- 2 days ago
Category
📺
TVTranscript
00:00Kedves nézőink! Önök az Irány Televízió közélet című magazin műsorát látják.
00:222025. november 12-én, szerdán reggel 7 órától.
00:28Új fejlesztésekkel gazdagodott a Miskolci Egyetem.
00:33Miskolcon vagyunk, a Miskolci Egyetemen vagyunk, amely egyik annak a 12 egyetemnek, amely a világ legjobb 5%-ában van.
00:42Büszkék vagyunk erre.
00:43Ha csak azt nézem, hogy elére lépett a nemzetközi rangsorokban, az elmúlt három évben megduplázta a felvett diákoknak a számát,
00:51és ha tudományos teljesítménye 80%-kal emelkedett, akkor ez mind elmondja, hogy mit jelent a megújult egyetemi világ, versenyképességet.
01:01De ugyanakkor infrastruktúrálisan is sokat lépett előre a Miskolci Egyetem.
01:05Az elmúlt években 600 milliárd forintot fordítottunk egyetemi fejlesztésekre, ebből 50 milliárd forintot fordítottunk a Miskolci Egyetem fejlesztésére.
01:16És most nem csak a kövtárról beszélnek ebben a kérdésben, hanem a ma átadott fejlesztésekről is,
01:22hiszen egy zöld, okos, családbarát, sport és fenntartható kampusz az, amely itt létrejött.
01:308 milliárdnyi fejlesztést adtunk át, ez a 8 milliárdnyi fejlesztés konferencia, központ, étterem,
01:37és minden mellett újabb, kiváló kollégiumi férőhelyek.
01:41Odaérünk el, hogy az 1300 kollégiumi férőhelyről a fejlesztések végére 1800 kiváló minőségi kollégiumi férőhely lesz itt a Miskolci Egyetemen,
01:51és családbarát a Miskolci kampusz, hiszen bölcsőde felújítás is történt,
01:56mint több olyan apartmanok is lettek, ahova a fiatal oktatók családosan tudnak lakásszállást kapni,
02:03azaz családbarát fordulat a Miskolci Egyetemen.
02:08Utána pedig egy kérdezd a Miniszter Fórumból, egy nyitott jó beszélgetés volt,
02:12beszéltünk arról, hogy a hallgatói ösztöndíjakban előrelépés kellene,
02:16beszéltünk arról, hogy a nemzetközi programok hogyan mennek,
02:22nemzetközi diákok száma és a kollégiumi férőhelyek hogyan állnak itt a Miskolci Egyetemen,
02:28beszéltünk arról, hogy a Pannonia program sikerei mellett,
02:32melyek azok a lépések, amikvel még több fiatal tudunk a világvezető egyetemeire eljuttatni,
02:38illetőleg egy olyan közös célt is megfogalmaztunk,
02:41amely arról szól, hogy az egyetemisták azon idő alatt, amikor gyakorlaton vesznek részt,
02:47minél több gyakorlaton vegyenek részt, a gyakorlaton pedig ne csak kreditet kapjanak,
02:53hanem ehhez olyan munkabért is kapjanak, ami az ő minden napjaikat segíti.
02:58Abban állapodtunk meg, hogy ezekben a kérdésekben megpróbálunk közösen előrelépni,
03:03meg hát az oktatókat is egyre motiváltabbá tesszük abból a szempontból,
03:07hogy a diákokat minél jobban készítsék fel, minél jobban figyeljenek a diákok egyedi igényeire.
03:15Miskolc ebben élen jár, úgyhogy hajrá Miskolc, itt a Bükk fővárosa, kiváló egyetem,
03:22nemzetközi előrelépések, családbarát kampusz és kiváló beszélgetés a diákokkal.
03:30Idén is megrendezték a szüreti napokat térségünkben, Tokajban.
03:35Fehér borogszínes kulturális programok három napon keresztül szüreti fesztivál itt Tokajban.
03:40A részletekről Fintor Gábort, a rendezvény főszervezőjét kérdezem.
03:44Fehér borogszínes kultúra így van, ennek a szlogennek a jegyében szerveztük meg a Tokaj hegyaljai szüreti napokat.
03:51Nem sokára indul a szüreti felvonulás, amely egy tradíciónal is esemény.
03:56Ugye maga a fesztivál több mint 90 éves, ez a 93. Tokaj hegyaljai szüreti napok,
04:02és borlovagokkal, hagyományőrző csoportokkal, különböző lovasokkal, hintókkal a kezdetét veszi nem sokára a szüreti felvonulás.
04:13Ezt követően pedig a szőlőösszeadási szeremónia, amely a világon egyedülálló, hiszen mind a 27 hegyaljai település polgármestere eljön,
04:22összeadja a termését, a szőlőjét minden településnek, és ebből elkészül majd a polgármesterek bora a következő évben,
04:32amely az összetartozás jelképét és szimbolumát őrzi.
04:36Hát nekünk ez egy nagyon-nagyon fontos hagyomány.
04:40Igazából 93. alkalommal szervezünk itt szüreti felvonulás, szüreti napokat,
04:47és bármi volt, legyen szó háborúról, vagy akár járványról, covidról, ezt mindig megtartottuk.
04:53Tehát igazából ez egy olyan hagyomány, amire nagyon-nagyon büszkék az itt élők,
04:58és nem véletlenül, hogyha mi magyarok magunkat szeretnénk meghatározni a nagyvilágban,
05:03hogy mi kik vagyunk, honnan jöttünk.
05:06Hál' Istennek nagyon sok mindent tudunk mondani,
05:09de egészen biztosan, ha azt mondjuk, hogy puskás, rubik kocka,
05:13vagy azt mondjuk, hogy toka és tokai borog, tokai aszu,
05:17akkor minket bizony meg tudnak határozni.
05:19És szerintem ez egy nagyon-nagyon fontos üzenet,
05:22hogy itt ezen a vidéken a szőlőművelésnek, a borkultúrának, a borkészítésnek
05:28több évszázados hagyománya van, és nagyon büszkék lehetünk arra,
05:32hogy mai napig az itt élő emberek keményen dolgoznak azért,
05:36hogy a szőlőt megműveljék, és abból finom borokat készítsenek,
05:40mert nem csak édes, hanem fantasztikus száraz boraink is vannak,
05:44és tényleg ez az összefogás, ami itt mögöttem látható, ez nagyon fontos a térség szempontjából.
05:51Mert mi azt szeretnénk, hogyha az országon belül, Budapest és a Balaton után,
05:56itt ez a vidék lenne turisztikailag a leglátogatottabb.
