Skip to playerSkip to main content
  • 2 days ago

Category

📺
TV
Transcript
00:00Kedves nézőink! Önök az Irány Televízió közélet című magazinműsorát látják.
00:222026. január 21-én, szerdán reggel 7 órától.
00:28Térségünkben is zajlik a tűzifa kiszállítása az Országos Szociális Tűzifa Program keretében.
00:35Az a helyzet, hogy a kormány tegnap hozott egy döntést rendkívüli hidegben rendkívüli tűzifa segítség nyújtására.
00:43Ezzel kapcsolatban délután tegnap meg is jelent a szükséges jogszabály.
00:48Ma pedig már itt vagyunk, mert megvannak az első kiszállítások.
00:52Ma már azt tudjuk mondani, hogy lobog a tűz azokban a kályhákban, amikben ennek a programnak a keretében kapnak tűzifát.
00:59Azok, akik rászorultak és akiknek szüksége van ebben a rendkívüli hidegben.
01:03Arról szól a mostani kormányrendelet, hogy az állam, illetve az állam tulajdonában álló gazdasági társaságoknál a tűzifa,
01:13illetve az ehhez szükséges egyéb falnyagok ingyenesen a lakosság számára átadhatóak legyenek.
01:20Egész egyszerűen azért, mert ebben a hidegben gondoskodni szeretnénk mindenkiről.
01:25Senkit sem hagyunk halgára, mindenkiről gondoskodni fogunk, minden segítséget meg fogunk adni és ráadásul azonnal cselekszünk.
01:33Ez a legfontosabb üzenete ennek a 24 órának és ennek a tűzifa programnak.
01:37Ez a tűzifa program azért született, hogy mindenkinek plusz segítséget tudjunk adni a szociális már meglétező szociális tűzifa programon felül.
01:4617 ezer köbméter fa áll jelenleg rendelkezésre. Az első körben a rendőrség, aki irányítja ezt a programot,
01:55kiegészítve a honvédséggel, a polgárőrséggel, a katasztrófavédelemmel, szükség szerint pedig a büntetés végrehajtással is.
02:02Szóval felmérték azokat a leginkább rászorultakat szerte az országban, akiknek első körben ma megteszték a kiszállítást.
02:10Ez három megyét jelent, Szabolcs-Szatmár-Berek-megyét, Baranya-megyét és Borsoda-Bauz-Zemplén-megyét.
02:17A második ütemben pedig következő három megye, Hevers, Somogy és Tolna megye lesz.
02:22A másik része a programnak, ahol az önkormányzatok egy eljárásrend szerint fognak tudni igényelni a rászorultak részére,
02:30ezt az eljárásrendet pedig a következőben nyilvánosságra hozva meg fogják tudni tenni az önkormányzatok a szükséges faigényre is.
02:37Fontos az, hogy ennek a programnak a keretében a valóban mostani rendkívüli hideg kapcsán történjen meg mindenki részéről az igényelés.
02:46Ilyes hajózási zárlat lépett életbe a Tisza-Magyarországi szakaszán, így térségünkben is.
02:52A rendkívüli hideg és az erős jegesedés miatt.
02:55Most a Bodrogon állunk Tokajban, mögöttünk pedig már ott a Tisza valahoz összefolyás, hajózási zárlat van a Tiszán is, akárcsak a Dunán, hiszen jég borítja mind a két folyót,
03:09illetve a jége most már ott van a hó is, ami az elmúlt napokban esett frissen rajta. Mit lehet mondani erről a ideítéről?
03:17Ritka, hogy így befagyjon. Utóljára 2017-ben fagyott így be a Bodrog.
03:22Igazából, ha akarnánk, sem tudnánk hajózni, olyan vastagságú most már a jég, hogy akadályozza.
03:29Tehát jégtörőkön kívül mással közlekedni pillanatilag nem lehet.
03:32Mit gondol, egyébként szükség lesz jégtörőkre most itt a Bodrogon, illetve a Tiszán?
03:37A jeget nem szórakozásból törik.
03:39Egyedül akkor kezdik el a jégtörőket üzemeltetni, hogyha valamelyik vízi műtárgy, erőmű híd vagy egyéb bajba kerül,
03:45illetve kialakul valami olyan jégtorlasz, ami veszélyezteti a biztonságos vízlefolyást.
03:53Most itt a Bodrog-Tokai szakaszban állunk, ez a téli kikötő.
03:58Itt biztonságban vannak ezek a hajok, ugye ezek vasból vannak, nyilván azért ezek bírják a jégnek a szorítását.
04:04Általában itt szoktunk tenelni. Szerencsénk van, ez a régen a Maharté volt, ez körülbelül 60 éve téli kikötő.
04:11A sodor vonal a túlsó parton megy el, tehát ha normális a jégzajlás, akkor a túloldalon vonul le.
04:20Mikorra várható, hogy kiolvad itt a víz?
04:23Hát igazából ezt nem tudja megmondani senki. Általában ilyenkor be sem szokott fajni, mondom 2017-ben fehagyott beutoljára.
04:33Teljesen attól függ, hogy milyen lesz a hőmérséklet, illetve milyen csapadék jön a felső rézekre, tehát a kárpátalja, illetve a szlovák területekre.
04:44Azért tegyük tisztában azt is, hogy a hajózási zárlat, az nem csak a séta hajókra vonatkozik, hanem a kompok se járnak így a tisza felső szakaszán, illetve hát a sporthorgászat is tiltott ilyenkor.
04:56A csónakok végképp nem közlekedhetnek, és nagyon felhívnám mindenki figyelmét, hogy nem próbáljon meg a jégen átmenni.
05:03Tehát az egy nagyon veszélyes dolog. Nem lehet egy folyónán soha tudni, hogy hol milyen áramlat van, hogy hol van elvékonyodva a jég.
05:11Ez tehát a helyzet itt Tokajban, a Bodrogon, és hát felhívjuk arra is a figyelmet, hogy a tiszán ugye nem közlekednek a kompok, valamint a tiszadobi pontonhidat is ugye elbontották, ki van húzva a partra,
05:23így azon sem lehet átkelni.
05:29Minusz 6 fok van, szikrázó napsütés, mögöttem két befagyott folyó, ugye a Bodrog és a tiszapont itt vagyunk az összefolyásnál,
05:36és hát látható, hogy jégborítja, összefúgó jégborítja, olyan szépen fagyott meg egyébként a víz, hogy még az örvények is, az örvényléks is nagyon szépen látszik most a víz felületén,
05:46és itt van velem egy hajóvezető, aki nyilván jobban ismeri a ilyenkor szokásos szabályokat. Mit jelent ez a hajózási zárlat itt a tiszán?
