- 7 months ago
Category
📺
TVTranscript
00:00A Miskolci Egyetem ad otthon,
00:30a Magyar Asztronautikai Társaság idei űrtáborának.
00:35A Magyar Asztronautikai Társaság, és különösen is Székely Anna Krisztina Asszony,
00:41illetve Kovács Kálmán elnök úr, fáradhatatlan és elkötelezett munkája az,
00:46ami oda vezetett, hogy ez a tábor évről évre egyre színvonalasabb,
00:51nagyobb érdeklődéssel szerveződik.
00:54Bacsárdi László professzor úr a Budapesti Műszaki Egyetem professzora szintén
00:59nagyon elkötelezetten dolgozik azért, hogy ez a tábor minden évben egyre sikeresebb legyen.
01:05Én pedig, mint az űrkutatásért 2018 óta felelős,
01:10de hát eredetileg is szakmabeli villamosmérnök űrkutató,
01:14az ELTE munkatársaként,
01:17kicsit azt remélem, hogy az itt a táborban most résztvevő fiatalok hamarosan a kollégáink lesznek,
01:24és azt tudom nektek mondani, hogyha figyelitek, és már pedig azért vagytok ebben a táborban,
01:29mert figyelitek a magyar űrkutatás és űrszektor híreit,
01:34akkor látjátok, hogy az elmúlt években a munkánknak egyre több a közvélemény által is jól látható eredménye
01:43bontakozik ki a szemünk előtt.
01:46Az egyik, amire a legbüszkébbek vagyunk, és talán a táborban lesz is éjszaka a módotok egy feltekinteni az égre,
01:52bár ezt nyilván a tábor szervezők sokkal pontosabban tudják,
01:56hogy az ISS mikor fog elvonulni a fejünk fölött,
02:00ha jól tudom, nyolcadikán még látható lesz az átvonulása a zeniten,
02:06akkor azzal a tudattal tudtok most feltekinteni a táborban az égre,
02:10hogy az egyik honfitársunk, Apu Tibor, sok-sok évnyi munka eredményeképpen,
02:18most éppen a fejünk fölött a nemzetközi űrállomáson teljesít szolgáltott,
02:21egyébként egy rendkívül zsúfolt programmal,
02:24amely program zsúfoltságában a magyar kollégáknak oroszlán része volt és van.
02:30És miért is mondom azt, hogy egy nagy siker ez a program?
02:32Nyilván a tudományos tartalma is meglepően nagy lett,
02:35az AX4-es misszió, az AX sorozatok, az Axiom sorozatok negyedik tagja,
02:39a legnagyobb portfóliót vitte magával, több mint 60 kísérletet,
02:4331 ország vesz részt ebben.
02:46De ebben több mint 25 kísérlet, majd mindjárt elmondom, miért így fogalmazok,
02:50az a magyar portfólió.
02:52És Kapu Tibor hajtja végre.
02:54De azért mondom, hogy 25-nél több, mert vannak olyan kísérletek is,
02:58amik egy későbbi misszióban fognak majd feljutni az űrállomásra.
03:02Azt tudom mondani, hogy akik részt vettek ebben a programban,
03:06és bent tudtak maradni a nagyon-nagyon sokszoros, sokkörös,
03:10magas szintű szűréseken keresztül, amit a NASA állít fel.
03:13Tehát ezek a sztendernek nem magyar sajátosságok,
03:16ezek az európai rűnökség, sőt a NASA sztendernei,
03:19azok a cégek és kutatók tényleg tudnak valamit.
03:24Tehát óriási a program, és ezen túlmenően,
03:26és ez a legfontosabb, hihetetlenül érdekli a fiatalokat.
03:30Tehát ez a másik része túl a tudományos tartalmon és a presztizsen,
03:35hogy gyakorlatilag a fiatalok számára megmutattuk,
03:38hogy igen, Magyarországon születve, iskolába járva, tanulva és dolgozva,
03:43el tudsz jutni a világűrbe.
03:45Nem titkolt célunk, hogy a program ne érjen véget,
03:47hiszen most fordul termőre,
03:50most érünk el oda igazából,
03:52hogy most már óriási mennyiségű tapasztalattal bírunk,
03:56folytatni tudjuk ezt az egész programot,
03:59rengeteg plusz kísérleti javaslatunk van,
04:02tehát ténylegesen mondjuk egy közel 25-30 kísérlet az,
04:05amit meg tudtunk valósítani,
04:07vagy meg tudunk valósítani,
04:09de ennek a sokszorosan van még a fiókban.
04:12És azt remélem,
04:13hogyha esetleg egy újabb űrhajós toborzást el tudunk majd valamikor,
04:18néhány éven belül indítani,
04:20akkor a bőség zavarával fogunk küzdeni.
04:22Egyelőre olyan sok bátor fiatal jelezte,
04:25hogy ha még egyszer lehetősége lenne,
04:28akkor boldogan elindulna ő is ezen a megmérettetésen,
04:32hogy ez nagy reményekre jogosik.
04:3313-18 év közötti diákjaink vannak,
04:36a teljes vertikum,
04:38tehát vannak fiatalabbak és idősebbek is,
04:40és mind nagyon lelkes űrrajongók,
04:43akiket az űripar, az űrkutatás,
04:45az űrtevékenység, az űrhajózás,
04:47bármi, ami űr érdekel,
04:49és annyira érdekli őket,
04:51hogy rengeteg visszatérő táborozónk van,
04:53hiszen magas szakmai színvonalú tábort
04:56állítottunk össze idén is.
04:58A Miskolci Egyetem látja vendégül idén a táborunkat,
05:02hiszen ez egy vándortábor,
05:03és ők is biztosítanak számunkra szakmai programokat,
05:06laborlátogatásokat, szakmai előadásokat,
05:09személyes közelségből tapasztalhatják meg,
05:12hogy hogyan is működik az űripar, az űrkutatás.
05:15Kémiai jellegű előadást is hallhatunk,
05:19távcsöves észlelés is lesz,
05:22és ezen kívül egy csapatfeladatot fognak
05:25egész héten készíteni a diákjaink.
05:28Dolgoznak rajta minden nap,
05:30akár késő este is,
05:32és az utolsó este pedig bemutatják az eredményeiket.
05:35Minden évben más a feladat,
05:37tavaly például a Marsra kellett
05:39valamilyen vállalkozást alapítani,
05:40valamilyen közszolgáltató vállalkozást,
05:42idén más a feladat,
05:44idén a fenntarthatóságra, a környezetvédelemre fókuszálunk,
05:47minden csapat választhatott magának egy területet,
05:50és azzal kapcsolatban alapítanak valamilyen társaságot,
05:54és kidolgozzák ennek a részleteit,
05:57hogy hogyan lehet az űrtevékenységgel,
05:59az űrkutatással a fenntarthatóságot elősegíteni.
06:02Mindenki úgy tekint most Kapu Tiborra,
06:05hogy igen, Farkas Bertalan után végre Magyarország újra kijutotta a világűrbe,
06:11és a diákok számára ez hatványozottan fontos.
06:16Ők képezik gyakorlatilag a jövőt, a jövő generációját.
06:21Nagyon örülünk, hogy a 32. űrtábor itt a Miskolci Egyetemvárosban valósulhat meg,
06:26illetve Miskolci helyszíneken.
06:28Nagy öröm ez számunkra.
06:31Egyrészt, mert tudunk kínálni egy fantasztikus helyszínt,
06:34egy egyetemvárost, ahol a diákok számára minden egy helyen rendelkezésre áll.
06:39Itt vannak a felújított fantasztikus kollégiumaink,
06:43a oktatási épületeink, laboratóriumaink, sportlétesítmények,
06:47tehát úgy gondoljuk, hogy egy nagyszerű helyszínt tudunk biztosítani egy egyhetes program számára.