05:59Ehhez mindenképp össze kell fogni, mert olyan gyönyörű településeink vannak,
06:04mindegyik egy csoda, rengeteg minden történt ott az elmúlt időszakban,
06:08hatalmas fejlesztések, és mi azt szeretnénk, hogyha valaki ide eljön,
06:12akkor nem csak Tokaj városát tudja megnézni, ami eleve egy fantasztikus földrajzi adottsággal bír,
06:18hiszen sehol a világon máshol természetesen nem folyik össze.
06:22A Tisza a Bodroggal, és ez egy fantasztikus természeti adottság.
06:27Itt van a Tokaj-hegy, most tekertük körbe egyébként a Tokaj-hegyet,
06:32mert most már kerékpárút is van körbe, tehát annyi féle lehetőség van,
06:36de mi azt szeretnénk, hogyha Tokaj-hegyaj a többi településére is ellátogatnának.
06:44Folytatjuk témánkat.
06:45A tudatos média használat és a kritikus gondolkodás volt a fő témája
06:50a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság konferenciájának,
06:54amelyet a Miskolci Egyetemen tartottak.
06:57Összeállításunk második része következik.
07:00Na most, a legfontosabb kérdés, ami sajnál a szakmai formukon is előszertettel teszek fel,
07:06és hozok zavarba a szakmai szereplőket,
07:08és hogy mi a különbség a szaggatott karika és a nem szaggatott karika között,
07:13és minek után ennek a rendszernek 2012 óta ez a különbségtétel nagyon fontos eleme.
07:18A álbán látható módon, hát tulajdonképpen azt tudom mondani,
07:25hogy mind a zöld, mind a halvány, rúzsaszín válaszadók,
07:29az a több, mint a válaszadóknak a fele, majdnem jól el.
07:33Nem igazán jó mindkét válasz, de igazából a filmalkotás,
07:39hát arra voltkozik ugye a különbségtétel, hogy a szaggatott karika,
07:43ez azt jelenti, hogy még nem fejződ be besorás folyamat,
07:45és igazából az előzetesekre vonatkozik ez a szaggatott karika.
07:48Maga a film az még ettől függetlenül bármi lehet,
07:50de tulajdonképpen ennek az idegylenességnek az érzékeltetése találtuk ezt a vizuális élet,
07:55és tulajdonképpen a válaszadók nagy többsége így, ahogy azért tudt ezt detektálni, ezt a dolgot.
08:02Akkor másik nagyon fontos kérdés mindig,
08:09ami igazából nem is a konkrét eljárásunkra, és annak a hatékonyságra vonatkozik,
08:13hanem sokkal inkább azt szeretnénk detektálni ezzel a fajta kérdéssel,
08:17hogy mi a társadalom aktuális viszonya vagy befogadási módus azzal kapcsolatban,
08:24hogy hát van egy ilyen típusú eljárás.
08:27Ugye ebből következik az a nagyon érdekes válasz,
08:33amely, ugye bocsánat, akkor mondom a kérdés,
08:35arról kapcsolatban, hogy maga ez a besorási kategóriázmus,
08:38akkor egy ajánlás, és igazából csak nézzük meg, aztán csináljuk, amit szeretnénk,
08:43vagy döntsük úgy, ha megnézzük, vagy nem,
08:45vagy pedig ez egy kötelező jellegű,
08:48és amint ez látható nagyjából ilyen fele-fele arányban sikerült eltalálni,
08:54vagy véleményformálni ezzel kapcsolatban.
08:56Azért érdekes ez a zárba, és azért érdekes a válaszolóknak az ilyen fajta megoszlásra,
09:03amit azt gondolom, hogy a szabályzásnak, az evolúciójának a vonatkozásában
09:09azért nagyon fontos információt tartalmazza.
09:12Aztán fontos információt tartalmazza, hogy a társadalomnak mi a befogadó képessége
09:16ezzel a fajta előíráskövetés, a normakövetési gondolkodás móddal szemben.
09:23Annak idén, 2004-ben egyértelműen az volt a jogalkotónak az elképzelés,
09:28hogy nem fog, nem akar, vagy nem tud a társadalomban nézni egy kötelező normát
09:33a moziban járás tekintetében előírni.
09:35Megelégszik azzal, hogyha egy tájékoztató jelet tesz ki,
09:40és rábízza a polgári szabadság, veszemély szabadság tekintetében,
09:43hogy mindenki döntse el, hogy akár a moziban is, akár egy közösségi kultúra
09:49befogadáshozban is, mit akar és hogyan akar megtekinteni.
09:55Hogy bár Magyarországon a valóság az, hogy ez egy tájékoztató jellegű karika,
10:00és jelenleg Magyarországban mindenki olyan filmet néz, ami egy csak akar,
10:04ez alól egy kivétel van a hatos, ami igazából egy időkorláthoz köti a megtekintést,
10:11és a kivétel nélkül valamennyi európai országban úgy működik ez a dolog,
10:24hogy az adott nemzeti szabázásnak van olyan része, amely konkrétan tiltást tartalma,
10:31az nyilván módon a tiskobak, ha vonatkozó a tiltása legtöbb esetben,
10:35nagyon különböző megoldások vannak, szülővel, szülő nélkül, életkorhoz kötött,
10:40bemutatásidőhöz kötött, de hogy valamennyi országban van kötelező jelleg
10:46ennek a fajta szabályzások, ami nálunk az ismertségétől függetlenül az elapvetett álykosztató jellegű jelzés.
10:56Mi lenne az elképzelése a megkérdezetek arról, hogy mi lenne a további lépésre szabályzásban?
11:09Tulajdonképpen azt látható, hogy viszonylag visszairazolják a jelen szabályzásnak a érvényességét.
11:18Cenzúrát is említettem, bár nyilv mondom, hogy a cenzúra nagyon messze álló intézmény attól,
11:26amit mi csinálunk, de mégis azt mondjuk, hogy bizonyos filmek ne külhessenek mozibak,
11:31akkor mi is ki kell mondani, ez mégis valamiféle olyan generális tiltás,
11:34ami nagyon közel áll a cenzúra, különben szintén több erőpországban
11:38minden gátlás nélkül alkalmazó technikájához, és az látható,
11:43hogy az igenis a nemet itt is nagyjából a fele-fele arányban osztanak meg,
11:47az én olvasatomban annyit jelent, hogy erősen megosztott a társadalban a tekintetben,
11:52hogy a normaköltést milyen módon alkalmazzuk ezen a területen.
11:58És ilyenkor a jogalkotó és a jogalkalmazás elbízom tanulni különben,
12:02hogy az, amit csinál, az a maximum fele részben visszaigazolt társadalmi elvárás tekintetében.