05:56A hajózási zárlat azt jelenti, hogy mindennemű hajó és sporteszköz közlekedése tilos, tehát itt Tokajnál láthatjuk, hogy álló ég alakult ki a folyóinkon,
06:06de tőlünk délebbre több helyen még mozgásban van a jég, tehát erősebb vagy gyengébb jégzajlás tapasztalható,
06:12és nagyon fontos, hogy a sportszílú eszközök többek között a horgáscsónakok sem közlekedhetnek jelenleg a tiszán.
06:182017 óta nem láttuk ilyennek a folyókat.
06:21Így van, hát most betört a szibériai eredetű hideg, és nem tudjuk, hogy meddig tart.
06:26A következő egy hétben a prognózis szerint tartós marad a hideg, tehát a nappali fagyok is megmaradnak, úgyhogy hízlalni fogja a jeget ez a hideg légtömeg.
06:35Most hol vannak a hajók, mert nem is látjuk őket itt a folyókon?
06:38Így van, telente a személyszállító hajók egy biztonságos területre vonulnak a Bodrogon.
06:44Ez egy több évtizedes terület, ami megmutatta, hogy ott biztonságban áttelelhetnek a hajók különböző sérülések nélkül.
06:53Ez egy régi mohartos kikötő volt.
06:56A mi kikötőnk fölött a vízügy kikötője található, ahol pedig jégtörő hajók állnak készen létben, hogyha a jegesedés veszélyt, problémát okozna, akkor ezek a hajók meg tudják oldani a problémákat.
07:08Ott ezt akartam kérdezni, hogy szükség lesz-e ön szerint, az ön tapasztalata szerint a jégtörő hajókra idején?
07:14Hát ez az olvadás mértékétől függ majd.
07:17Attól függ, hogy mennyire intenzív és csapadékkal történik-e majd az olvadás.
07:21Ezt egyenlőre megmondani pontosan nem tudjuk.
07:24Az viszont biztos, hogy a hajózási zárlat az nem csak a csónakokra és a személy szállító hajókra vonatkozik, hanem a kompokra is, tehát a tiszai kompok sem közlekednek, illetve a tiszadobi pontonhidat is elbontották, tehát azon sem lehet átkelni.
07:39Tényszerűen annyit lehet elmondani, hogy valóban mínusz 10 Celsius fok alá csökkent a hőmérséklet.
07:51Jelenleg mínusz 8, mínusz 9 fokot mutatnak a hőmérők, de természetesen a Vármegyének vannak olyan területei,
07:58elsősorban a hegyvidéki területei, illetve hát a határ közeli térségek is, ahol ennél néhány fokkal hűvösebb volt éjszaka,
08:07és ahol napközben sem ígérnek sokkal melegebbet, ez azt jelenti, hogy az előrejelzések szerint tehát mindenképpen még napközben is mínusz fokokat mérhetünk.
08:17Az elmúlt napokban egy kicsit fellélegezhettünk, hiszen noha mínusz fokokat mérhettünk, mégis azért a napsütés egy kicsit kényeztette az itt élőket,
08:27és akár mínusz 3, mínusz 2 fokot is mutathattak a hőmérők, ami jóval enyhébb annál, amit most érzékelünk.
08:34Talán látszik is, hogy napsütésnek hiány vagyunk, tehát ködös párás az idő.
08:39Egyébként talán ennek is köszönhető szakemberek szerint, hogy nem sűjjet, akár mínusz 15 fok alá is a hőmérséklet,
08:47hiszen az előrejelzések egyébként azt mutatták, hogy ennél jóval hidegebb lehet a derült ég miatt,
08:52de hát úgy tűnik, hogy ez most nem valósult meg, azonban elsősorban szerdai szakára várhatunk majd nagyon-nagyon hideget,
08:59akár mínusz 15 foknál is hidegebbet. Hogy mit jelente ez a közlekedésben?
09:04Nos gyakorlatilag az elmúlt napokban leesett jelentős mennyiségű havat eltakarították az utakról,
09:10illetve hát az elmúlt napokban egy kicsit enyhült az idő, de ettől függetlenül természetesen a téli útviszonyoknak
09:16megfelelően kell közlekedni, és ez jellemzi egyébként a gyalogos közlekedést is.
09:21Az emberek alaposan felöltöztek, van is miért, hiszen rendkívül hideg van, és a következő napok extrém időjárására
09:27természetesen az önkormányzat is készül, gyakorlatilag az egységesített szociális ellátórendszeren keresztül,
09:35amely teljes kapacitással működik, és az ott dolgozó szakemberek mindenkitől azt kérik, hogy ha bajba jutottat látnak,
09:42akkor feltétlenül jelezzék, illetve az önkormányzat kész arra, hogy szükség esetén tűzifával segítse a rászorulókat.
09:50Négy új borlovagot avatott a Lilafüredi István Nádor borlovagrend Miskolcon a Minorita templomban.
09:59Különleges ünnep is volt ez a mai, hiszen nem csak borszendelésről szólt ez a mai ünnep,
10:04hanem arról is, hogy az István Nádor borlovagrend, amely idén ünnepi 25 éves fennállását,
10:08újabb borlovagokat avatott. A nagymestert kérdezem arról, hogy mit jelent ez a 25 év, és mit jelentett a mai ünnep az önök számára.
10:16Hát talán úgy mondanám, hogy egy negyedszázatos születésnap a mi életünkben is jelentős.
10:25Amikor megalakultunk, kis maroknyi csapat, maroknyi borkedvelő hölgyek és urak társasága volt,
10:32és én mindig azzal hasonlattal élek, hogy hála jóistenkének úgy fejlődtünk, mint amikor a tóvizébe bedob az ember egy kavicsot,
10:40és egyre többen, egyre többen és egyre többen viselik az István Nádor talárját, illetve az anzsú levelű lovakpáncokat.
10:52Azért is nagy ünnep, hogy ritkán avatunk templomba, de most olyan négy művészbarátunkat avattuk,
11:00akik már az életünkben nagyon nagy szerepet játszottak, és a közelmúltban a minorita templom teljesen megtelt,
11:10és egy olyan jótékonysági koncertet adtak segítségünkkel, hogy a kis betegek gyógyulását gondolom ezzel is elő tudtuk segíteni.
11:21Ezeknek a jótékonysági hangvárságnak az egyik visszatérő szereplője Jancsó Dóra színművész.
11:26Mit jelent most ezen számára ez a borlabagavatás?
11:29Hát azt kell, hogy mondjam, hogy én megkönnyeztem.
11:33Tehát nekem az ő barátságuk nagyon-nagyon fontos, nagyon sok évre datálódik vissza.
11:39Az, hogy én ide tartozhatok Miskolcoz, hiszen én borsodi lány vagyok, akár merre sodor az élet, én azt gondolom, hogy mindig itt vagyok itthon.
11:50A borlabagrendeknek mi ma a feladatuk és mi a jövőképük?
11:53Hát a feladat és a tennivaló, ahogy az idő változik, kicsit megváltozott természetesen jó irányba.