06:53Ugyanakkor arra is nagyon büszkék vagyunk,
06:55hogy űrkutatással kapcsolatban tradicionálisan nagyon komoly tevékenységeink vannak,
07:02és a jövőben is nagyon komoly elképzeléseink vannak.
07:05Mint megemlítettem, hogy kevesen tudják,
07:09de Krisztián Doppler, a világhírű fizikus,
07:13a Miskolci Egyetem jogelődjének fizikaprofesszora volt,
07:18Selmec bányán 1847-től 1849-ig,
07:23és a Doppler effektust, ezt a csillagászatban, az űrkutatásban,
07:27azt széles körűen használják,
07:29ugyanakkor kevesen tudják, hogy Dopplernek köze volt,
07:33vagy valamilyen formában köze van a Miskolci Egyetemnek.
07:36A másik ilyen vonatkozás, és ezekről előadások formájában be fogunk számolni a diákoknak,
07:43hogy itt korábban még a Náza megrendelésére 70-es években elindultak olyan jellegű kutatásfejlesztések,
07:51amelyek egy űrkemence programot hoztak létre,
07:55és az itt kifejlesztett űrkemence felkerült a világ űrbe,
08:00és ennek a kutatásnak a folyamányai mai napig megvannak.
08:04Megalapozták ezek a korábbi kutatások, azok az egyetemen folyó anyagtechnológiai,
08:10anyagmérnöki kutatásokat, amelynek eredményeképpen például most űranyagok fejlesztésén,
08:16korszerű anyagok fejlesztésén is dolgozik a Miskolci Egyetem.
08:21Ez kötődően egy fantasztikus világhírű laboratóriumi háttér találató itt a Miskolci Egyetemen.
08:28Ez a 3D laboratórium, ahol az anyagokat a molekuláris atomi méretektől,
08:34a nanométer tartománytól, a mérettartományig vizsgálni tudjuk.
08:38Ezáltal az űranyagok fejlesztésében gyakorlatilag egy páratlan laboratóriumi háttér áll a Miskolci Egyetem rendelkezésére.
08:48És hát ezen a jellegű kutatáson alapul az is, amelyet én remélem, hogy a diákok is majd megismernek és bemutatják,
08:56hogy van űrmérnök, akreditált űrmérnök képzésünk is, mester szinten az anyag- és vegyészmérnöki karon,
09:04amely szintén vonzó lehet a űrtábor lakók számára, hiszen ők középiskolások,
09:09és bízunk benne, hogy érdeklődésüknél fogva minél többen a űripar, űrkutatás irányába mehetnek el.
09:18És hát nagyon vonzó persze űrhajósnak lenni, de azért lássuk be, hogy keveseket érhet az a szerencse, mint Kaputibort,
09:25hogy megint lesz egy űrhajósa majd Magyarországnak.
09:28Bízunk benne, hogy igen, viszont sokkal szélesebb körben az űrkutatás, az űripar az nagyon sokak számára megélhetést vagy tanulást biztosíthat,
09:40hiszen például meg tudják majd itt tekinteni a Miskolc Egyetemen azt is, hogy foglalkozunk űrbányászattal is,
09:47hiszen Miskolc a bányászatban ugye unikális képzést nyújt Magyarországon,
09:53de azt is tudjuk, hogy az erőforrások földi kimerülése kapcsán egyre inkább előtérnek, bekerülnek azok a külső bolygók,
10:03ahol esetleg kritikus elemek vonatkozásában vagy egyéb energiahordozók vonatkozásában komoly potenciállal bírnak,
10:11és ezek egyfajta speciális űrbányászati technológiát igényelnek,
10:16amelynek keretében, ugye űrhajókon keresztül kell majd feljutatni olyan berendezéseket,
10:22amelyek összerakják robotszerűen magukat, és bányászati tevékenységet folytatnak,
10:27és a kibányászott nyersanyagokat majd visszajutatják a földre.
10:33Hát nyilván ez évtizedek kérdése, hogy idáig eljussunk,
10:36de ezek a kutatások már jelenleg is folynak az egyetemen,
10:40illetve egyéb jellegű információkról, például a talajokról is fognak majd előadást tartani,
10:48hiszen abban is nagyon erős a Miskolc Egyetem, és a talajok az űrből is látszanak,
10:53illetve amit még említettem az itt lévő táborlakóknak,
10:57hogy reméljük, hogy megismerkednek azzal a speciális diák hagyományokkal,
11:02diák élettel is, amely a Miskolc Egyetemre jellemző,
11:06amelyet Selmec-től örököltünk, Selmec Bányai Akadémiáról hoztunk magunkra,
11:13és ez a speciális diák élet, ez mindenféleképpen egy komoly vonzerű lehet a jövő egyetemistái számára,
11:21hiszen itt nem csak tudást, hanem olyan speciális hagyományokat, diák hagyományokat kapnak,
11:27amely egyfajta közösségteremtő, egyfajta értékteremtő,
11:31és talán ez is fontos a diákoknak a jövőbeli iskola választásánál.
11:39Folyamatosak a fejlesztések térségünkben.
11:42Görög-katolikus bölcsőde épült Encsen.
11:46Valóban azt szeretnénk, és nem csak szeretnénk, hanem tesszünk is azért,
11:52hogy minél több gyermeket vállalhassanak az édesanyák, a családok,
11:56és a gyermeknevelés, az viszont ne legyen olyan áldozat, legalábbis anyagi áldozat,
12:03amely jóval korábban volt, évtizedekkel ezelőtt volt,
12:07hogy az, aki sok gyermeket, több gyermeket vállal, az egyenlő legyen a szegénység vállalásával is.
12:15Vagy adott esetben pedig, aki gyermeket vállal, a szociális segélyből kelljen, hogy éljen.
12:21Éppen ezért változtattuk meg az elmúlt évek során a családtámogatási rendszert,
12:28és a családtámogatási rendszer sok-sok eleme legyen az az adókedvezmények,
12:34otthon teremtési támogatás mellett ki kell emelni az intézményeknek az építését.
12:40És ebben a Görög-Katolikus Egyház, azon belül is a Miskolci Egyház megye is fantasztikus nagy munkát végzett,
12:49hiszen ha csak az óvoda építési programra gondolunk, amely, ha jól emlékszem,
12:54Görög-Katolikus Egyház megyének hat vagy hét óvodáját érintette,
12:59és emellett pedig itt vagyunk most az Encsi bölcsödének az átadásán,
13:05mindenképp azt mutatja, hogy nagyon fontos volt támogatni akár Európai Uniós pénzen keresztül,
13:12akár pedig magyar kormányzati pénzen keresztül ezeket a törekvéseket.
13:18És hogy ez számszerűsítve mit jelent, miben vesz részt a Görög-Katolikus Egyház,
13:24milyen nagy változások valósultak meg 2010 óta, erről néhány pontos számot hagyvonjak önöknek.
13:32Több mint duplájára emelkedett 2010-hez képest a bölcsödei férőhelyek szám a Magyarországon,
13:4032.500 volt 2010-ben, most több mint 69.000.
13:46Hatalmas nagy szám, és hogyha ellátó helyeket nézzük,
13:50annak idején 668 szolgáltatás volt,
13:55most pedig több mint 4 és félszerese, több mint 3.000 szolgáltatás van szerte az országban,
14:01ezzel is segítve a családokat, segítve főleg édesanyákat,
14:05akár további gyermekeknek a vállalásában,
14:08akár pedig munkahely vagy bármilyen más oknál fogva,
14:12hogyha nem tud egész nap a gyermekkel foglalkozni,
14:15akkor a bölcsödén keresztül segítsük őket.