12:08Hát ez a legszebb mintai,
12:14én akkor kicsit kihúzom magam, úgy mondom el,
12:16de hát, hogy mennyire elégedett a kolatár vesárs,
12:18és látható, hogy azért a megkérdezett túlnyomó többsége elégedett volt.
12:22Köszönjük szépen nekik, ha ne hozzám lépnék oda,
12:26múgy előtegében egy tablettal,
12:28fiatalok lehet, hogy én is elégedett választattam volna.
12:32Oké.
12:34Igen.
12:35Értékeljük a hatékonyságát ennek a rendszernek.
12:38Na most, ugye Magyarországon ez a hat kategória próbálja lefedni az életkori,
12:44és általásokban adódó engedélyeknek, javaslatoknak a rendszerét.
12:51És tulajdonképpen azt adják a válaszadók,
12:56hogy nagy rész elégedettek,
12:59egy nagyon kis részben mondják azt, hogy az egész nem alkalmas.
13:04Érdekességképp annyit hadd mondja kell,
13:07hogy ugye a pszichológuskola életvéleménye szerint,
13:10és nagyon érdekes a filmforgalmozó véleménye szerint is,
13:13nagyon nem ártana egy 9 éves és egy 14 éves kategória további bevezetése.
13:21Elindulhatunk az úton, én azt gondolom,
13:23de alapvetően a vége úgyis az lesz, hogy mindenképpen személyes szabba fogjuk majd megmondani,
13:27hogy milyen film való neki, vagy milyen film nem való neki.
13:30Jelenleg ez a helyzet, és az emberek megkérdezik többsége,
13:32hál' Istennek elégedett ezzel a rendszerrel.
13:34Ez a kérdés sokkal inkább a forgalmazók számára lehet érdekes,
13:41tehát, hogy mennyire befolyása őket a karika,
13:43befolyása a nézőket, a lendő nézőket a karika, a korövekarika
13:47a filmokotást megtekintésre vonatkozásában,
13:51és itt látható, hogy igazából nagyon sok vizet talán nem tud zavarni ez a tevékenység.
13:59Na most a megbízhatóság tekintetében is egy nagyon érdekes válaszok alakultak ki,
14:05ezt próbálom magyarra dértelmezni, mert hát első rá nem annyira világizni.
14:09Az látható, hogy a válaszolóknak a túlnyomó többsége,
14:1648 plusz 35 századék,
14:19azért elégedett a besárcnak a megbízhatóságával,
14:22és arra volt a következő kérdés feltevése,
14:26vagy arra irányult, hogy ha amennyiben nem elégedett ezzel,
14:31akkor ez miért nem elégedett,
14:33és látható, hogy 50-30 századékban a túl szigorú,
14:36vagy a túl megengedő besárcsa hivatkoztak.
14:40Én a magam olvasatám itt is azt láttam, hogy ez egy rendkívül megosztott válasz,
14:47amit itt olvashatunk.
14:49Mennyire hatékony ez az egész szabályzás,
14:55mennyire kell elgondolkozni azzal, hogy lépni tovább esetleg egy másik irányba.
15:00Én örömmel mutatom,
15:02hogy alapvetően és összegzésképpen elmondható,
15:05hogy a megkérdezeteknek a többsége
15:07az elfogadta ennek a nyellegi szabályzástak az indokottságot.
15:12Képzeljenek el egy gyereket,
15:14aki a nappaliban éppen az első lépéseit teszi megnevetve,
15:18és igazából szerintem mindannyiunk számára,
15:22akinek van gyereke,
15:24de akinek nincs, az is el tudja szerintem képzelni,
15:27hogy ez egy különleges pillanat.
15:29Ez a legtöbbször vagy a családi momentumok között marad,
15:36de ha a szülő a kezében tartja a telefont,
15:40egy kattintással kikerülhet mindez a digitális vitrínbe,
15:44és már nem csak a családtagok vagy az általunk fontosnak tartott személyek láthatják,
15:53hanem akár több ezeren is tovább görgethetik,
15:57kedvelhetik,
15:59illetve nagyon sokan vannak,
16:01akik valamilyen szándékkal lementik ezt maguknak.
16:05Erről a jelenségről ugyan a gyerekek mit sem tudnak,
16:10de szülőként szerintem nekünk a felelősségünk,
16:13hogy átgondoljuk azt, hogy mi kerül ki a gyerekekről a netre,
16:19hiszen a mai gyerekeknek öt éves korukra akár több ezer fotója felelhető online módon,
16:26és itt felmerül a kérdés, hogy vajon ki felel ezekért a dolgokért.
16:33A gyerekek döntöttek így, vagy a felelősszülők helyettük.
16:36És ugyan az online térnek a reflektorfény eléggé hívogató,
16:41és ami sokszor melegségnek meg igazi figyelemnek tűnik,
16:45az egy idő után pont úgy, mint egy nyári estén mondjuk a reflektorkörül zsongó bogaraknak
16:52egy idő után eléggé égető lehet.
16:55Főleg, hogyha olyan tartalmak maradnak fenn egy gyerekről a neten,
16:59amit nem biztos, hogy felnőttként, vagy akár kamaszként is szívesen visszanézne.
17:05A szülőknek több mint 75%-a oszt meg képeket vagy videókat a közösségi médiában,
17:15és teszi ezt mind anélkül, hogy tudnák, hogy milyen következményei vannak ezeknek a dolgoknak.
17:22Amikor elkezdtem foglalkozni a témával, akkor igazából a digitális gyerekkor kettőssége
17:33vagy ellenhondása körül forgott az érdeklődésem,
17:39hiszen a gyerekekről már nem csak akkor kezdődik a digitális lábnyomuk,
17:44amikor megszületnek és az első képek kikerülnek róluk,
17:49hanem nagyon sok esetben is gondolom önök is láttak már ilyet.
17:53Nyilvános ultrahang képekkel is, vagy képekkel teszik meg igazából a szülők az e felé vezető utat.
18:03És sokszor azt gondoljuk felnőttként, hogy a gyerekjogok azok valamilyen alacsonyabb rendű jogok,
18:09és hogy egyébként is szülőként, meg felnőttként majd mi tudjuk azt, hogy mi a legjobb a gyereknek,
18:16de vajon ez így van-e az ilyen fotók és videók esetében is.
18:21És nagyon sokszor van az, hogy annyira féltik a szülők, felnőttek a gyerekeket az offline világnak a dolgaitól,
18:31és adnak idő előtt digitális eszközöket a kezükbe,
18:35hogy az online tér korlátlan veszélyei fölött meg ezek által gújnak szemet.
18:42És a mai gyerekeknek, illetve a mai fiataloknak olyan jelenségekkel kell megküzdeniünk,
18:52mint a serönting, vagy a momfluencerek és a momagerek, illetve a gyerekinfluencerek.