12:01Itt az ánszlós borunk is mutatja, hogy azon termelők, akik minőségi borokat termelnek, állítanak elő, megversenyeztetjük.
12:12És a minőségi bornak a továbbvitele, a széles körben való elterjesztése, hogyha bort iszunk, akkor jót igyunk.
12:23A borhoz kapcsolódó ünnepek, ami számtalan olyan esemény van, ami a borhoz kapcsolódik.
12:30A borhoz kapcsolódó gastronómiai ismeretek elsajátítása, és természetesen itt a Kárpát-merencébe a magyarság, a magyar nemzet összetartozását mindig egy-egy jó pohár borral ünnepeltük meg.
12:43Most pedig különösen nagy öröm számunkra, hogy ezt egy szentelt borral tettük meg.
12:53Szigszó, akkor ezek szerint szeretne felkerülni az e-sportra, hiszen azért, ha a megyét nézzük, ugye a DVTK-nak van e-sport szakosztálya, többféle is évek óta, de én úgy tudom, hogy azért a megyében máshol nincs ilyen.
13:05Így van, ezt mi is így tudjuk, és szerintem nem csak a megyében, de úgy a régióban, és szerintem az egyik legmodernebb e-sportklub az nálunk található meg Szigszón.
13:17Hogyan lehet valaki csapattag?
13:20Nagyon egyszerű egyébként.
13:24Igazából a törztagjaink jó része, hiszen azért, mint mondtam, ő egy éve üzemelünk.
13:29A törztagok, akik, vannak olyan törztagjaink, akik már összeszokottak, és előtte mondjuk nem is ismerték egymást, összeszokottak, mostanában együtt játszanak,
13:42és ugye ebből adódóan mindig jön valamilyen ötlet tőlük, hogy akkor ők csinálnának egy csapatot mondjuk, és így ezáltal megszületik egy csapat.
13:52Ányórát kell kockulni.
13:56Az összeset.
13:58Így fejezzük ki akkor az összeset. Ennél a játéknál egyébként soha nincsen ilyen, hogy, de mondjuk amit én játszottam sem, tehát soha nincsen ilyen, hogy mindent tudunk.
14:10Mert mindig van újdonság, mindig van meglepetés, ezt a végtelenségig kell tanulni.
14:16Én ezt a játékot egyébként úgy hagytam abba, most már nincsen annyi időm, de nekem úgy hagytam abba, hogy 4800 órán volt benne.
14:24Hát mennyi idő alatt?
14:26Mivel kell ezt elosztani?
14:28De ha akár mennyi, ha évekkel osztom el, akkor is sok.
14:32Durván egy négy-öt évvel.
14:34Akkor is sok.
14:36Tanít ez valamire egyébként, vagy tényleg csak kikapcsolom?
14:41Mert ugye a hátrányairól arról annak komoly szakirodalma van.
14:46Megmondom ősz őszintén, én annyira nem hiszek a hátrányaiban.
14:50Én próbálom mindenben az optimistább részt látni.
14:55Én úgy gondolom, hogy szerintem tanítóbb és kikapcsolja az embert.
15:00Tehát most nem mondom azt, hogy mindenki aki jártszik.
15:03Most én is tényleg, mint mondtam, húsz évvel különbözőféle fajta játékokkal játszok,
15:08és mégsem ütöm le az embereket, vagy valami.
15:12Én azt mondom, hogy szerintem a lövözős játékoknak tényleg van taktikai előnye,
15:17és szerintem egy kicsit előrelátóbbá lesz, megfontoltabbá.
15:22Ezt úgy érzem magamon azért, hogy már nem durr bele valamiben.
15:27Azért kicsit tényleg úgy megfontoltabb vagyok.
15:30És ezt szerintem én a videójátékónak köszönhetem.
15:33Tehát visszahözeted arra ezt a dolgot.
15:36Hogy kell elképzelni, ugye most itt nem tudjuk megmutatni,
15:39de hogy kell elképzelni az e-sportnak a fixói szinterét?
15:46Igazság szerint amúgy az épület méretejét most így hirtelen nem tudom felidézni.
15:51Nem nagy, de nem is annyira kicsi.
15:54Úgy összességében ugye két edzőtermünk van.
15:57Nyilván nem fizikai edzőteremre kell mondani, és mindenki megmosolyogja,
16:00amikor bejön az intézménybe, és meglátja, hogy edzőterem úr is,
16:04és akkor erre gondolnak, hogy itt van konditerem, és akkor nem igazából.
16:08Ez csak egy fantázia név.
16:10Ott vannak a konzolok ebben a két teremben,
16:13mert van olyan törztag, látogató vendég,
16:18aki nem kifejezetten a számítógépes játékokért jön,
16:21hanem mondjuk konzolozni, mert a legtöbb esetben a focis játékok
16:25például azzal jobban szeretik játszani.
16:28Ebből van kettő termünk, illetve van egy nagy terem,
16:31azt versenytérnek hívják,
16:33oda van, hát egy ilyen válaszfalszerűséggel,
16:375-5 számítógép van elválasztva,
16:39és akkor igazából egy jókora nagy terem van,
16:42felette van egy ilyen felépített galéria rész,
16:47így van, hát azt mi mindig úgy fogjuk fel, hogy ilyen vipek,
16:50hogyha jönnek, vagy tényleg valamilyen kiemelt vendég,
16:54vagy esetleg a városvezetésből eljönnek,
16:57akkor ugye odaültetjük fel őket,
16:59teljesen jól rálátnak az egész térre, a játékosokra,
17:03illetve megvonózva technikailag, hogy a játékosok mögött vannak tévék is,
17:08tehát hogyha nagyon úgy van egy rendezvényt, vagy bármit,
17:11azt ki tudunk vetíteni, és onnan jól látható.
17:15Itt azért nagy teljesítményű számítógépek kellenek.
17:18Így van, így van. Erre igyekszünk a korszerű számítógépekkel.
17:22Tehát ez a lényegében akkor ilyen szempontból hasonlít a sporthoz,
17:26hogy ott is mindig korszerű eszközök kellenek,
17:29ruhák adott esetben egyébek, tehát itt is azért kell a fejlesztés,
17:32tehát nincs az, hogy egyszer megcsinálta valaki, és az éveket keresztül jól lesz.
17:36Az informatikában soha nincsen ilyen, hogy megállunk,
17:39folyamatosan fejlődik, sőt szerintem egyre rohamosabban,
17:42és most már egy kicsit kezdem úgy érezni, hogy túlzóan,
17:46gyorsan haladunk a technikával, de amikor indítottunk,
17:50akkor azért igyekeztünk olyan számítógépeket összerakni,
17:54amiért azért egy jó három kötőjel öt évig ne kelljen nyúlni,
18:00mert nyilván egyre modernebbek a számítógépes játékok,
18:04jobban szükségük van, legfőképpen videókártyák,
18:09korszerű videókártyákra, és értelemszerűen,
18:13hogy ha mindig a legkorszerűbbre mennénk, akkor akár tényleg
18:17számítógépre egy használt autóárát rá lehet költeni.
