett,
45:53és hát hány olyan ötlete van,
45:55akár gondolom Nettének,
45:57akár én magamról tudom,
45:58hogy hány olyan ötletem van,
45:59amiben szintén majd bele kell ölni három évet.
46:02Neki mondjuk még sok három éve van,
46:04remélem, hogy nekem is viszonylag,
46:06de hogy egyrésztről ez is hozzájárul,
46:11ahhoz, hogy úgy tekintsük ezt,
46:12mint mondom, mint egy borostyánba zárt valami kis emléket.
46:17A másik dolog meg,
46:19hát nyilván ott van ez a soha nem mond,
46:20hogy soha, tudjuk ezt a sztereotíp mondatot.
46:24Minden elképzelhető,
46:26meg hát ez is még fejlődhet,
46:28tehát mint ahogy nekem egyébként
46:29ez a kiállítás is fantasztikus,
46:32mert hogy én ebben nem is akartam
46:34idézőjelbe részt venni.
46:35Most olyan értelemben mondom,
46:37hogy én javasoltam a Nettének,
46:39hogy ne is legyenek kint a versek,
46:40vagy ha kint is vannak,
46:41akkor is csak QR kódok alatt.
46:43Tehát, hogy tényleg
46:43itt sokkal fontosabb lett volna számomra is az,
46:47hogy a képeket nézzék.
46:49Hát ő ragaszkodott hozzá,
46:51hogy aztán ebből mondjuk bármit is ki lehet hozni,
46:54tehát el lehet menni vele iskolákba,
46:56egy kicsit megnézni a művészetek kapcsolatát,
47:00egy kicsit beszélni a hajkúról,
47:01ami látszólag nagyon egyszerű vers.
47:04Igen, arról még nem beszéltünk,
47:05és ha már itt majdnem a stúdióbeszélgetésünk végén,
47:08miért pont hajkuba alkottál egyébként?
47:11A természet miatt ezt mondtam,
47:15tehát, hogy ugye a hajkúnak az eredeti alapötlete,
47:19vagy valami jasonló.
47:21A formáló ereje az gyakorlatilag a természet,
47:25és természeti képeket ezek a régi japán mesterek,
47:28mert ugye ez egy japán versforma,
47:29ők főleg természeti képekkel dolgoztak,
47:33és igazából innen indult,
47:35de hát mire átkerült Európába,
47:36hát gondolhatod, illetve gondolhatják a nézők is,
47:39hogy teljesen megváltozott, és most már
47:41minden hajkú gyakorlatilag,
47:44egy a lényeg,
47:45hogy egy pici versben
47:475-7-5 legyen a szótakszám,
47:49tehát magyarul az első sor 5,
47:51a második 7, a harmadik 5,
47:53vagy pedig ennek a bővített változata
47:55az 5-7-5-7-7,
47:57csak azért egy kis matekot is vigyünk bele.
48:00Na most én ezt azért kiegészítettem,
48:01hajkú füzéreket, hajkú csokrokat írtam,
48:05elkövettem azt a rettenetes hibát,
48:07hogy rímeket is tettem bele,
48:09ugye ezért valószínűleg Japánban már
48:10harakirít kéne elkövetnem,
48:12mert ott annyira nem.
48:13Illetőleg a természet felől eltávolodtam,
48:16illetve a hagyományos értelembe vett természet felől,
48:20a belső természetünk,
48:21tehát az emberi természet is megjelenik benne
48:23nagyon sokféleképpen.
48:25Úgyhogy csak ezért hajkú,
48:28de ahogy mondtam is az előbb,
48:29ezt én lezártam,
48:31nem mondom, hogy nem fogok több hajkút írni,
48:33és hogy elment tőle a kedvem,
48:35de igazából azt mondanám,
48:36hogy ennél már most sokkal izgalmasabb dolgokban gondolkodom.
48:41Jó, hát ha hogy stílszerű legyek,
48:43azt kell, hogy mondjam,
48:44még az úrra is érzi az idő lejárt,
48:46ez is egy picike versike volt a kiállításról
48:49és a verseskötetből.
48:52Ez a kelletlen tiktak című egyébként.