14:18A másik szám, amit mindenképp érdemes kiemelni, az az egyházakra vonatkozik.
14:23Egyházaknál a férőhelyek száma 3786, most 2025-ben a bölcsödei férőhelyek száma.
14:34Ez 2010-ben 215 volt.
14:40Sokszorosára mondhatjuk, hogy 15-szörösére növekedett ez a szám.
14:45És köszönöm szépen egyházainknak, római és görög katolikusoknak,
14:50református testvéreknek és más felekezeteknek is,
14:54hogy ebben a hatalmas nagy munkában részt vállaltak,
14:57legyen az egy kis település, legyen akár nagyvárosokban is.
15:01És mindenképp érdemes azt is kiemelni,
15:04hogy a családoknak nem csak a bölcsödei jellátásban,
15:09hanem másban is folytatjuk a segítségnyújtást.
15:11És hogyha azt nézzük, hogy a csed és a gyed teljes jövedelem adómentességét bevezetjük,
15:19két gyermekes anyáknak személyi jövedelem adómentességének bevezetése
15:252026. január 1-től kezdődik,
15:29míg a három gyermekeseké pedig már októbertől bevezetésre kerül.
15:34Mindenképp ezek olyan segítségek és támogatások,
15:38amelyekre óriási nagy szükség van ahhoz, hogy még egyszer hangsúlyozom,
15:42a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénységvállalással,
15:48a gyermekvállalással ne szociális segítezésre kelljen berendezkedni a családoknak.
15:53Amikor a gyermekekről, itt Abahújban is a jövő generációjáról van szó,
15:59az ő sorsuknak a fontosságáról, talán engedjék meg,
16:05hogy az egyházi közösségben is Márk és Lukács evangélista tanúságtételét idézzem.
16:13Én úgy hiszem, hogy Jézus szavai a legkisebb kétséget sem hagynak a felől,
16:18hogy valójában nekünk, felnőtteknek is tanulnunk kell a gyermekektől.
16:25Valójában nekünk is az ő útjukat kell járnunk.
16:30Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a gyermekek, és ne tartsátok vissza őket,
16:36mert ilyeneki az Isten országa, bizony mondom nektek,
16:40aki az Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, nem megy be oda.
16:44Az egyház karitatív, oktató, nevelő vagy szociális intézményeit,
16:52és így e bölcsődét is az evangélium logikája szerint építi.
16:59Mert a szeretett parancsot követi, amely mint magasabb jó,
17:05képes formális egyezést mutatni az állam másféle elgondolások,
17:11szakpolitikák vagy stratégiák által eredményezett elképzeléseivel és céljaival.
17:16Én úgy hiszem, hogy a hívő ember számára is olykor a legnagyobb titok az,
17:22hogy miként lehet a hitet cselekvésre fordítani.
17:28Ennél is nagyobb misztériuma jól látható dolgok mögöttes értelmének a világos látása és felismerése.
17:36Egy görög-katolikus templom, amely épület tornyán, ugye hármas keresztet látunk, kétségkívül jel.
17:46Hívők és nem hívők számára egyfajta üzenetet közvetít.
17:51Átadták a felújított tanuszadát térségünkben szerencsán.
18:00A sportirányítás számára mindig nagy öröm, hogyha egy új sportlétesítmény kerül átadás,
18:04vagy egy olyan sportlétesítmény nyitja meg újból a kapuit, amely öt évig zárva volt.
18:09Itt szerencsán erről van szó.
18:11Rengeteg a környékben néhány száz méter elérhető közintézményt fogja használni ezt a mindennapos tessevelés keretein belül.
18:18Újból pontosan tudjuk azt is, hogy egy nagyon sikeres úszószakosztály működött itt az úszada bezárását.
18:24Megelőzően most abban bízunk, hogy az úszószakosztály újraéled, és nagyon sok fiatalt fog tudni megszólítani.
18:31Ami a úszóvilágot, illetve az úszadákat, büszkék vagyunk arra, és ezt többször elmondta a Magyar Úszószédség elnöke is dr. Vladár Sándor,
18:39hogy 2022-ben, ha a kormányzat nem segít a megnövekedett energiárak okán olyan mértékben az úszadák üzemeltetési költségében,
18:49ahogy ezt megtette, akkor nagyságrendetleg 80 úszadát kellett volna bezárni országszerte.
18:54Hála Isten ezt elkerültük, és azóta is sok úszadának nyújtunk üzemeltetési támogatást.
19:00Így lesz ez itt szerencsön is, 58 millió forint mértékben tudjuk támogatni ennek az úszadának az üzemeltetését,
19:06amely sok száz fiatal, és meggyőződésem, hogy több ezer környékbélinek fog rendszeres sportolási lehetőséget biztosítani.
19:12Ugye azért vagyok nagyon büszke erre az úszadára, és apának tényleg igaza lett, mert az úszó szakosztály egy igazi égköve volt a városnak.
19:22Most is az, de amikor itt működött, akkor alapvetően egy társadalmi munkát is végeztek,
19:28és nem csak az úszó gyermekek, akik a városból a jó hírét vitték, szerencsvárosának és országos megyei körzet és országos versenyeken értek el,
19:39és érnek el a mai napig kiváló eredményeket, de a város lakókat is bevonták.
19:44Tehát ez az úszoda sokkal több volt annál, mint hogy csak a versenyszerűen sportoló fiatalok használják napi szinten,
19:52hiszen itt 24 órás húszás volt, triatlon versenyeket szerveztek, tehát ez az úszoda egy igazi közösségi tér volt itt szerencsen,
20:01és az úszó szakosztálynak egy óriási köszönettel és hálával tartozunk ezért.
20:07Öt évvel ezelőtt bezárt az úszoda, de folyamatosan azt a megoldást keresték, hogy ugyanúgy tudjanak húszni a gyermekek, és ezt megtalálták.
20:16Igazából nagyon örülök annak, hogy ebben az öt évben is a szerencsi gyerekek tudtak húszni,
20:20és ugye fantasztikus eredményeket értek el, és végre öt év után most itt lehetünk,
20:27és igazából nagyon-nagyon örülök annak, hogy szerintem ez a mai nap ez valamilyen szinten történelmi nap szerencsváros életében,
20:35hiszen öt éves kihagyás után, illetve azt megelőzően 15 év sikertörténet után most újból ki tudjuk nyitni a szerencsjúszadát.
20:44Az óvodai nevelésről tartottak konferenciát Miskolcon. Összeállításunk első része következik.
20:53Ezek statisztikai adatok a 2023. december 31-i állapotot tükrözik a jegyzői adatnyilvántartásokból.
21:02Látszik, hogy 190 ezer rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogos volt, élt akkor az országban,
21:09és amit látszik, hogy korcsoportosan melyik korcsoportban hányan vannak, kik milyen ok miatt kapták meg ezt a minősítést.
21:19És hogy hogy néz ki egy átlagos erdékás gyerek, vagy a magyar átlag?
21:28A 190 ezer gyerek jelentős része itt az Észak-Magyarországi régióban és az Észak-Alföldi régióban él.
21:36A gyerekeknek a 11%-a nincs még három éves és további jelentős hányaduk óvodás vagy általános iskoláskorú.
21:48És van egy nagyon rossz hírem, szerintem szakmai konferencián lehet őszinte az ember.
21:54Nem azért tűnnek el a középiskolából ezek a gyerekek, mert nincs már problémájuk,
21:59hanem azért az egész rendszer valahol elveszíti őket a korai iskolai bemorzsolódás miatt.
22:04Ezért is fontos az a korszak, amiről ma a konferencia is beszél, hiszen minden akkor alakozódik meg.