18:21Ez ugye otthon is így van, tehát ugye mert én azt gondolom,
18:25ezt az e-sportot ezt azért viszonylag kevesen űzik sportként,
18:29hanem azért sokkal többen játszanak azért otthon,
18:31akár ezekkel a levelnözős játékokkal is,
18:34ugye ma már szélesávú interneten kép- és hangkapcsolatban is lehetnek egymással,
18:40ugye a versenyzők úgy, hogy a világ különböző végén vannak,
18:44tehát sokan játsszák ezt otthon. Mi visz rá valakit arra, hogy ezt ne otthon a gyerekszoba,
18:52vagy a hálószoba dolgozószoba sarkában üzen, hanem sportként tekintenre?
18:57Ez nekünk egyrészt egy kicsit úgy volt, nekem is személyes volt ez az irány,
19:04hogy amikor megnyitottuk ezt a helyet, akkor nekem az volt az első küldetésem ezzel,
19:10hogy ami az én kvázi gyerekkoromban volt, az én időmmel azért még összejártunk,
19:16akkor nyilván nem volt annyira korszerű internet, mint most.
19:19Számítógépet vagy konzolt átvittünk egymáshoz,
19:22és akár egy helységen belül, tehát lanon, helyi internet hálózaton játszottunk,
19:27négy-öt számítógépen.
19:29És ezt akartam egy kicsit visszahozni ezeknek a mai generációnak,
19:35mert meggyőződésem szerint nem csak az, hogy egy társaság verbúválódik össze,
19:42hanem az, hogy összeszokjanak, közösségben legyenek, közösséget építsenek,
19:48legfőképpen, és meggyőződésem szerint sokkal jobb úgy játszani,
19:53hogy az adott társ vagy játékos vagy csapattag az mellettem ül.
19:58Szerintem ez sokkal jobb, és nyilvánvaló, hogy vannak az e-sportban is például selejtezők,
20:06azok nagyrészt interneten keresztül mennek, hogy mint ahogy mondtad is,
20:10hogy ki, ki, hol, milyen helyen van, de amikor van már egy döntő, elődöntő,
20:16vagy egy ilyen volumenű verseny, azt mindig lokálisan kell megszervezni,
20:22és itt nyilván muszáj az, hogy eljöjjenek, helyben legyenek, szokják az ottani technikát.
20:29Tehát meggyőződésem szerint ez a fő célunk vele, és én úgy gondolom, hogy jó irányban haladunk.
20:37Lesz szikszói e-sport, mez?
20:41Reméljük. A fejünkben nagyon sok minden kör van az ódika jövővel kapcsolatban.
20:49Többek között saját e-sport csapatot is szeretnénk.
20:53Hát ez nyilván a játék, hogy milyen játékban, ez majd az ottani játékosokból derül ki,
20:59mert van olyan játékosunk, aki négy-öt különböző e-sport játékot is játszik,
21:04van, aki csak egyet, de mindenképpen szeretnénk saját csapatot.
21:10Úgyhogy reminkedjünk benne, hogy így mezig is eljutunk akár.
21:15Átlagi életkorról itt mit lehet mondani?
21:18Nagyon vegyes amúgy.
21:21Főként, hát azt lehet mondani, hogy 7.-8. ostól így a gimis évek elejéig.
21:28Tehát általában amúgy mindenről van statisztikám.
21:33De én azt mondom, hogy ilyen 13 és 18 között az a leggyakoribb látogatottság.
21:42A szenior korszak itt hol kezdődik, vagy hol végződik?
21:52Nagyon ritka, amikor szeniorok jönnek.
21:55Egyébként a verseny is ebből indult, ugyanis csináltunk, ez csak ilyen lokálisan történt meg.
22:05Hát csúnya kimondani, de már ebben a korosztályban én is szeniornak számítok.
22:10És csináltunk ebből a játékból, amiből volt a verseny, csináltunk egy olyat, hogy veteránok fiatalok ellen.
22:20És mondanunk sem kellett, hogy sajnos vesztettünk, de nagyon jó volt a játék, nagyon jó hangulat volt,
22:27és ebből körvonalzódott össze ez a verseny, ami most zajlott országos szinten.
22:34És nagyon kifejezetten jó leső volt, hogy gyakorlatilag tényleg az ország minden szegletéből jöttek csapatok.
22:43Akár amatőrök, akár profibbak, mert nyilván nem titok.
22:48Voltak olyan csapatok is, akik már valamilyen különböző országos versenyen megmérettettek, és jó helyezéseket is értek el.
22:56Szigszóra ugye azt szoktuk mondani, hogy ott van pénz, ott ugye minden lehetséges.
23:02Hiszen voltak ott egyéb nagyra törő álmok és vágyok is, amiket szerintem valamire én tudom, még fel se adtak.
23:09Ezzel az esporttal mi lehet a jövő?
23:14Mindenképpen azt szeretnénk, hogy ne csak Budapesten legyen esportverseny megrendezve,
23:22hanem úgymond a magyarországi viszonylatban mi is felkerüljünk helyszinként egy térképre,
23:28hogy X-on is meg lehet rendezni egy nagy volumenű és jó minőségű versenyt.
23:35Hiszen itt is minden meg van ahhoz, és igyekszünk, tehát itt is ugyanez, mint a számítógépek mi,
23:42hogy folyamatosan igyekszünk minden jobb technikával, jobb felszerelésekkel,
23:46különböző nem csak csapatok szempontjával, de minden téren igyekszünk felvenni a versenyt a fővárossal,
23:55hogy akár egy streamingen, egy közvetítésen is a lehető legjobb minőséget tudjuk szolgáltatni,
24:01és tényleg ez a legfőbb, hogy ha Magyarországot nézzük, akkor ne csak Pestjusson az emberek eszébe
24:08e-sportversennyel kapcsolatban, vagy nyilván Pest és környéken,
24:12hanem akár mondtassák azt, hogy akkor egy országos bajnokságnak mondjuk a helyszínén a Szigszó is lehessen.
24:19Legyen így, szerintem még hallunk a Szigszói esportgrúblól. Köszönöm szépen együtt voltál.
24:25Én is köszönöm szépen a lehetőséget.
24:31Köszöntöm az iránytelevízió nézőit és köszöntöm stúdiónk vendégét Bárdos Istvánt is.
24:35Én készültem, az első könyved itt van és meg is nézem.
24:392022. január 10-én jártál itt utoljára, úgyhogy visszatérő vendégként köszöntelek.
24:45Azóta már a harmadik könyvednél tartasz, hiszen elkezdtél egy sorozatot.