18:59Egy közös meccet van ezek között, ez pedig a szereplése és a népszerűségre való vágy.
19:06És nem is lehet igazából vádolni a kisgyermeket nevelő szülőket,
19:12mert hogy a társas kapcsolataik azért eléggé leszoktak csökkenni.
19:16És a közösségi médiában keresik a sorstársakat, illetve nagyon hamar választ kaphatnak a jó szülőségre,
19:24hiszen bárki, aki kitesz egy ügyes gyerekről fotókat, videókat, az azonnal igazolva látja, hogy ő mennyire jó szülő.
19:34Ott vannak a kommentekben, a szívecskékben és az ölelésekben ezek a visszajelzések.
19:42Készítettem egy kutatást korábban, ahol 206-an adtak válaszokat a kérdéseimre.
19:52Volt olyan kérdés, ahol föltettem, hogy előfordult-e már, hogy megosztott videókat vagy fotókat a gyermekéről vagy unokáiról,
20:01és a válaszadóknak az 55,9%-a azt mondta, hogy igen, ritkán. Most ez a ritka kifejezés nem volt kifejtve,
20:12lehet, hogy valaki annak a heti egy alkalom is ritkának számít, valakinek meg mondjuk az évi egy is sok.
20:22Köszöntöm az Irány Televízión nézőit és köszöntöm stúdiónk vendégét is.
20:26A téma előre, bocsájtam, és a hölgyektől elnézést kérek, valószínűleg nem nekem áll a legjobban ez a beszélgetés most,
20:33de hát abból kiindulva, hogy azért ez férfiakat is érint, ha családban gondolkodunk,
20:41mind a társadalom legkisebb egységében, akkor azért én azt gondolom, hogy férfi és női nézőinknek egyaránt ajánlható a mostani téma.
20:49Először is gyógytornáról fogunk beszélgetni, méghozzá speciális gyógytornáról.
20:54Ez a medencefenék gyógytorna, ami elsősorban ugye nőknek igyekszik önsegíteni,
21:01de azért a férfiaknál sem ismeretlen problémakör ez.
21:04Igen, köszönöm szépen a meghívást és a lehetőséget.
21:08Hol vágjunk bele? Honnan érdemes ezt elkezdeni?
21:12Tehát egy nő mikor gondol először arra, hogy ilyenfajta gyógytornáról lenne szüksége?
21:18Ez tabu téma.
21:20Sajnos a mai napig is,
21:22pedig úgy gondolom, hogy nagyon sok hölgyet érint,
21:27a kor előre haladtával egyre többet,
21:30sőt inkább azt mondanám, hogy a menopabuza után már tényleg szinte minden hölgy érintett tud lenni.
21:36A témával kapcsolatban mégis nagyon sok szégyenérzettel tud járni ez az inkontinencia állapota,
21:46és emiatt nagyon kevesen keresnek fel szakorvost,
21:51és még kevesebben keresnek fel tényleg erre specializálódott szakembert,
21:56pedig tényleg nagyon sok rétegét érinti a népességnek egyébként.
22:04Miben tud segíteni a gyógytorna?
22:08Az a gyógytorna, amivel én foglalkozok a medencefenék gyógytorna,
22:13az igazából a nőgyógyászati fizioterapiának egy részét képezi,
22:19és mi azért vagyunk speciálisak ebben a témában,
22:24mert ugyanúgy végezzük a tornának a betanítását, mint egy nőgyógyászati vizsgálat.
22:29Tehát hüvelyen belül érzékeljük az izmokat,
22:33az izmoknak az alaptónusát, az izmoknak az erejét,
22:37állóképességét, relaxációs képességét,
22:40és ez az irány igazából az, ami ténylegesen betanítja a hölgyeknek a megfelelő izom működést,
22:51és ennek az iránynak a segítségével ténylegesen fogják tudni,
22:57hogy jól fogják csinálni a gyakorlatokat, és nem rontanak a saját állapotukon.
23:03Ez utána otthon egyedül is végezhető?
23:07Tehát megtanulható folyamat, vagy pedig az ön közreműködés?
23:12Abszolút, hogyha egyszer el tudnak jönni medencefenék gyógytonnázhoz a hölgyek,
23:17amit meg kell, hogy előzően egy nőgyógyászati, egy speciális nőgyógyászati vizsgálat,
23:23amit úgy hívnak, hogy uroginekológiai vizsgálat.
23:26Hogyha az uroginekológus szakorvos ad nekünk egy diagnózist,
23:31akkor mi gyógytonnázok, azzal a diagnózissal dolgozunk.
23:35Tehát nem mindegy, hogy a hölgynek milyen problémája van,
23:39nem mindegy, hogy milyen testhelyzetbe végzi a gyakorlatokat,
23:43és az sem mindegy, hogy milyen gyakorlatokat végez, milyen ismétlésszámmal,
23:48illetve a gyógytorna mellett szükség van-e arra,
23:51hogy bármilyen egyéveszközöket is alkalmazzunk,
23:55az ő érdekükben?
24:00Az orvos, amit ad diagnózist, abban leírja azt is,
24:05hogy mivel kell majd ezt úgymond tréningezni,
24:09vagy pedig azt már Önök találja ki hozzá?
24:13Ez mindig attól függ, hogy a hölgy milyen állapotban van,
24:16hogy neki az izomereje milyen egyáltalán meg tudja elmozdítani
24:21a medencefenék izomzatát,
24:23illetve hogyha nem tudja, vagy gyenge izomerővel rendelkezik,
24:29amit mi is tudunk mérni,
24:31illetve az uroginekológus szakorvos is lemér,
24:34akkor szokott adni olyan segédeszközöket,
24:37olyan úgynevezett elektrostimulációs segédeszközöket,
24:40ami hüvelybe vagy végbélbe behelyezhető szondáknak a segítségével.
24:45Impulzust ad az izomnak,
24:47és segíti az izom és az idegrendszer kapcsolatát helyreállítani,
24:51illetve egy darabig erősíti az izmot,
24:54hogy felkészült legyen az izom az aktív tornára.
24:58Ezekon megvásárolható eszköz?
25:01Igen, de nem szoktam ajánlani,
25:03hogy bárki beírja, keressen eszközt és szondát,
25:06hanem előtte tényleg mindenféleképpen legyen egy szakorvosi kivizsgálás,
25:11utána legyen egy menencefenék gyógytornász által történő vizsgálat,
25:16hiszen a szakorvos, illetve mi a manuális vizsgálat során fogjuk tudni nekik megmondani,
25:22hogy mi az ő állapotuknak megfelelő szonda és készülék.