22:12És a másik, amiről muszáj beszélni az, hogy a halmozottan hátrányos vagy hátrányos helyzetű gyerekek zöme,
22:21az a szülő alacsony iskolai végzettsége miatt van ebben a kategóriában.
22:25Ez azt jelenti, hogy ezeknek a gyerekeknek a szüleinek maximum 8 általános iskolai végzettsége van.
22:31Tehát amiről a kolléganő is beszélt, hogy itt külön a családdal is foglalkozni kell.
22:37Nagyon nehéz egy olyan édesanyjának a negyedik osztályos matematikát magyarázni otthon,
22:43akinek esetleg nincs is meg ez az osztály fokozata a gyerekének.
22:48És amiről beszéltem, hogy miért vagyunk büszkék,
22:52két olyan szolgáltatás van most már, ami évek óta a gyermekjóléti alapellátások rendszerébe beilleszkedett,
22:59a biztos kezdett gyerekház és a tanodasszolgáltatás.
23:02Az első ábrán volt egy ilyen, hogy mi mikor került a hazai rendszerbe,
23:09amit tudni kell ezekről az esélynevelő szolgáltatásokról,
23:13hogy nálam bölcsebb elődeim, 6 éve dolgozom ezen a területen,
23:18mindig lepállatolják azokat a módszereket, amit aztán uniós fejlesztéssel kiterjesztenek az országban,
23:24és aztán a hazai költségvetésben, a hazai jogszabályokba próbálnak integrálni.
23:30Az egyik ilyen nagy siker volt a biztos kezdett gyerekház,
23:33ami 2013-tól van a gyermekvédelmi törvényben,
23:39a másik pedig a tanodasszolgáltatás, ami 2019-től.
23:44Egyéb rendeletek és szakmai ajánlások is segítik az itt dolgozók munkáját.
23:49Mind a két szolgáltatásból most már 177, illetve 180 darab működik az országban.
23:58Itt látszódik ezen az ebben, hogy hogyan fejlesztettük.
24:02Amit mondtam, hogy pályatoltuk a gyerekházak fejlesztése.
24:052004-ben egy norvég projektből indult a Széchenyi, akkor még kistérségben most már járás.
24:11Öt gyerekház kezdte meg a működését, és annyira ígéretesnek tűnt ez a szolgáltatás,
24:17hogy aztán támogból, majd később EFOP programból is további gyerekházak fejlesztése valósult meg.
24:24Ahogy látják is, előbb került a hazai jogrendbe a szolgáltatás,
24:28és akik már támogból fejlesztődtek a szolgáltatást,
24:32ők megkapták a hazai támogatást,
24:34és ezzel párhuzamosan további 81 EFOP-os program zajlott szerte az országban.
24:39Szolgáltatás lényege, hogy három év alatti köznevelésrendszerében nem jelentkező gyerek,
24:47vagy bölcsödei ellátásban nem részesülő gyerek veheti igénybe,
24:50és nagyon fontos kritériuma a szolgáltatásnak, hogy az édesanyag,
24:55vagy legalábbis egy közeli családnak mindig a gyerekkel van a gyerekházban egyszerre.
25:00Tehát nem titkolt szándék az, hogy maga a szülő is kapjon segítséget ahhoz,
25:06hogy a gyermekét tudja nevelni, vagy ne agyisten, egy kiskorú anya haza tudja vinni a gyereket.
25:12Ennek a látszul a galacsony, mert százas elem szám,
25:15ennek a jelentősége abban rejlik, hogy ezeken a településeken sok esetben még akár rohoda sincs.
25:22Tehát tényleg a mínusz első ponton szűrik is szakemberek, hogy probléma van a gyerekkel,
25:27és segítik ahhoz, hogy minél előbb kapjon megfelelő segítséget.
25:322019 óta különben a biztos kezdett gyerekház a korai fejlesztésnek helyet biztosíthat.
25:39Tehát, hogyha van gyerekház a településen, nem kell elvinni a gyermeket, ha rá van utalva egy fejlesztésre,
25:46vagy rászorul, hanem az utazógyógy pedagógusra oda tud menni és ott fejleszti helyben.
25:50Illetve, ami még nagyon érdekes az adatokból, a komfortszolgáltatásokat is biztosít a gyerekház,
25:57mosás, tisztelkodás az épkezés mellett, hogy ott látszik, hogy a Covid idején mennyire meg emelkedett a mosás és tisztelkodási lehetőséget igénybe velők száma.
26:07Úgyhogy nagyon büszkék vagyunk a szolgáltatásokra, hogy itt ezeket a szolgáltatásokat, részszolgáltatásokat biztosították,
26:15hogy a közösségi programokat nem szervezhetek, és a járvány elleni védekezésben bizony nagyon jelentős szerepük volt a szegregátumokban.
26:23A gyerekházak kapcsolatrendszerét a 40 per 2018-a semmi rendelet szabályozza, a gyermekvédelmi jelzőrendszernek tagja,
26:34a családsegítő központtal és szolgálattal együttműködik, évente egyszer látszik, hogy beszámolót is készít számukra,
26:43az esetmegbeszéléseken a szakemberek részt vehetnek, amennyiben a gyerekházba járó család is érintett valamilyen problémába.
26:51A 2480 rendszeres igénybevevőnél 500 esetben kért a gyerekház külső segítséget,
26:58ami leggyakrabban orvosi ellátás volt, vagy védőnői családsegítői segítség.
27:05Az egészen friss törvényi változás 2025. január 1-től az óvodai nevelésbe,
27:13amikor bekerül a gyermek, akkor az oktatási azonosítójához fogja magával vinni azt a jellemzőt,
27:21hogy járt a gyerekházba. Ez azért két dolog miatt fontos.
27:25Az egyik, hogy, vagy igenis szeretnénk, ha hosszú távon kiderülne az,
27:29hogy a gyerekházaknak milyen hatása van a sikeres iskolai előmenettel előkészítéséhez,
27:36a másik pedig a nyomon követhetőséget is biztosítja,
27:39bár a kejszrendszerben a gyerekházak is jelentenek mindennak a szociális alapszolgáltatásokhoz hasonlóan.
27:46Ezt három törvényt kellett módosítani.
27:49A gyermekményelmi törvény felhatalmazza maga a gyerekházat,
27:53hogy átadja azok a gyerekadatait, és ezt ugye fogadni kell a másik oldalon is.
27:59A másik ilyen projekt pedig szintén ilyen komoly együttműködési projekt volt.
28:02Szerintem itt a Miskolc környékén sokan ismerik gyereknevé, nem is egy gyerekessély projekt,
28:08de volt egy nagyon hosszú neve, és integrált térségi gyerekprogramok, és azok támogatása.
28:14A 31 gyerekek szempontjából leghátrányosabb helyzetű járásban valósult meg ez az EFOB fejlesztés.
28:22És mind a mellett, hogy 80 ezer gyermeket ért el országosan folyamati ellenőtt tevékenységekkel,
28:28azt szeretnénk kiemelni, hogy ott a gyerekekkel foglalkozó szökemberek,
28:32szakmai-szakmaközi hálózatosodásának a megerősítése is nagyon komoly célja volt.
28:38Nagyon kevésén járási szintű hatósági feladat van,
28:41ugye a törvény inkább a települési, meg a megyei szintet ismeri.
28:45A családsegítőközpontok ebben ilyen unikálisak Magyarországon,
28:49hogy járási szintű tevékenységet látnak el.
28:52A programot őt is szeretnénk folytatni az EFOB pluszban, az előkészítése folyamatban van.
28:59És két dolgot még szeretnék erről a programon elmondani,
29:04ami érdekesség is, meg nagyon fontos,
29:06hogy a legtöbb gyermeket a köznevelési intézményeken keresztül érték el a programban,
29:11tehát az óvodai és eltelénys iskolás gyerekeket,
29:14és egészen komoly szakmai együttműködések születtek.