24:52Megjelent a Miskolci rock legendák első kötete, ami nekem nincs meg, de majd ezt bepótoljuk.
24:58Illetve napokon belül megjelenik a második kötete is ennek, tehát folytatódik a legenda gyártás,
25:05illetve a legenda dokumentálása részedről. Mi indítottál ezen az úton?
25:10Tulajdonképpen a Covid előtti időszakig én magam is színpadokat róttam és játszottam a zenekarommal.
25:22A Covid viszont gyakorlatilag megállította a tevékenységet, nem csak nálunk, hanem több más zenekarnál is.
25:28És akkor úgy döntöttem a Covid idején, hogy akkor most leteszem a gitát és felveszem a tollat.
25:34És először megszületett a saját zenekaromról, a reflexről szóló első kötet.
25:40Én majd átgondoltam, hogy gyakorlatilag 62-től, tehát a 60-as évektől kezdve Miskolcon a legelső pillanattól,
25:50mind a mai napig olyan zenekarok dolgoznak és olyanok munkálkodnak, akik nem csak itt, hanem országosan,
25:56sőt a határokon túl is nagyon komoly sikereket értek el.
26:00És akkor úgy gondoltam, hogy ezt valahogy dokumentálni kellene, illene,
26:04mert ez is a város történelmihez tartozik, illetve pontosabban a rock történetéhez,
26:10vagy pop rock zenei történetéhez így helyesebb.
26:1373-ban, amikor ugye megtörtént az első Miskolci rock zenei fesztivál,
26:20akkor azt követően gombamúra elkezdtek szaporodni a zenekarok a városba,
26:25de nyilván azt megelőzően is itt már nagyon komoly és nagyon szimpatikus bandák működtek.
26:31És hát tulajdonképpen az volt az apropó, hogy ahogy elkezdtem keresgélni a régi zenekarokat,
26:37kiderült, hogy már alig-alig találok közülük meg embereket,
26:42többnyire már régi zenekarokba játszanak többen közülük.
26:46És gyakorlatilag ez indított el azon a gondolatsoron,
26:50hogy először fülhessen meg a Miskolci rock legendák első kötete,
26:56ami ugye 62-től a 2000-es évek, tehát a 90-es évek vége és a 2000-es évek
27:02elejéig 20 zenekarnak a munkásságon keresztül mutassa be a város
27:08szóprog zenei, könyvzenei életét. És miután ez a könyv kijött és sikeres lett,
27:14és újra kellett nyomtatni, ezért gyakorlatilag ott volt, ott kínálkozott a lehetőség,
27:20hogy és mi van akkor a 90-es évek utántól mai napjainkért.
27:24Azért csak eltett 30 év.
27:26És így szülezett meg a második kötet, amiben ugye a 90-es évek végétől
27:32a napjainkig ismét 20 zenekar munkálkodásán keresztül nézzük végig
27:37a város könyvzenei életét. És hát bizony azt kell, hogy mondjam,
27:42hogy ezek között a bandák között már van olyan, akikről országos szinte
27:46már nem is nagyon tudják, hogy mi skolciak. Gondolhatunk a Peddi Endörecre,
27:50vagy a Bohémian Betyácra, vagy a Hold Violáról se nagyon tudták,
27:54nagyon tudták, hogy mi skolciak. És azért országos szinten is
27:58nagyon szépen teljesítettek, de az előbb említett háromból kettő
28:04az ma is járja a világot. Az egyik éppen távol keleten,
28:07korea, japán, kínai koncerturnén van. Ők itt sem tudnak lenni
28:13majd a könyvbe mutatóján egyébként. De ismét, tehát az a gondolat
28:18jutott eszembe, hogy talán majd 30 év múlva megint valaki követ engem,
28:23és megírja a mai időszaktól a elkövetkezendő 20-30 évig
28:28teljedő időszakak a történetét. De hát az már egy másik dolog lesz.
28:33Mert te most egy fehér foltot lényegében kiszíneztél, színezd újra,
28:37hogy ez a Miskolc történetéből ez a rész azért hiányzott.
28:43Hát ez abszolút nem is nagyon foglalkozott vele senki.
28:47Egy-egy újságcikk annak idején megjelent egy-egy zenekarról,
28:50de utána a feledés homájába merülnek. Hát gondoljunk bele,
28:53mondjuk a mi generációk még kitűnően emlékszik arra, hogy volt itt a városban
28:58annak idején építők, metál, pelikán, micsoda klubjai voltak
29:06ennek a 60-as, 70-es években. Aztán utána ugye jött az ősebda az egyetemen,
29:11majd az Edda művek, a Reflex és a többiek a városban.
29:15Tehát gyakorlatilag minden időszakban volt egy kiemelkedő bandája a városnak,
29:21akik közül többen ugye országos szintig is eljutottak, vagy még tovább.
29:25És hát van, akik ugyan megrekedtek itthon,
29:28nem jutottak el a nagy-nagy világot jelentő deszkákra,
29:32de hát ők is annak idején a fiatalságunknak egy részei voltak.
29:37Rokker vagyok, nem szégyellem, szoktam mondani. Így vagy ezzel te is, ugye.
29:41Mennyire íróként, íróként mennyire vagy objektív,
29:45és mennyire a saját lelked vezérel ebben a gyűjtésben?
29:51Tehát hogyan és kikerültek be a második kötetbe?
29:54Hát a második kötet írásakor nyilván már segítséget kértem
30:01különböző zenészbarátaimtól, akik mérehatóban ismerik a jelenkornak a zenei világát,
30:08és hát nyilván egyrészt az ő segítségükkel sikerült kiválasztani a zenekarokat,
30:15és arra nagyon figyeltem, hogy ez egy színesebb kötet legyen, mint az előső volt.
30:20Az elsőben ugye csak rokzenekarok szerepeltek, hiszen a 60-as évektől a 70-es, 80-as évek szinte mindenki rokot játszott.
30:28Ebben a kötetben viszont nagyon színes, itt van trash metaltól kezdve country zenekarig,
30:35Dixitől kezdve kifejezett pop zenekarig, tehát itt nagyon széles a skála, színesebben mutat a dolog.
30:43És hogy ír az ember egy ilyen könyvet? Úgy, hogy leül és a történetet elmesélteti az illetőkkel.
30:51Tehát nem én akarom megírni az ő történetüket, én majd megírom azt, amit ők elmondanak, azt szintetizálom,
30:58de gyakorlatilag elmesélik a legfontosabb dolgaikat.
31:03Tehát akkor dictafon, jegyzet, füzet.
31:05Hát igen, igen, kvázi egy ilyen hosszas másfél-két órás beszélgetések után leül az ember,
31:14és az ott elhangzattakból szépen összeszedi a legérdekesebb dolgokat,
31:18megírja a sztorikat, megírja az érdekes eseményeket, megírja magának a zenekarnak a indulástól,
31:25akár a napjainkig, hát szóval vannak közöttük, akik ma is dolgoznak még történetét.