48:54És valóban közeledünk a stúdióbeszélgetésünk végé,
48:58de még egy-egy mondatot kérek mindkettőtöktől
49:01azzal kapcsolatban,
49:02hogy miért is látogassák meg a kiállításotokat.
49:07Nehéz volt már,
49:08korábban is kérdezték tőlem,
49:10hogy miért is érdemes megnézni ezt a kiállítást,
49:12és valahogy ne ezen tudtam akkor megfogalmazni,
49:14hiszen bárkinek tudom jó szívvel ajánlani,
49:16aki egyáltalán szereti a képeket, színes képeket,
49:19és hozzá szeret verseket olvasni,
49:21ez nyilván egy nagyon triviális megfogalmazás,
49:23viszont most azt fogalmazódott meg bennem,
49:27hogy azoknak ajánlom kifejezetten,
49:30akik szeretnek a részletek között elveszni,
49:33és a részleteket megfigyelni,
49:35elemezni őket,
49:37gondolok itt a képekre is,
49:38hiszen nem feltétlenül nagy képekről van szó,
49:41van egy-egy nagyobb méretű is,
49:42de azért sok kisebb á, négyes méretű van,
49:45ahol viszont rengeteg részlet megbújik,
49:47és ezeket szerintem nagyon érdekes lehet,
49:50és jelvezetes lehet kivogarázni,
49:53és megfigyelni őket,
49:54és én ugyanígy gondolok a versekre is,
49:56hiszen tudjuk, hogy verset olvasni nem mennyiségre szoktak,
49:59és nem átpörgetni kell,
50:01hanem ízlelgetni egy-egy sorát,
50:03úgyhogy én ezt tudom mondani így a közönségnek,
50:06és a nézőknek.
50:08Én köszönöm szépen,
50:09hogy elfogadtátok a meghívásomat,
50:11de Gáborban természetesen nem akarjuk belefolytani a szót.
50:14Nem is hiszem, hogy szorult belém,
50:17különösebb még elmondani való,
50:19de azt talán hozzá tenném,
50:21hogy például, ha csak a borítót megnézik,
50:25ez a kép is egyébként,
50:26ez a Morsz szupebit, szintén latin,
50:30szóval, hogy ez is benne van a kötetben,
50:33a kép is még külön,
50:35illetőleg ki van akasztva,
50:36na most a kiállításon.
50:39Most ezt, ha megnézi valaki,
50:40illetve elolvassa a szöveget,
50:43még másik hat, nyolc, tízféle variáns
50:47üthet szöget a fejébe,
50:49hogy gyakorlatilag ez a kép,
50:50ez hogyan kapcsolódik a szöveghez,
50:52illetve miről szól a kép,
50:53és jó pár könyvbemutatón szerencsére már túl vagyunk,
50:58és az utóbbiakon mi megkérdeztük,
51:00hogy vajon ő, tehát a közönségből lehetett válaszolni,
51:05vagy elemezni, hogy mit mond nekik a kép,
51:07és érdekes módon,
51:08hogy két-háromféle sztendert válasz volt,
51:12de egyik sem stimmelt ahhoz,
51:14amit mi gondoltunk róla,
51:15és ez szerintem fantasztikus.
51:16Tehát ez például a Haikúnak az egyik lényege,
51:19illetve a képzőművészetnek is szerintem ez a lényege,
51:22hogy onnantól kezdve,
51:23hogy kikerül az alkotó kezéből,
51:25önálló életet él,
51:26és a közönségben,
51:28nem tudom én, formálódik tovább.
51:31Szerintem ezért menjenek el,
51:32és nézzék meg.
51:33Köszönöm még egyszer,
51:34hogy elfogadtátok a meghívásomat,
51:36a stúdiónk vendége,
51:37Sos Gábor és Novák Netty Vivian voltak.
51:40Nagyon szépen köszönjük is a kívást.
51:45Kedves nézőink,
51:47önök az Irány Televízió
51:48közélet című magazinműsorát látták.
51:512025. december 10-én,
51:54Szerdán reggel 7 órától.
51:56Tartsanak velünk a továbbiakban is.
51:59Viszontlátásra!
52:03Köszönöm, hogy megnézted!
52:33Köszönöm!