25:27Mennyit tud segíteni ez a gyógytorn az inkontinencián?
25:31Ez mindig attól függ, hogy milyen az állapot.
25:34Én mindig azt szoktam mondani a hölgyeknek,
25:36hogy ha elkezdünk egy közös terápiás folyamatot,
25:39ami nem azt jelenti, hogy minden héten kell, hogy találkozzunk,
25:42hanem azt jelenti, hogy megtörtént az orvosi kivizsgálás,
25:45eljön hozzám, megcsináltuk az állapot felmérést,
25:48én kiadom a betanított gyakorlatot.
25:51Mindig meg szoktam mondani, hogy ha ő 3-4-5-6 héten keresztül
25:57rendszeresen ez azt jelenti, hogy napi szintű rendszerességgel
26:00azokat a feladatokat gyakorolja, akkor a következő alkalmunkkor
26:05már tovább tudunk lépni.
26:07Körülbelül egy olyan három hónap, fél év az,
26:11ami amikor, hogyha megvan a rendszeres gyakorlás,
26:16akkor azt tudjuk mondani, hogy a jelen állapotból a maximumot ki tudjuk hozni,
26:20és akkor utána jön az élethosszígtartószint fenntartás
26:24annak érdekében, hogy ne romoljon az állapota.
26:27Ön azt mondta, hogy ugye a menopauza után jönnek elsősorban a hölgyek,
26:33de azért tudjuk, hogy ez a probléma az inkontinencia problémája
26:37szülés után is elő szokott jönni, tehát akár fiatalkorban is.
26:41Igen, tehát ugye menopauza után a hormonális folyamatok azok,
26:46amik miatt egyre erősebben jön elő ez a tünet,
26:51de a szülés és a várandóságnak az élethelyzete és a várandóság körüli,
26:58illetve a szülés körüli testváltozások is sokszor elő tudják hozni
27:04az inkontinens panaszokat, illetve a kisvedencei szervsüllyedéseket.
27:09Ez esetben is hatékony a mód?
27:13Igen, igen, igen. Minél fiatalabban elkezdik a hölgyek,
27:17és minél fiatalabban fogmosásszerű rutinnál válik az életükben,
27:22annál jobban fent tudják tartani a jól létet.
27:26Ez azt jelenti, hogy mondjuk aki szülés után találkozott ilyen problémával,
27:31vagy ha nem találkozott, akkor is érdemes esetleg elkezdeni?
27:34Tehát azért ez egy másik kérdés körüljében.
27:36Igen, nagyon-nagyon trendy az, hogy szülés után foglalkozunk a hasizmunknak az állapotával.
27:44Én nem szeretem ezt a kifejezést, de ez a szétnyílt hasizom tornák,
27:49amik online is végezhetők, csoportosan is végezhetők.
27:53Én szeretem azt képviselni, hogy minden édesanyát szívem szerint
27:59küldenék egy uroginekológiai kivizsgálása szülést követően,
28:03hogy nézzük meg, hogy az ő kismedencéjében a szervek, a hólyag, a méh, a végbél állapota milyen helyzetben van.
28:11Mert nagyon sokszor ezek a tornagyakorlatok sajnos a tudtukon kívül,
28:19illetve azért, mert még mindig tabu téma, és tényleg nagyon kevés olyan gyógytornász van,
28:25aki Magyarországon ezzel foglalkozik.
28:27Már hál' Istennek egyre több, de még mindig tabu téma.
28:31Viszont sajnos ezek a tornák tudnak rontani az állapotukon.
28:37Úgyhogy én minden szülés után küldeném a hölgyeket egy uroginekológiai szakvizsgálatra,
28:43és hogyha ott a szakorvos azt mondja, hogy kezdjük már a felépülést, a regenerációt,
28:49egy olyan gyógytornásznál, aki ezeket a speciális gyakorlatokat
28:53manuális kontrollal betanítja a hölgyeknek,
28:56akkor utána már jobban vissza tud térni az ő hétköznapi szokásába,
29:02hogyha hordozni szeretné a kisbabáját, ha mondjuk futáshoz szeretne visszatérni,
29:07ha trambulin edzést szeretne csinálni.
29:10Nyilván vannak olyan állapotok, amikor azért a szakma azt javasolja,
29:14hogy ezeket engedjük el, de vannak olyan tornagyakorlatok,
29:20vagy esetleg segédeszközök hüvelybe behelyezhető pessáriumok például,
29:25amik egy passzív tartást adnak ezeknek a szerveknek,
29:29és velük már mondjuk én könnyebben meg szoktam engedni,
29:32hogyha hordozni szeretné a kisbabáját, akkor bátran hordozla.
29:38Lehet, hogy laikus a kérdés ilyen szempontból,
29:40de akkor ez természetes úton szülésnél is,
29:44illetve a hasi tornára gondolva itt,
29:47ez akkor adott esetben a császármeccéseknél is,
29:50ami azért elég gyakori Magyarországon.
29:52Természetes úton való szülésnél a haráncsíkolt izomnak,
29:57ami a medencefenék izomzat,
29:59ilyen kétszeres ére kell minimum, hogy nyúljon.
30:03Hogyha azért egy 75%-os megnyúlása van már egy haráncsíkolt izomzatnak,
30:09akkor nagy valószínűséggel abból történik valamilyen izomsérülés.
30:14Tehát szülés után, hüvelyi úton történő szülés után én mindenféleképpen.
30:21A császáros édesanyák egy kicsikét más téma körben tartozik,
30:26mert császáros édesanyáknál a műtét miatt nagyon sokszor találkozok
30:32feszesebb tónusú medencefenék izomzattal, ami szintén tud inkontinens panaszt okozni.
30:39Ugye az inkontinencia az a szél, széklet, vizeletnek az akaratlan elengedése.
30:45És nem csak egy túlnyúlt izomzat tud ezzel a korképpel,
30:52vagy nem csak egy túlnyúlt izomzat tudja az inkontinens állapotot fenntartani,
30:58hanem egy túl feszült izomzat is.
31:01És mind a nőgyógyászati operációknál legyen az egy mioma műtét,
31:06egy endometriózis műtét, egy petefészek cisztának az operációja.
31:11Tehát, hogy ezeknél az állapotoknál is találkozhatunk.
31:15Feszesebb, alaptónusú medencefenék izomzattal, vagy akár egy császáros édesanyánál is.
31:24Minden napokban hogy néz ki az a torna?
31:27Tehát, hogy betanítja elmegy önhöz egy alkalom, két alkalom,
31:32nyilván kinek mennyi szükséges.
31:34És utána ez, hogy reggeli rutinnak kell, hogy a része legyen ez a torna,
31:38vagy este, vagy mikor, mikor.