31:30És gyakorlatilag utána megdolgoztál egy zenekart, akkor leteszed és jön a következő.
31:37Ez egyébként egy év munkája, húsz zenekarnak a dolgait összeszedni,
31:41annál is inkább, mert hát nagyon nehéz őket utolérni,
31:44főképpen azokat, akik többször járnak külföldre.
31:49Kinek szól a könyv? Tehát ugye ezeketek az együtteseknek az egyik részét ismerjük.
31:54Ezeknek van nyilván egy rajongó tábora is, nyilván kinek mekkora.
31:59Igazából a rajongóknak szól, az együttes tagjainak szól, hogy meg tudják mutatni majd az unokának,
32:06hogy felkerüljön a családi legendáriumban az ő legendáriuk is. Kinek szánod a könyvet?
32:12Én inkább ezt a város életét, vagy a város történetét követőknek elsősorban.
32:18Nyilván azon kívül, hogy a zenekaroknak ez egy kellemes dolog, hogy maradt valami utánuk,
32:25nem csak néhány zeneszám esetleg, vagy lemez, hanem íromány is.
32:30Én úgy gondolom, hogy olyan sokan megírták ebbe a városban már a különböző történeteket,
32:35akár a színházról, akár a muzeumokról, akár a kocsanyáról, meg még egy jó néhány dologról,
32:42de azt senkinek eszébe nem jutott, hogy itt nagyon komoly rockzenei múltja van a városnak.
32:47És gyakorlatilag én úgy gondolom, hogy ez nyilván egy más kategóriában,
32:52de ugyanúgy oda fog tartozni azok közé a történetek, történeti könyvek közé, amik a városról szólnak,
32:58amik a város fontos dolgait taglalják és mutatják be.
33:04Tehát nyilván szeretném, és a zenészek örömmel vették, akik benne terepelnek a könyvbe, hogyne, hiszen mindenki szeretett volna benne lenni.
33:14Egyébként volt olyan, aki az első kötet után megharagudott, mert nem volt benne az elsőbe,
33:19de aztán a másodikban nyilván már belekerült.
33:22Hát sok, így is például az első kötet ugye az 350-300 oldal volt plusz 30 színes oldal,
33:31illetve összességében volt 300, mostani már sokkal többen 300 oldal plusz 52 színes oldal.
33:38Ez azért érdekes, mert az elsőnél ugye miután régi zenekarokról beszélünk.
33:43Fekete-fehér fotónk voltak?
33:44Hát bizony, a padlástól a pincék kellett kotorázni a régi fotónk után,
33:49de azért egy jó nagy mennyiséget sikerült ott is összegyűjteni.
33:53Most viszont rámöntötték digitálisan a rengeteg fotót, úgyhogy én sajnáltam volna ezeket kihagyni.
33:59Nyilván a történetben ott szerepelnek a fekete-fehér dokumentációk, viszont kapott a könyv egy 52 színes oldalas mellékletet,
34:09amiben a digitális fotó mennyiségből a legjobbakat sikerült kiválasztani, és egy nagyon komoly fotó melléklete is lett a második kötetnek.
34:18Zenészként is és íróként is kérdezem tőled, hogy az első kötet az ugye a te generációt.
34:25És ahogy mondtad is, hogy főleg rockzene ott ugye az ilyen szempontból meghatározta a korszak, hogy erre szól.
34:32Itt ez sokkal színesebb. Mégis hogy látod ezeknek az együtteseknek a történetét?
34:38Ez egy hasonló rokoni szálon felfűzhető a történetük, tehát hogy összeálltak,
34:45középiskolásként, egyetemistaként elkezdtek zenélni, aztán jött a munka, szétoszlottak, megint összeálltak egyebek.
34:52Vagy azért ez ahány együttes, annyi különálló történet, hogy azért vannak ilyen azonosulmások?
34:59Egyébként a régi zenekaroknál, tehát az első kötetben szereplő zenekaroknál többnyire a barátság.
35:05Tehát egy iskolába jártunk, még talán egy óvodába is jártunk, vagy nem is tudom, mondhatnék még hasonlókat.
35:12De ott valóban a barátságokon alapultak az első zenekarok.
35:18És az nagyon érdekes, ott néhányoknál ki is derül, hogy a nagybarátság után, amikor kiderült, hogy nem értele ki annyira a hangszerhez, amennyire illene,
35:27akkor megváltak még a nagybarátság ellenére is egymástól.
35:30De sokan így alakítanak zenekaroknál, és egyébként a maiak között is jó pár ilyen van,
35:36akik gyerekkori ismerettségből egymást ismerve, egymást bátorságát ismerve,
35:42mert azért kellett néha egy nagy bátorság, hogy belekezdjenek és megpróbáljanak valamit csinálni abból,
35:49ők zenének gondoltak, vagy amit sikerült első zenére összehozni.
35:53De alapjában véve úgy látom, hogy most már van egy olyan vonal talán a városban, amire eddig nem nagyon gondoltunk.
36:05Ugye azon gondolkodik az ember, hogy mitől van az, hogy Miskolcon ennyi időszak alatt ennyi jó zenekar közre működött és dolgozott.
36:15Hogy ez most annak tudható be, hogy szeretnének kitörni a Miskolciságból, ami régen nem egy pozitív jelző volt a városra nézve sem.
36:27Hál' Istennek ma már nem. Hát azért igen ezt már levetettük szerintem.
36:32És van egy vonal, amiről elfeledkeztünk talán, hogy itt a városban a legelső időszaktól kezdve nagyon komoly zeneoktatás folyt.
36:40És ahogy itt a zenekarokkal tárgyaltam a dolgokat és beszélgettünk, szinte mindenütt kiderült, hogy valamelyik ők zeneiskolába kezdte.
36:50Tehát a zenei alapokat többnyire zeneiskolába szerezték meg, ha nem is mindenki, de egy-két tag a zenekarból.
36:57És azt pedig utána már csak tovább kellett fejleszteni, annak megfelelően, hogy éppen milyen igényük vagy ízlésük volt.
37:04Hiszen minden zenekar próbálgatott új vonalakat elindítani, kipróbálni dolgokat.
37:11És akinek sikerült, az bejött, akinek az vagy váltott, később vagy elsőjött.
37:16Érdekes, amit mondasz, akkor azt kérdezem, hogy olyat láttál már, vagy arra szerinted van már törekvés, hogy professzionálisan, tehát akár egy menedzser által összeszedett együttes tagokból építsenek fel egy zenekart miskolcan,
37:31direkt azzal a céljal, hogy egy ütős, jó, országos vagy akár nemzetközi elismertséget elérő zenekarja olyan létre, tehát professzionális módon szerveződnek már zenekarok?