29:19Például volt, ahol óvodakert programot tudtak indítani,
29:22de volt, heves járásban találkoztam olyan programeremmel,
29:26amikor kimondottan az óvodavezetők, az óvodákban dolgozó szakembereknek
29:31szerveztek fórumokat, beszélgetéseket,
29:34és tudjuk jól, hogyha valaki meghallgat minket,
29:36meg mi is el tudjuk mondani a problémánkat,
29:39akkor az mennyi hozzáadott értéket képvisel a munkánk során.
29:43Köszöntöm az Irány Televízión nézőit,
29:49és köszöntöm a stúdiónk vendégét is,
29:51Csontos László írót, újságíró kollégát,
29:54egykorú újságíró kollégát.
29:55Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a meghívást,
29:57és valamiről beszélnünk, most két könyv van itt,
29:59de már a nyolcadik kötetnél tartasz.
30:02Hogyan kezdődött neked az írói pályafutásod?
30:04Valam volt 2017-18 környék?
30:062018-2018, igen, hát.
30:08Ugye már nem vagyok mai csirke,
30:10szabad így fogalmazni.
30:12Ő össze szalántékkal.
30:14Igen, és hát nyilván az embernek,
30:16ami után pályafutásom kezetétől mindig újságíró voltam,
30:20ugye járt az eszében,
30:22hogy ugye rengeteg minden érdekességet megírt,
30:24rengeteg dologról volt,
30:25ami valamilyen okmán fogva nem fért bele,
30:27vagy egyszerűen éppen nem volt aktuális,
30:29nem írtam meg, és gondolkodtam rajta,
30:31hogy egyszer ezt majd egyszer meg kell írni,
30:33ugye valami érdekeset kihozni belőle,
30:36és ugye ülepedett, ülepedett dolog,
30:39kicsit jobban ráértem,
30:40és akkor úgy döntöttem, hogy elkezdek írni.
30:42Ami érdekes, hogy nem a újságírói pályafutásomnak az emlékeit,
30:46mint amire én gondoltam a kezdetekkor,
30:47hogy majd megírom,
30:48egyszer mikor már elteli bizonyos idő,
30:50és lesz rengeteg sok érdekesség,
30:52hanem történelmi regénnyel kezdtem el írni,
30:54mivel én végzettség szerint két diplomás történész vagyok,
30:57és kibújt belőlem a történész,
30:59tehát történelmi regénnyel kezdtem.
31:01A tatárjárásról kezdtem el az első kötetemet írni,
31:05és utána jött a második, jött a harmadik,
31:07és utána a stílusváltás,
31:08és különböző könyvek,
31:09mire elértem a Torna Szent Jakab édesapámnak a falujához,
31:14ugye ez volt a hetedik, azóta megint a nyolcadik kötetem is,
31:19és ugye különböző műfajokban kipróbáltam magamat,
31:22és van kedvem írni,
31:23és talán szerintenség nélkül mondhatom is,
31:26hogy ennyi könyv után már, hogy megy is.
31:29A Torna Szent Jakab az ma egy ilyen 200 fős,
31:32150 fős település, hogyha jól sejtem?
31:34Igen, hát ez az is élet a határon,
31:37Torna Szent Jakab a neve,
31:38mert szó szerint az ország határon van,
31:40hiszen a falu határa az egyben az ország határa,
31:43és a másik oldal az már Szlovákia,
31:45ugye Trianon óta legalábbis,
31:47mert valamikor az ország közepén volt,
31:48és Kassa vonzás közvetébe tartott egészen annyira,
31:52hogy abba, hogy Torna Vármegyének a része volt,
31:55Torna Szent Jakab, 1884-től,
31:57és Kassa volt a székhelye, nem Miskolc,
31:59hiszen Kassa 40 kilométerre van,
32:01Miskolc meg 75-re,
32:02tehát érthetően oda tartott abba a vonzás körzetbe,
32:05és igen, 200 lakosa van,
32:07és sajnos már csak ennyi,
32:09mert volt ez jóval több is,
32:10de hát a határmenti lét az az egy évszázad
32:13azért nem tett jót neki.
32:14Az ilyen kis településekről hálás könyvet írni azt mondják,
32:17mert hogy azért sokan származtak el onnan,
32:20sokaknak a szülei oda valóségek voltak,
32:22és azért az ilyen emberek keresik a településről szóló könyveket.
32:27Hát bárcsak ne lenne ilyen aktualitása,
32:29de sajnos ez igaz, hogy van,
32:31hogy rengeteg elszármazott van,
32:32sok Torna Szent Jakabiel,
32:34Miskolcon, Kazincz-Borcikán, Budapesten, Debrecenbe,
32:37de Amerikában, Kanadában,
32:39és hiszen nekem is nem ismerem őket sajnos,
32:42de Kanadában például
32:44Torna Szent Jakabiel eredetű rokonai mélnek kint.
32:47Illetve a könyvkészítésekor is
32:49képbe került szerepel is egy történet,
32:52egy kanadai kivándorló,
32:54de az már nem Torna Szent Jakab-ról vándorlók,
32:55hanem a szomszéd faluból,
32:57ami a határ másik oldára esett,
32:58viszont nekem vélségé rokonom,
33:00és megvolt az a történet benne,
33:02ahogy visszajött az illető,
33:04hogy kiderült, hogy az unokája,
33:06mert a közvetlet Riannon után vándorolt ki,
33:09és az unokája,
33:11aki már közben Kanadából átvándorolt az USA-ba,
33:13hiszen ott azért jönnek, mennek az emberek,
33:14tehát ugye nem úgy, mint Magyarországon,
33:16hogy már 50 kilométer, azt mondják,
33:18hogy messze vándorol, 500 kilométer,
33:19tehát az kicsit orrá van,
33:20tehát átvándorolt Kanadából az USA-ba,
33:23és megidősödött,
33:25ugye belejött ez a származásnak a gondolata,
33:27a származás kutatás,
33:28és DNS csináltatott az illető,
33:30hiszen Amerikában ez nagy divat,
33:32ugye nem is drága nekik,
33:33nekünk kicsit több,
33:34de nekik nem drága,
33:35és kiderült,
33:36hogy a Szabolcs-Szatmár megyében
33:38az egyik honfoglaláskori sírban lévő vitéznek a DNS-e,
33:42megegyezik az ő DNS-ével bizonyos százalékban,
33:45tehát, hogy annak a leszármazotja állapították maga tudósok,
33:48és ez a könyvem már,
33:50ezért megérte megírni,
33:51hogy énnek mind édesanyámtól megtudtam,
33:53ez az illetőnek neve alapján sejtettem,
33:55de kiderült,
33:56hogy nagymomámnak volt
33:57az egyik kőkvérrokona,
34:01tehát kiderült,
34:02hogy akkor az én őseim is
34:03honfoglaló magyarok voltak,
34:05legalábbis részben.
34:07Mégké nem derülni,
34:08hogy egy történés szállán is.
34:09Megírni, hogy megtudtam,
34:11hogy honfoglaló őseim vannak,
34:12bizonyítottan, deklaráltan honfoglalók voltak.
34:15Tehát ezt azért nem túl sokan mondhatják el Magyarországon magukról.
34:18A szodálatos vidék egyébként érdemes arra túrázni is.