31:40Ez mindig attól függ, hogy csak a torna van, vagy a torna mellett van-e egyéb,
31:46például ez az elektrostimulációval történő stimulálás.
31:50Azt szoktam javasolni a hölgyeknek, hogy tényleg jó lenne rutinszerűen,
31:57mint a fogmosás beépíteni az életükbe.
32:00Tehát, hogy itt nem feltétlenül kell mindig ilyen félórás tornákra gondolni,
32:05mert lehet, hogy annyit nem is fog bírni a medencefenéki zomzata,
32:10de hogy legyen mindig foglalkozva vele.
32:12Minden egyes nap legyen egy olyan intervallum, ami csak az enyém,
32:17amivel tudom, hogy ha az 10 perc, akkor kezdjük 10 perccel,
32:22de egy olyan környezetet teremtsünk, amikor tényleg csak magamra tudok fókuszálni,
32:28mert abban az esetben az idegrendszer is jobban fogja tudni érzékelni,
32:32hogy mely izmokat szeretné ő mozgatni.
32:35Meg azért, ha jól sejtem, azért ez egy kicsit intimebb edzés,
32:39mint mondjuk egy szobakerékpár.
32:41Igen, hát hogyne, igen, igen, igen,
32:43de vannak édesanyák, akik például altatáskor szokták,
32:46hogyha neki olyan diagnózisa van, amivel mondjuk egy oldalfekvő testhelyzet tesz,
32:51ő kezdjük a tornának a gyakorlását,
32:54akkor, hogyha ő oldalfekvésbe, altatás közbe tudja gyakorolni,
32:59és oda tud magára fókuszálni, érzi, hogy az izom mikor fárad el,
33:04pontosan érzi, hogy mikor csinálja helyesen a gyakorlatokat,
33:07akkor nyugodtan egy altatás közben is végezheti például.
33:11Tendenciája tekintve nőnek a nem betegek,
33:15mert nyilván a betegség is lehet, ez egy állapot.
33:18Igen, én így szoktam mondani, hogy ez egy állapot.
33:23Igen, tehát hogy egyre több hölgy a tényleges megoldást keresi,
33:28és látja, hogy nem feltétlenül fog az online tréningekkel
33:33haladni az ő állapotát tekintve.
33:37És én gyógytanászként szeretek orvosokkal együtt dolgozni.
33:42Tehát, hogy nekem nagyon fontos az, hogy tényleg
33:45team munkában segítsük a hölgyeket.
33:48Úgyhogy amikor a szakorvosi diagnózis megvan,
33:51akkor bátran jöjjenek és kezdjük el tornát.
33:55Mi már azért beszélgettünk így egy kávé mellett
33:58ezt a stúdióbeszélgetést megelőzően.
34:01Elárulta azt is, hogy és nyilván aki már valaha jár
34:03gyógytornáztan, az tudja, hogy ez van.
34:05Hát nyilván, amikor ott fél órát, órát ugye együtt van
34:07valakivel az ember, azért csak beszélget minden másról is.
34:10És hogy sokszor akkor derül ki, amikor egy teljesen más
34:13gyógytornászi problémával keresik meg,
34:17akkor derül ki a beszélgetés alatt, hogy van ilyen probléma is.
34:21Igen, mondjuk most már azért nem feltétlenül,
34:26mert most már tényleg csak a szülés utáni regenerációval,
34:30a nőgyógyászati operációt követő regenerációval,
34:33illetve ezzel a medencefenék gyógytornával foglalkozom,
34:37tehát most már direkt bekeresnek a hölgyek ezekkel a panaszokkal,
34:41de régebben abszolút, abszolút így volt, hogy hát igen,
34:46fáj a derekam, de hát igen, hát nem tudom tartani a vizeletet,
34:50vagy fáj a farokcsontom és nem tudom tartani a szeleket,
34:54szóval, hogy és akkor így indultunk,
34:57és akkor jó, akkor nézzük már meg egy szakorvos segítségével,
35:01hogy vajon mi lehet ennek az oka.
35:04A gyövőt tekintve, tehát ma egy 20-30 éves fiatal hölgy,
35:10aki elkezd egy ilyen gyógytornát, ő mondjuk a menopauza idejében mire számíthat?
35:15A menopauzával járó hormonális állapotok ezeken a meggyengült kötőszöveti állapotokon,
35:25így fogalmaznék, rontani tudnak.
35:29Tehát én azért mondtam, hogy körülbelül 3-6 hónap, amíg elérjük a jelen pillanatból a maximumot,
35:38és akkor utána marad az életfogytig tartó gyakorlás.
35:43Ami azt jelenti, hogy mondjuk a heti 5-6 alkalmat leredukáljuk 3-ra,
35:49de ha van egy köhögéses betegség, amikor megint csak fokozódnak a panaszok,
35:55vagy van egy olyan élethelyzet, amikor olyan ételeket fogyasztok,
36:00ami puffadással jár együtt, akkor megint csak fokozódni tudnak a panaszok,
36:05ilyenkor jó elgondolkozni azon, hogy na akkor lehet, hogy az a heti 3 gyakorlás az kevés,
36:11és akkor térjünk vissza megint a heti 5-szöri gyakorlásra.
36:16Ez egy olyan, mint amikor bicepszezik az ember, hogyha csinálja a súlyzóval történő emelést,
36:27és fejleszti az izmát, akkor az izom fejlődik, de hogyha abba hagyja, akkor az izom visszasorvad.
36:34Csak hát a bicepset azt látjuk effektíve, tehát ott azért van egy vizuális emlék,
36:42nyilván a másiknak is vannak tüneti jelei.
36:45Igen, meg igazából hát kihat a párkapcsolatra, kihat az emberi kapcsolatokra,
36:51kihat arra, hogy én hogy érzem magam, ki merek-e menni az utcára.
36:55Idős hölgyekkel, amikor találkozok, és mondják, hogy kedvesem, alig tudtam magához érni,
37:03mert egyszerűen az utcán van, hogy meg kell állni.
37:09És ezt rossz kimondani, de nap mint nap találkozok ilyen hölgyekkel, hogy nem tud elmenni a boltba,
37:19mert nem érzi magát biztonságba.
37:22Tehát nem feltétlenül szülés után fogjuk mi azt érezni.
37:26Ó, lehet, hogy jó, hát megváltozott a test, oké, hát ez teljesen természetes, oké,
37:32persze kéne csinálni a medencefenék tornát, oké, nincs rá idő, ott van a babóca,
37:40őt kell életben tartani, tehát hogy ilyenkor az édesanyáknál ez szokott renni a prioritás.
37:47Ami egyébként normális.