37:41Én erre egyelőre nem látok esélyt, már csak azért sem, mert igaz, hogy most már nem igaz az, hogy vidékről nem lehet feljutni, mert azért sok zenekar feljutott és országos hírnevet szerzett.
37:55De az a helyzet, hogy akinek nem sikerül zenekarba előrébb jutni, az egyszerűen elmegy a városból fel Budapestre, és ott felszipkázzák a különböző nagybandák.
38:07Számtalan olyan tag van most is, pesti rockbondákban, nagyzenekarokban, ismertekben, akik itt Miskolcon kezdték, akár a Sky Fanaticból, a volt bassos gitáros, vagy a gitáros, aki most ugye a Leander kézbe játszik.
38:21Vagy beszélhetünk korábban kerékgyártó Pistiről és Fülesről, aki ugye a legvégén a minibe kötött ki, miután itt nem sikerült úgy megvetnie a dolgait, vagy megcsinálnie a dolgait, ahogy szerette volna.
38:37Tehát azt látom, hogy ha a zenekar együtt marad és jó barátságban van, nagyon szoros a kapcsolat, akkor együtt tapossák az utat, akkor is, hogyha nehezen megy.
38:45Ha nem, akkor valószínűleg szétválnak az útjaik, és akkor máshol próbálkoznak, esetleg a fővárosban, vagy még máshol, és gyakorlatilag ott van tipikus példa, például a kecskéstibia kefirnek az esete,
39:00aki ugye Miskolcon kezdte, és a vétek néven indultak, és gyakorlatilag innen egy nagy lépéssel Pestre mentek, és ma már igazából nem is tudja senki, hogy Miskolci volt kefir.
39:15Az érdekesség még az a történetben, hogy éppen most ebben az évben állnak újra össze, és újra koncertezni fog a vétek.
39:20Ezt nem is tudtam. Igen?
39:22Igen.
39:23Igen.
39:24Igen, nagyon érdekes a történetük, mert ők elkezdtek egy stílust, kitalálták a saját stílusukat, és játszották, játszották, felfigyeltek rájuk a hanglemezvállalatoknál,
39:35és már gyártásban volt a hanglemez, amikor rájuk telefonált a igazgató, hogy most már végre mondják meg, hogy mi lesz a zenekar neve, mert holnap a nyomdába kerül a dolog.
39:48És mondták, hogy jó, nekünk az a T-bois, a T-bois, mert T-boisnak hívták korábban, mire megjelent a másnap a lemezen az, hogy vétek.
39:58És az igazgató azt mondta, hogy miután állandóan azt mondtátok, hogy vétek ezt a nevet, meg ezt a stílust elhagyni, így vétek lett a nevetek.
40:06Ez jó azt mondani.
40:08Szóval éjféj után.
40:09Ha már itt az álmokról, meg a lehetőségekről beszélünk, akkor nektek a reflexbe, mi volt a legnagyobb álmotok?
40:19Hát aki gitárt fog a kezébe, nyilván az mindenképpen szeretne valahová eljutni.
40:25Van, aki megelégszik kisebb sikerekkel, van, aki nagyobbakkal, de többnyire az dönt a zenekaroknál, hogy milyen az alkotói kedv.
40:33Hát, hogyha a bandába jó dalokat írnak, és azokat el is lehet adni, el lehet vinni és kivinni a színpadra, azok a zenekarok tovább jutnak.
40:44Aki csak másolgat, és más zenekaroknak a dalait játsza, azok egy idő után megfeneklenek, és nem nagyon tudnak megújulni.
40:54Itt mindig az a kérdés, hogy egy zenekar mit tud kitalálni.
40:57Nézhetjük az Eddát annak idején, azért amikor Attila odakerült 74-be a Griff nevezető zenekarba, illetve a Griffből lett az ős Edda,
41:09akkor ők is tipörpülöket és hasonló dalokat játszottak,
41:14majd a Pataki odakerülésével és a Slamovics odakerülésével elkezdtek saját dalokat játszani.
41:21És ma nem lett volna, nem beszéletnénk ilyen komoly Edda sikerről, ha nem saját dalokat írtak volna, és nem azzal kerültek volna bele.
41:30Tehát itt tényleg az a fontos, és a mai fiataloknál is azt látom, hogy aki valamit el szeretne írni, az saját dalokat ír, és azzal próbálkozik.
41:39A második kötetben szereplő együttesek.
41:46Azt mondod, hogy itt is fontos volt a barátság, azt mondod, hogy itt is fontos volt már a zenei tudás is,
41:51mert ugye adott esetben azért zenei képzettséggel álltak össze.
41:56Az ő lehetőségeik nyilván a tikorotokban nem volt internet, nem volt,
42:01maximum a déli hírlabban jelentetek meg, hogy este koncert eztek a bárcikastályban,
42:07de alapvetően nekik azért teljesen mások a lehetőségeik.
42:12Még ti lemez kiadóra vártatok, ők felrakják valamelyik zenei megosztó portára,
42:17meg közösségi portára a zenéjüket, klipjüket, és szárnyalhat a népszerűség.
42:23Hát a második kötetben szereplő bandák között is van már olyan,
42:26aki kihasznált ezeket a lehetőségeket, és van olyan, aki igyekszik taposni a saját útját.
42:32Például van egy társulat benne, Ruth 35, a neve egy country zenekar.
42:39Egyébként én is most fegeztem fel őket.
42:42Ők például játszanak benne, nyilván Miskolci srácok,
42:46Tóth Szabi például ott gitározik, meg játszanak benne a környékbeli településekből is fiatalok.
42:53De például itthon alig-alig tudunk róla, közben meg Lengyelországban fesztiválokra járnak,
43:00Ausztriában fesztiválokra járnak, Németországban fesztiválokra járnak,
43:04és gyakorlatilag ezt teszik ki az életük egy jelentős részét.
43:08Most kezdtek el egy kis támogatást, és adtam hozzá,
43:12hogy itthon Miskolcon is kezdjenek el koncerteket adni, az ifjházban ma már játszanak.
43:16Tehát mindenképpen érdekesek az utak, hogy ki hogyan indul, ki merre halad,
43:22vagy ott van az illés emlékzenekar, akik ugye jól, jól ügyesen kiválasztották azt a lehetőséget,
43:30amit nagyon ügyesen meg is lovagoltak, és egészen idáig jutottak vele,
43:34hiszen azért nagy színpadokon játszanak, és jó barátságban vannak az egykori nagy zenészekkel is.
43:43De akár beibb zenekart nézzük, vannak olyanok, akik első perctől kezdve barátok voltak,
43:51majd szétváltak, majd újra elkezdtek, majd megint szétváltak, majd megint újra elkezdtek,
43:56és ma egész komolyan játszanak, lásd az atomikot például, folyamatosan járják az országot.