34:21Igen, igen, hát úgy is írtam meg,
34:23hogy fel van dolgozva benne a falu története,
34:25van benne egy szociográfia is,
34:26tehát megszólaltottam mai embereket,
34:29akik most ott élnek,
34:30és elmeséltettem idősekkel,
34:31hogy milyen volt a gaszronómia,
34:33elmeséltettem a vallási dolgokat,
34:35hiszen ez egy nagyon érdekes,
34:37hiszen amilyen kicsi falu,
34:37annak ilyen három felekezet lakja,
34:39és ugye akkor mind a háromról írtam,
34:41valamennyit sikerült összeszedni a templomokról,
34:44hiszen ártpádkori római katolikus templom a falunak,
34:47és nincs lerombolva,
34:48tehát nem azt mondjuk,
34:49hogy itt ártpádkori templom volt,
34:51és van egy kő,
34:51hanem megvan a templom,
34:52tehát ilyen nagyon kevés van az országban,
34:55és látogatható,
34:56sok turista fel is keresi,
34:58ami a tornaszentjakó volt,
34:59és ugye természetesen nem maradott ki
35:01a vadállomány se belőle,
35:03hogy milyen vadak vannak ott,
35:05sőt olyan különlegeségeket is megírtam benne,
35:07amit nem nagyon tudnak róla,
35:08például, hogy Farkas az visszatelepült,
35:10tehát már évek óta ott lakik a környező erdőkben Farkas,
35:14tehát lejött a Kárpátokból,
35:16és ugye újra van Farkas.
35:18Egyébként az egyik utolsót is ott lőtték ki a szomszéd faluban,
35:21azzal a környéken,
35:23tehát a 80-as években,
35:25és most újra van Farkas,
35:26illetve előző télen medve is volt,
35:29csak ezt nem hozták nyilvánosságra,
35:31mert nem akartak két napig híres falu lenni,
35:33hogy ki se tudnak mozdulni,
35:34mert ugye mennek a katasztrofa turistákhoz hasonlóan,
35:37hogy lássuk már negy medve nyomot,
35:38de ottani helyi vadászsal beszéltem,
35:41és ő mesélte, hogy vadkamera,
35:43tehát nem kitaláció, meg nem lábnyom,
35:45hanem a vadkamarában látszódott ugye a medve,
35:47de hát ezt nem hozták, mondom, nyilvánsági,
35:49tehát ezek is benne vannak,
35:50meg a természetesen növényvilág is,
35:51és a szerencsétlenség egyben szerencse is abban a szempontból,
35:55hogy a sospatak, ami átfolyik,
35:57Magyarországon szület a határ előtt,
36:00és Torna-Szentgyakból meg Hidvéga a Donár folyva folyik be a Bódvába,
36:03tehát ez teljesen magyar patak,
36:06és szinte teljesen érintetlen.
36:07Én ilyen Európában,
36:09a két kezemben meg tudom számolni,
36:11hogy mennyi ilyen patak van vízfolyás,
36:14és védett is ma már,
36:15tehát ilyen természet környezet van,
36:17vannak barlangok a környéken,
36:19csodálatos erdő,
36:20és jönnek a turisták,
36:22és tehát például Szlovákiából is jönnek kerékpáros turisták,
36:26de jobban ismert talán külföldön, mint Magyarországon,
36:29hát ezen próbáltam részben segíteni ezzel a könyvvel.
36:31A másik könyved, ami most itt van az asztalon,
36:34az pedig a 48-as szabadságharc mártériaihoz kötődik.
36:39Igen, hát hőseink az étlapon,
36:40tehát ebből lehet sejteni,
36:42hogy nem csak a mártiromságról és a hősességről lesz szó,
36:45hanem gaszronómiáros benne.
36:46Tehát, hogyha mutathatom abba a kamerába,
36:49akkor itt láthat a borítólapja,
36:5212-en vannak rajta, azért van az óra,
36:54mert mind az óra mutató,
36:55hogy 12-en vannak,
36:57ugye az az 12 személy, mind a 12 óra,
37:00és az a különlegesség,
37:02hogy reformkori híres magyarok,
37:04illetve a szabadságharc hősei,
37:06ugye a Battyányi-tól a Görgei-ig,
37:09vagy Veselényi,
37:10hogy őt is mondjak,
37:11akinek már a szabadságharcban
37:12ugye egészségügyi állapotánál fog van,
37:14gyakorlatilag nem volt jelentőség,
37:15de előtte nagyon jelentős
37:16politikai személyiség volt a reformkorban,
37:19vagy Széchenyi,
37:20aki ugye azért miniszter is volt.
37:22Tehát 12 olyan személy,
37:24ez a nagyon szerencsés,
37:25mint történészként egyik kedvenc korszakom
37:27a reformkor,
37:28ez is vettem elő,
37:29hiszen akkor még az ellenzékek is olyanok voltak,
37:32akire büszkék lehetünk,
37:33hogy magyar emberek voltak,
37:35akikre, mint az Eszterház is,
37:38vagy úgy került bele,
37:39hogy ő nem is volt reformpártya,
37:41hanem ő aulikus császárhű volt,
37:43de mégis akkor a nagy magyar volt,
37:45hogy mikor megvalakult az első kormány,
37:47akkor elvállalta,
37:48hogy majd ő lesz közvetítő a kormány,
37:50az új magyar kormány,
37:52és a király között.
37:53Tehát illető a magyar megbízott,
37:55aki nem is Pesten vagy Budán volt,
37:57hanem Bécsben volt,
37:59tehát mert ugye ott volt az udvar.
38:01És akkor tehát ilyenek is benne vannak,
38:02és ugye azt sok mindenki tudja,
38:05hogy ugye Jóka is,
38:06mint az író, vagy Petőfi természetesen,
38:08és ugye sokan tudják,
38:09hogy van a Jókai bab,
38:11akkor esetleg még a Kossuth kiflit ismerik,
38:14ne adj Isten,
38:14még véletlenül valamiről hallottak,
38:16de ezzel úgy le is van tudva,
38:17ez a korszak gaszronómiailag.
38:19Na most tudni kell,
38:20hogy a magyar ember nagyon szeretett enni,
38:22ugye gyomorbarát,
38:23ugye ez sok magyaron látszik is,
38:25és ugye mert mai napig is jellemzi népünket,
38:28ez a jó szokás.
38:29És ugye annak idején,
38:30hát mi a legnagyobb megbecsülés,
38:32mint a franciáknál,
38:33hogyha ugye egy-egy híres emberről elneveznek egy ételt,
38:36azt az embert biztos, hogy szerették,
38:37vagy italt, mint a napóleon konyak,
38:39akiről ilyet elneveznek,
38:41hát olyanról nem nevezünk el ételt,
38:42vagy italt, hogy nem szeretünk.
38:44És ezekről, mint kiderült,
38:45mindegyikről neveztek el ételt.
38:48És ugye ezeket én összegyűjtöttem,
38:50és feldolgoztam,
38:52és nem csak, hogy feldolgoztam,
38:53nem volt egyébként egyszerű,
38:55de történész dolgaimat használtam,
38:59illetve például a Battyányi-nál,
39:02a Battyány Katának írtam Angliában élmát,
39:05mert tudtam, hogy volt a Battyányi rizs,
39:06és megkerestem a Katát személyes,
39:09bocsánat, interneten keresztül,
39:11megkerestem, és írtam neki,
39:12hogy én milyen könyvet készítek,
39:13és kértem a segítséget a receptel,
39:15és akkor meg is hatóltam,
39:17hogy a karta nem is,
39:18hogy valahonnan kimásolja,
39:19mert kézzel, saját kézírásával,
39:22ugye aztán beszkennelte,
39:24és elküldte nekem,
39:25hogy a receptet,
39:26tehát, hogy így sikerült,
39:27vagy volt olyan,
39:27amelyiket az Osztrák Receptkönyvből
39:29sikerült visszafordítani,
39:30mert Magyarországon nem lehetett megtalálni,
39:32voltam, amelyiket Amerikából,
39:34tudtam meg, hogy egyáltalán létezik,
39:36olyan a Kossuth kék,
39:36például Baltimoreban
39:37Kossuth Lajos tiszteletére
39:39készítettek egy tortát,
39:40és nem magyar ember,
39:41hanem amerikai készítette,
39:43és sikerült összehűjteni,
39:45aztán kerestem egy jó séfet,
39:47aki ezt meg is tudja,
39:48vagy egy részét meg tudja csinálni,
39:49ugye, mert nyilván mindeniket,
39:50mert a bőségzavara miatt
39:52mindeniket nem lehetett megfőzni,
39:53mert akkor egy könyvsorozat lenne belőle,
39:55hanem kiválogattunk mindenkitől egyet,
39:58voltak egy-kettőtől kettőt,
40:00és akkor a séftarcalon
40:02ő ezeket elkészítette,
40:03illetve a csapata.