37:49Persze teljesen normális és érthető élethelyzet, de már amikor én az idős hölgyekkel találkozok,
37:55a 60-70 évesekkel, és tényleg ott tartunk, hogy nem tudok elmenni a boltba,
38:02akkor nekem mindig ezek a kulcsok, hogy igen, terjesszük azt,
38:07hogy lehet, hogy most csak egy picit cseppembe mondjuk a vizelet,
38:11vagy egy picit nem tudom tartani azt a szelet és kicsit kellemetlen,
38:15mondjuk egy jóga órán, amikor fejjel lefele testhelyzet van,
38:19és akkor engedődik ki.
38:21Tehát ilyeneket is szoktam hallgatni,
38:23de ott vannak az idős hölgyek,
38:27akiknek tényleg az életüket tudja megkeseríteni.
38:31És ezt minél fiatalabb korban rutinszerűvé tesszük,
38:37annál jobb lesz majd a későbbiekben az életminőségünk.
38:41A másik téma, amivel ön foglalkozik, és mondjuk úgy, hogy szakterülete,
38:47az a cikluskövetés.
38:49Igen, ez a cikluskövetés oktatás.
38:53Számomra egy kicsit, hogy tisztázzuk, hogy mi az, hogy cikluskövetés.
38:59Számomra nem jelenti cikluskövetés, de az, hogyha van egy applikáció,
39:03amiben a hölgy felírja, hogy mikor jön meg a menstruációja,
39:07és az applikáció kiírja, hogy valószínűsíthetőleg neki mikor van az ovulációs időszaka.
39:13Ezt még a naptármódszernak hívták egyébként.
39:16Igen, igen, igen, igen.
39:18Az a cikluskövetési módszer, az a modern tudomány,
39:22és szeretném ezt alátámasztani, hogy ezek már tudományosan bizonyított tények,
39:27és rengeteg kutatás, rengeteg nőgyógyász,
39:29rengeteg endokrinológus foglalkozik a témával kutatási szinten is.
39:35Az azt jelenti, hogy a női testnek a jelei alapján,
39:40ami elsősorban, és akkor egy kicsit most behozok ilyen fogalmakat,
39:44hogy méhnyaknyák, a méhnyak által termelt váladék az,
39:50ami megmutatja nekünk napra pontosan, hogy én mikor vagyok termékeny,
39:55és mikor vagyok terméketlen.
39:57És ennek a tudásnak a birtokában nem csak egy olyan kincset kap a pár,
40:02amivel tudatosan tudja a családtervezést befolyásolni,
40:08mert hogyha szeretnének kisbabát, akkor kihasználva termékeny időszakokat
40:14tudatosan fogják tudni a családtervezést bővítése használni,
40:21viszont hogyha nem szeretnének kisbabát, akkor tudják, hogy mely az az időszaka nőnek az életében,
40:28ami egyébként ideális esetben ilyen maximum 8-10 nap igazából egy hónapban,
40:36tehát hogy ez nem sok idő, valakinél meg még kevesebb is,
40:41akkor pedig ezt az időszakot nem kihasználva el tudják mindenféle hormon és eszközmentesen kerülni a fogantatást,
40:50hanem a nők azáltal, hogy tudják, hogy milyen az egészséges ciklusuk,
40:56milyen a vérzésük, hánynaposnak kell lenni, milyen az fejlődő nyák mintázatuk,
41:02megtörténik-e az ovuláció a ciklusukban és az ovulációt követő időszak az hánynapos és milyen minőségű.
41:12Ez mind ilyen preventív szemlélettel az egészségügyi állapotukra is tud következtetni,
41:18és pontosan ezért dolgozunk mi cikluskövetés oktatók együtt nőgyógyászokkal,
41:24endokrinológusokkal, belgyógyászokkal, akik tudják olvasni a ciklusnaplót,
41:28és a ciklusnapló egy iránytűt tud nekik adni abban, hogy mondjuk egy nehezített gyermekvállalásnál
41:36milyen kivizsgálási folyamatokat kezdjen el a pár.
41:40De szép megfoglalmazás, az a nehezített gyermekvállalás, ezt meddőségnek hívják lánykori nevén.
41:46Ezzel ugye nagyon sokan küzdenek, és ebben nagyon sokféle megoldás létezik,
41:52ami nem feltétlenül csak arról szól, hogy egy cikluskövetéssel ez megoldható.
42:00Az orvoslásnak akkor van egy olyan formája, amikor nem beavatkozással segítünk a meddőségen,
42:08hanem egy önismerettel, vagy egyáltalán a testnek a helyreállításával?
42:16Mi cikluskövetés oktatók olyan orvosokkal dolgozunk együtt,
42:20akik elsősorban a helyreállító orvosi protokollnak a szemléletét képviselik,
42:25ami azt mondja ki, hogy ha a nő és a férfi egészséges,
42:28akkor nem lehet gátja a természetes fogantatásnak.
42:32Mert ez az életrendje.
42:34Igen. Ha visszaállítjuk a nőnek és a férfinek az egészségét,
42:38akkor nem feltétlenül kell külső beavatkozás, vagy nem olyan drasztikus külső beavatkozás.
42:44Hogyan zajlik ez a gyakorlatban?
42:46Kétféle út szokott lenni.
42:48Az egyik út, amikor a hölgyek felkeresnek minket, oktatókat,
42:53hogy őket nagyon érdekli ez a cikluskövetés, kezdjük el.
42:57És akkor van, hogy felkeres engem a hölgy,
43:01hogy őt érdekli, hogy milyen endokrín állapotban van.
43:05Hat-hét éve próbálkoznak babával,
43:07két-három sikertelen inszemináció,
43:10orvosok tömkelege mondta már nekik, hogy minden rendben próbálkozzanak tovább,
43:14nincsen semmi probléma.
43:16De hogy ő érzi, hogy baj van, nézzünk már rá,
43:19ténylegesen mit mutat a ciklusa, mit mutatnak a testi jelei.
43:24És akkor látjuk a naplóból, hogy hát igen,
43:27itt azért nem feltétlenül normális mondjuk az a pecsételő vérzés,
43:32ami megelőzi, vagy követi a menstruációs vérzést.
43:36Vagy látjuk a naplóból, hogy hiába vannak rendszeres vérzései,
43:40a két vérzés között nem történik ovuláció,
43:44mert nincsen meg a testnek az ovulációra mutató jele.
43:49Tehát az a ciklus terméketlen,
43:51hiába van mondjuk neki 28 naponta minden hónapban vérzése.