44:03Tehát sok olyan banda van, vagy a bányai krisztályék, vagy a zenegéppel,
44:08vagy még mondhatnék, két másik érdekeset ismert, talán az sem ismert Miskolci Berkekben,
44:15hogy volt egy Happy Blues Day nevezetű banda Miskolcon, és volt egy Lógaritmus,
44:20Lógaritmus vagy Lógaritmus nevezetű.
44:23Ők mind a két zenekar itt egy aránylag rövid pályafutása volt Miskolcon,
44:28mert nem nagyon alakult a dolog.
44:30eljutottak addig, ameddig engedte a lehetőség, és nem, és utána Pestre mentek,
44:35és gyakorlatilag ma a Tátrainak a zenekarába, a különböző nagyegyüttesekbe játszanak,
44:45a Hobo Blues Bandbe például zenél a másikuk,
44:48de megalapították a Jazz Talent bandát, a Message to Hendrix nevezetű zenekart,
44:57és ezek Pesten ismert zenekarok, csak senki nem tudja,
45:01hogy benne játszanak azok Miskolciak voltak.
45:05És még egy gondolat, hogy ugye 62-ben a leges-legelső kiemelkedő
45:10Miskolci zenekar a Tröszt volt, a Petendi féle Tröszt nevezetű zenekar,
45:15hiszen ők nyerték az ország legelső, ki mit tudják.
45:19És amit említettem az előbb, ezek a zenekarok, itt ezek, akik Pestre mentek,
45:23ebből a Petendinek a fia az egyik, a Petendi Tamás,
45:27aki az apiától tanulta a zenélést, és nyilván most már egész komoly szinten ünzi a fővárosba.
45:35Megírták két könyvet a Miskolci rocklegendákról.
45:38Azt mondod, hogy azért tetted le a gitárt, hogy tollat ragadjál.
45:45Most vége a történetnek, hogyan tovább a te életedben?
45:48Hát nem tudom egy előre.
45:52Marocinó vagy zenész leszel.
45:55Az a helyzet, hogy abbannyira, ahogy figyelem a mai fiatal zenekarokat, meg a lehetőségeket,
46:02itt megfontolandó, hogy az ember, hogy színpadra megyen-e lépni.
46:07Mert azért itt gyakorlatilag nagyon, rengeteg új fiatal tehetség van.
46:11Kapásból nagyon jól játszanak jó zenészek, szinte vele születnek a hangszerel,
46:17és a lehetőségek, amiket kínálnak az országos médiában, azok inkább a fiataloknak szólnak.
46:23Tehát a régi zenekarok közül, és az vonatkozik ránk is,
46:26elsősorban az tud talpon maradni, és az tud tovább játszani,
46:30akinek maradandó dolgai voltak régről.
46:33Akár egy-két-három ismerd dal, amiket tovább tud vinni,
46:37amiben megismerik a zenekát.
46:38Nagyon érdekes, hogy a reflexet is emlegetjük,
46:42két-három dal jut az emberek eszébe,
46:44de az biztos, hogy legelsőenek a diózsgyőr induló.
46:47Hiszen azt a banda írta.
46:50Hát, hogy hogyan tovább azt egy picit,
46:53most úgy gondoltam, hogy rápihennék a kiadás után a könyvről,
46:59mert azért ezek nem egy egyszerű dolog.
47:03Ennyi emberrel jó anyagot összeszedni, megírni,
47:07kinyomtatni, kiadót keresni,
47:10és nyilván sikerre vinni.
47:12Hát majd kérdezz akkor, amikor már ezt is újra nyomtatták,
47:16és akkor majd akkora már talán meg tudom mondani,
47:19hogy mit fogok csinálni.
47:22Szabadon foglak, de hát azért a turisztikai szakember is,
47:24hogy tehát akkor azért tudod, hogy hol kell kipihenni magad.
47:27Ez igaz, hiszen a szakmám az valóban az idegenforgalom.
47:33És hát az a helyzet, hogy 70 országba jártam.
47:38Tehát én azt nem, hogy mondjam neked,
47:40hogy ez ne tűnjön furcsának.
47:44Úgy kézzel lábbal mentünk volna mindenhova a világban annak idején,
47:48és hál' Istennek én el is jutottam bár jó pár helyre.
47:51Ma már úgy vagyok az utazással, hogyha menni kell valahova,
47:55akkor előtte két-három napig már nyavajgok.
47:58Már megint már. Talán már voltam ott, vagy nem,
48:01vagy most menjek, most megint.
48:03De addig, míg ki nem teszem a kapun a lábam.
48:07Abban a pillanatban, amilyen kilépek,
48:09abban a pillanatban megszűnik minden probléma,
48:12és utantól kezdve már idegenforgalmi szakember vagyok,
48:14látok, nézek, és ismerkedek a világgal.
48:17De nagyon érdekes, hogy egy idő után megtelik az ember ezzel is.
48:21Te turistaként azért még tudod nézni a külföldi tájékat,
48:24hogy mindenhol azt nézed, hogy mit csinálnak jobban,
48:27vagy mit csinálnak másként,
48:29mi az, ami esetleg áthozható Magyarországra?
48:32Hát, igyekszem az utóbbit is.
48:35Éppen itt az utolsó időszakokban merült fel,
48:39hogy a városnak különböző kisebb-nagyobb storikra,
48:44eseményekre, rendezvényekre lenne szüksége,
48:46és én mindig azt mondtam, hogy nem szégyen tanulni mástól,
48:51ha világon valahol láttunk valamit,
48:53ami érdekes, és ott bevált,
48:55és azt ide lehet hozni,
48:57akkor miért ne csinálnánk meg?
48:59És összeírtam jó pár ilyen ötletet, gondolatot,
49:03és most már úgy láttam, használnak is belőle.
49:06Legyen így, mi meg folytassuk ezt a verszélgetést,
49:09ha nem is egy újabb kötettel,
49:11de valami témát biztos, hogy találunk veled,
49:13mert érdekes ember vagy, érdekes a storikat tudsz hozni.
49:17Köszönöm szépen, hogy itt voltál.
49:18Én köszönöm.
49:23Kedves nézőink!
49:25Önök az Iránytelevízió közélet című magazinműsorát látták.
49:292026. január 21-én, szerdán reggel 7 órától.
49:35Tartsanak velünk a továbbiakban is.
49:37Viszontlátásra!
49:38A
49:39A
49:41A
49:43A
49:45A
49:47A
49:49A
49:51A
49:53A
49:55A
49:57A
49:59A
50:01A
50:03A
50:04A
50:05A
50:06A
50:07A
50:08A
50:09A
50:10A
50:11A
50:12A
50:13A
50:14A
50:15A
50:16A
50:17A
50:18A
50:19A
50:20A
50:21A
50:22A
50:23A
50:24A
50:25A
50:26A
50:27A
50:28A
50:29A
50:30A
50:31A
50:32NAMASTE