40:04Akkor ez most receptkönyv,
40:07történelmi időutazás,
40:09vagy milyen könyv ez?
40:10Kinek ajánlod?
40:10Ez egy történelmi,
40:12gaszronómiai időutazás.
40:13A célom az volt vele egyébként,
40:15hogy egyrészt ezeknek,
40:17akik benne szerepelnek,
40:18ezek nemzetünk nagyjai,
40:19hogy emléket állítsak,
40:20bemutassam őket,
40:21mint személyiségeket.
40:23Másodszorban pedig
40:24azokat az ételeket,
40:25amiket róluk elneveztek,
40:26hiszen mondom,
40:27azon a két-három éter kivételével
40:28kikopott a köztudatba,
40:30egyáltalán vannak ilyen ételek,
40:32és hogy mindegy küldetés,
40:34mondjuk így küldetésként
40:35szerettem volna
40:36ezt visszahozni a magyar köztudatba.
40:39Na, ha már említetted a borokat,
40:40akkor ugye a tokai borvidékről
40:42már a reformkor idejében is,
40:45ugye a monarhia idejében is
40:47Bécsbe is szállítottak,
40:49sőt Lengyelországban is
40:50szállítottak borokat,
40:51úgy, hogy mondjuk a bécsi palotában
40:53külön borász volt,
40:55aki csak a tokai borokkal foglalkozott.
40:57Igen, hogyha még kicsit szabad korábbra menni,
41:00a tokai bornak az első
41:03nagy külföldi bemutatkozása
41:04valójában második Rákóczi Ferencfejedelmhez köthető,
41:07aki egy hordó tokai asszút
41:09küldött a napkirálynak.
41:11És akkor ugye ez eljutott
41:12Párizsba, ami maga idejében nem volt
41:14egy egyszerű dolog, pláne nem, hogy Ausztrián keresztül,
41:16hanem ugye, mert éppen haszfoltunk,
41:18körbe Lengyelországon keresztülnek hajón,
41:20és eljutott Párizsba, és akkor ugye felbontották
41:23mind a keleti szövetségesnek az ajándékát,
41:28és akkor megkóstolta a napkirály,
41:30és akkor mondta, hogy ez egy isteni nedű,
41:34hogy ugye a
41:35Vinum Regum Rex Vinorum,
41:37ez a napkirálytól ered,
41:38és akkor utána ugye a szabadsághoz elbukott,
41:41viszont a tokai bornak,
41:43tokai asszúnak különleges
41:44részszerűséggel lett közép-európában.
41:48Egyik nagy kedveje volt Nagy Péter Cár is,
41:49aki külön tokai pincészetet csinált Szentpéterváron,
41:53és hogyha egy történet még vele kapcsolatban elmondhatok,
41:55az a különlegesség volt,
41:57hogy ez a gondolom a Cárnak ez volt,
41:58ráadásul a kedvenc boratokai asszú,
42:00pedig ivott sok bor, hiszen ő bejárta Európát,
42:03tehát volt hozzá, szerencsére sörbort,
42:04mindent megkóstolt.
42:06A tokai volt a kedvence,
42:07és ugye ő európai ideát,
42:10ugye Szentpétervárt ő alapította,
42:12és egy modern várost építetett,
42:13ahol múzeumot is csináltatott,
42:15ugye, de az orosz bolyárok az Istenet nem akartak múzeumban járni,
42:18hiszen nekik mások voltak a kutás szokás,
42:20hogy fogadomazzunk így udvarjasan,
42:23és hát mit csináljon,
42:24mindent nem lehetett kötelezővé,
42:26mert ugye lenyiratta a szakállukat,
42:27de azt már nem aigírhat elő,
42:28hogy járjak múzeumban,
42:30és majd még fel kellés tört volna ki.
42:31Hát akkor kitalálta a cár,
42:32hogy nem a múzeum látogatók fizettek belépőt,
42:36mint manapság szokás a múzeumokban,
42:38hanem kitalálta a cár,
42:39hogy minden látogatót meghív egy pohár Tokaj Asszúra.
42:43Tehát így lehet szempéten választott.
42:45Ez volt a marketing,
42:46amit a mai marketingeseknek is ajánlok a figyelmébe,
42:48tehát hogy nem belépült fizettek a múzeumban,
42:51akik bementek,
42:52hanem kaptak egy pohár Tokaj Bort a cár ajándékaként.
42:55De a Lengyel Király udvarban, Krakkóban is
42:57nagy népszerűségnek volt vendett a Tokaj,
42:59hiszen ami a hegy aljáról ment az út a Hernád völgyébe,
43:03azt nevezték a borútnak is,
43:05hiszen az Ekhó szekerek,
43:07mert hordóba szállították Ekhó szekerek,
43:08szalmára, tév, hogy ne törjön össze a bor,
43:11szállították Krakkóba, Szentpétervárra
43:13és különböző helyekre a kiváló borokat.
43:16És valahol ugye ma ezt megdöbben,
43:18vagy érdekességként hallgatjuk,
43:20de Tokaj Bort ma is a világ jobb borai közé tartozik,
43:24ismert külföldön is,
43:25és gondoltam, hogy elég neves ahhoz,
43:28mint a Magyarország legbüszkébb bora,
43:31hogy bekerüljön ebbe a kötetbe.
43:34Szóval most két kötet van itt az asztalon,
43:37de hát ugye nyolc köteted van,
43:38tehát akkor egy kicsit még menjünk vissza a múltba,
43:41meg aztán beszélünk majd arról is,
43:42hogy mi dolgozol jelenleg.
43:44Mi volt az első könyv, amit írtak?
43:46Terméltem, hogy az a tatárjárás idején játszolik,
43:49az Ezüstkort kékmezőben,
43:51és a címet azért elárulom,
43:53mert itt lenne most nám a kötet,
43:54akkor mutatnám, és azonnal mindenki látni,
43:55hogy egy vitéz van a címlapon,
43:58annak, a középkori páncélzatban,
44:00és a pajzsán, ami a kezén van a pajzs,
44:03a nemeseknek volt címere,
44:04mert másnak nem volt, de a nemeseknek volt címere,
44:07és a címere rajta van a pajzson,
44:09a kékmezőben egy ezüstkard.
44:12A kard, páncélozott kard,
44:13és a kezében egy karddal,
44:15amit a vitézségéért kapott a vitéz.
44:17És azért kezdtem a tatárjárása,
44:21hiszen ez nemzetünk története egyik legfontosabb eseménye,
44:25viszont ehhez képest alig ismerjük kevés az írott forrásra,
44:29különösen Magyarországon,
44:30és gondoltam, hogy kicsit,
44:32ja és természetesen, hogy megyénkben van,
44:34mert ez fontos, ugye, mint Lokálpatriótának,
44:35hogy megyei kötődés, nemzeti jelentőségügy,
44:38és a kettőt összehoztam,
44:40és írtam egy kötetet belőle, egy regényt,
44:42amiben megmutattam, hogy hogy lehetett túlélni.