43:57És amikor én látom a naplóból,
43:59meg látjuk a kliense, hiszen ő is megkapja ezt a tudást,
44:04tehát, hogy itt elmondjuk neki, hogy milyen kellene, hogy legyen az ő ciklusa,
44:10hogyan kéne, hogy felépüljön ideális esetben,
44:13milyen egy termékeny ciklus és milyen egy terméketlen ciklus,
44:17akkor azt szoktam javasolni,
44:19hogy akkor én ezek alapján, a mintázatok alapján
44:22javasolnám az orvosi kivizsgálási folyamatoknak az elkezdését,
44:26és akkor irányítom azokhoz a szakorvosokhoz,
44:29aki, mondom még egyszer, hogy nőgyógyász és endokrinológus szakorvosok,
44:34akik a nőgyógyászati reproduktív endokrinológiával foglalkoznak,
44:39ez egy pici két ilyen nőgyógyászat és endokrinológiai keveredés.
44:45Leírom a szakorvosnak a ciklus mintázatáról látott véleményemet,
44:51és úgy irányítom hozzá, és onnantól kezdve elkezdődik a szakorvosi kivizsgálás,
44:57a ciklushoz köthető laboroknak a levétele,
45:02ami sokszor ugye az, hogy a harmadik-ötödik nap, a ciklus harmadik-ötödik napján
45:08mennek el a hölgyek az első laborra az ideális,
45:13de nagyon sokszor például nem a 21. nap környékén kell nekik menni a ciklusukban a második laborra,
45:20hanem mi mindig nézzük, hogy van-e egyáltalán csúcsnapja,
45:24tehát az ovulációnak a hozzávetőleges időpontja,
45:27és a csúcsnaphoz képest a 7. nap szoktuk őket elküldeni a ciklusnak a második laborjára,
45:35akinél lehet, hogy annyira hosszú ciklusai vannak,
45:39hogy ilyen 60 napos, és mondjuk pont a 45. nap kell menni a 21. napi vérvételre,
45:46tehát egy picikét így máshogy gondolkozik ez a helyreállító orvosi szemlélet,
45:52és egy kicsit mi is máshogy segítünk a hölgyeknek,
45:55és akkor én irányítom őket az orvoshoz.
45:59Na, de van, hogy az orvost keresik már feldirektbe,
46:03mert nem sok, tehát Magyarországon körülbelül én tíz olyan orvost ismerek,
46:08aki ezzel a helyreállító orvosi protokollal foglalkozik,
46:12most már lehet, hogy egyre többen vannak,
46:14mert látják ők is, hogy igazából ez lenne az út,
46:19mielőtt mondjuk IVF programra, tehát lombik program keretében
46:24küldik egyébként a hölgyeket,
46:26hogy először legyen már meg a tényleges kivizsgálási folyamat.
46:30És ma, hogy az orvos javasolja azt, hogy oké, akkor kezdjük el megnézni,
46:36hogy milyenek a ciklusok, és akkor az orvos javaslatára keresnek fel
46:40minket cikluskövetés oktatókat a hölgyek.
46:43Ez egy hosszú folyamat, ugye?
46:45Igen. A helyreállító orvoslásnak a folyamata nem egyik hónapról a másik hónapra történik,
46:51tehát nem az van, hogy bekapok egy gyógyszert.
46:54Ugye, ez egy kicsikét így gyógytornászként is tapasztalom,
47:00hogy sokszor, vagy régebben én tíz évet kórházban dolgoztam,
47:04tehát a testnek az egészségi állapotának a helyreállítása
47:10az nem egyik napról a másik napra történik.
47:13Ez egy nagyon szép önismereti út, egy türelemjáték,
47:18de a mellék hatása az, hogy egészséges lesz mind a nő, mind a férfi.
47:24Azok az adatok, amiket így nyárnak, azok a helyreállító orvoslásban,
47:31ha már orvoshoz kerül a paciens, akkor ott mennyi idő után ő vezetnek termékenységhez?
47:39Ez mindig attól függ, hogy a kibillenés milyen súlyos.
47:43Egyáltalán, hogyha férfi oldalról nézzük, akkor azért vannak olyan,
47:50meg a női oldalról is, tehát hogy vannak olyan élethelyzetek,
47:54amikor a helyreállító orvoslás is mondjuk gyógyszeres kezelést javasol az életmódterápia mellett.
48:02Tehát mindig az elsődleges az életmódterápia.
48:05Mozgás, étrend, esetleg táplálékkiegészítők, vitaminoknak a használata.
48:14Ha szükséges, akkor természetesen gyógyszeres kezelés.
48:18Ha szükséges, akkor akár hormonális kezelés.
48:23Egyébként vannak olyan állapotok, amikor sajnos nem lehet már az egészséget helyreállítani,
48:32és akkor alternatív ugye elsősorban a helyreállító orvoslásnak a protokollja,
48:38vagy az örökbefogadás, vagy akkor ajánlja a párnak, hogy na akkor most kezdjék el az IVF programot,
48:45de már akkor is tudja a pár, hogy tényleg az az utolsó lehetősége.
48:52Viszont előtte meg tud tenni mindent annak érdekében, hogy egy luxus körülmény között tudjon
49:02akár az az IVF program is elkezdődni, hogy a nőnek a szervezete a legegészségesebb körülmények között
49:10menjen bele egy ilyen program kereteibe.
49:14Ilyen az annak a sikerét is nyilván előrevetíti, ha így történik meg ez.
49:20Azért kérdezem ezt az időt, és azért emlegetem ezt fel mindig,
49:23ugye még arra térjünk vissza, hogy a férfiak, mert ez alapvetően ugye spermoszám mérést.
49:29Meg morfológia, tehát hogy hogy néz ki.
49:32Igen, igen, igen. De nagyon sokszor amúgy endokrin, tehát hogy a férfiaknál is vannak endokrinokok,
49:37mondjuk egy szélhidrát anyagcserezavar, amit hogyha helyreállítanak,
49:42akkor lehet, hogy szépen javul a minősége.
49:46Hát én azt gondolom, hogy megint csak a beszélgetésnek érünk a végére, nem a témának,
49:50hiszen erről nagyon sokszor kellene még beszélgetnünk.
49:52Én köszönöm, hogy itt volt.
49:54Köszönöm szépen a lehetőséget mindkét témával kapcsolatban.
49:57Beszélni, mert azt gondolom, hogy sokakat érint, és nem lehet róla eleget beszélni.
50:03Köszönöm.
50:04Köszönöm szépen.
50:08Kedves nézőink! Önök az Irány Televízió közélet című magazin műsorát látták.
50:132025. november 12-én, szerdán reggel 7 órától.
50:19Tartsanak velünk a továbbiakban is. Viszontlátásra!
50:23Köszönöm szépen!
50:53Köszönöm szépen!