44:44Tehát ez nem csak a csatáról szól,
44:46hanem az utána való egy hétről,
44:48bolyongásról, harcokról,
44:50tehát hogy hogy élték túl,
44:52akik megmenekültek a csatában,
44:54és ugye nagyon sok minden kiderül belőle,
44:56és nem csak a magyar forrásokat használtam fel,
44:58hanem azóta az elmúlt néhány évtézben,
45:01és hála az internetnek,
45:03kínai források is elérhetőek.
45:04Hát Kína pedig egy kicsit arrább van Magyarországtól,
45:06de ez miért lényeges,
45:08tatároknak ugye nem volt saját írásbeliségük.
45:10Viszont elfoglalták Pekinget,
45:12és meg a kínai császárságból lett mongol császárság.
45:17Több száz éven kezdve ugye mongolok voltak a kínai uralkodók,
45:20akik ugye a kínai írással,
45:22és a tatárjárás is leírták a kínai krónikák,
45:25és ezt akik még, mint tudom én, olyan idősek, mint én,
45:28vagy idősebbek, azok ezt nem is tudják,
45:30hiszen akkor még nem ismerték Magyarországon,
45:32hogy nem voltak lefordítva se angolra, se semmilyen nyelvre,
45:35de azóta szerencsére haladtunk,
45:36sok mindent lefordítottak minimum angolra,
45:38és interneten elérhető,
45:40és bizony olvastam ezekre a kínai forrásokra,
45:42amiből kiderült, amit én, mint történet,
45:43úgy nagyjából tudtam,
45:44de megerősítették például,
45:46hogy ugye, mint tudjuk, a Muhicsat,
45:48az két napig tartott egy este a Sajó hídján,
45:51nem egyetlen kőhíd volt rajta,
45:52amit védtek ugye a magyarok,
45:53mert folyó egyik partján voltak,
45:55a keletin ugye a tatárok,
45:56a nyugatin a magyarok,
45:57és a tatárok, hogy támadni akartak,
45:59át kellett kelni,
46:00és első nap megtámadták a hidat,
46:02de ott nagyon csúnyán visszaverték batuta a magyar seregek,
46:06ami annak köszönhető volt,
46:07hiszen ez egy szűk hely volt,
46:08hiszen egy kőhíd ugye a szélessége az adott.
46:11És itt a lovas taktika,
46:12az nem könnyű lovas taktika,
46:13hogy körbennyörgaljuk, nyilazduk,
46:14stb. nem érvényesült,
46:15és ezért át kellett volna menni rajta.
46:23kiszták, szétverték a mongolokat,
46:24úgyhogy batut is alig tudták kimenteni,
46:27a kínai krónikák szerint mindegy 30 testőre halt meg,
46:31hogy megmentseik a vezért.
46:32Egyébként ez megdöbbentő,
46:34hogy milyen könnyedén úgymond,
46:35és az életüket áldozták a vezérért,
46:37de ezért abban a korban ez nem volt kérdés,
46:39hiszen ez alap dolog volt a katonának,
46:41hogy a magyar oldalon is,
46:42hogy add az életed a királyért,
46:44tehát ugye a lovagoknál ez nem volt kérdés,
46:46ezért voltak, hogy lovagok.
46:47Ugye mi pedig földi halandók vagyunk,
46:49akik féltjük az életünket.
46:51Tehát akkor még ebben csület kérdése volt,
46:53és a mongolok tették a dolgukat,
46:55és megmentették ugye batut.
46:56Másnap viszont szubatály hajnalba átkelt,
46:58mert ugye áruló az mindig volt,
47:01találtak egy árulót,
47:02aki ismerte a vízi világot,
47:04hiszen a sajó nem olyan volt,
47:05mint most, hogy lecsapolva,
47:06és kis kecskeny folyócsak volt,
47:07hanem egy széles ártér volt délborsodban,
47:09és volt, aki átvezette őket a folyónak az árterén,
47:15és akkor megjelentek a híd és a tábor között,
47:17ugye a mongol sereg.
47:18És akkor ugye utána már ismerjük a történetet,
47:21és mondom, tehát erről szól, erről, hogy hogy lehet külön.
47:23És akkor ez ma kínai forrásokban ezt mutatható?
47:25Igen.
47:26Igen, tehát elérhető interneten keresztül,
47:28hiszen Kínába sajnos nem jártam,
47:30viszont internetet elég jó kezelem,
47:33és igen, meg lehetett találni,
47:34tehát fel van dolgozva a kínai oldalra,
47:36amit Magyarországon már a történészek ismernek,
47:39hiszen az a 15-20 év, amiben ez már jelkezdték fordítani,
47:42tehát most történészek ismerik,
47:45de az átlag ember nem ismerít,
47:46és tehát ez benne van ebbe a kötetbe.
47:48A következő könyvem, az micsoda véletlen,
47:51az a kuruczkorban játszódik,
47:54és ugye hát Észak-Elet Magyarországon
47:56a legkurucabb vidék, ugye itt Borsod, Zemplén, Máramoros,
48:01ugye a Rákóczi birtokok főleg,
48:03ugye tehát ebbe a térségbe voltak a leginkább,
48:07és ez volt a legkurucabb vidék,
48:08meg fel a felvidéknek a keleti része,
48:12Abau is, Kassa vidéke,
48:14és akkor a korai kuruckorról a Bükkibújdosok az a címe,
48:18és ez a kötet pedig nem a Rákóczi szabadság használ,
48:22még a Tököli utáni korai kuruckorról játszódik,
48:26és ugye az Eger, Miskolc, Diózsgyőr,
48:30Kassa háromszögben,
48:31és a középpontja a Kecskelyuk-Barlang,
48:34és ezt meg azért gondoltam, hogy szintén ugye történész vagyok,
48:37itt játszódik jó részt a megyében,
48:39illetve át a felvidéken, meg Heves megyében,
48:42és olyan helyszíneket válogottam ennél a regénynél,
48:46és az előzőnél meg a következőnél,
48:47és a helyszíneket tökéletesen, vagy nagyon jól ismerem.
48:50Tehát véletlenül sem írok olyanokat, ami nem úgy volt,
48:53illetve történelmi földrajzt is ismert,
48:55tehát az adott kornak megfelelő földrajzi viszonyok közre írtam vissza a regényt,
49:00illetve igyekeztem arra, mindegy például megfelelő fegyverzetet használjam a regényben,
49:05tehát nyilvánvaló, hogy sőt, még a megfelelő ételeket is,
49:08tehát hogy a gastronómiában is.
49:10Te mindig figyelsz a gastronómiát.
49:12Te nem gondoltam akkor még, hogy majd írok történelmi gastronómi könyvet,
49:16de a gastronómiát, tehát például nyilván, ez nagyon utána kellett nézni,
49:19ugye mert nem volt még krumpli, nem volt paradicsom, nem volt paprika,
49:23ugye még például a mongol időkben, tehát utána néztem, hogy mit ettek a magyarok.
49:28Vagy utána ugye a kukuruszkornál is, kukurusznótákat is belevettem,
49:33ugye mert hiszen már egy-két írásos dolgot lehet találni,
49:36sőt ebben az időből már a korabeli, ekkor kezdődtek írni a receptkönyvek,
49:40tehát még kézírása, de már egy-két ilyen főúdi receptet ismerünk,
49:43tehát azokat is megnéztem, belevettem, amit és a többi,
49:47meg főleg ugye a vadpecsénye volt a király kategória,
49:50hiszen ugye mit adhatott a vadpecsénye, tehát a nyáson sütve,
49:55és ugye elkészítve különböző erdei bogyókkal,
49:58ami egyébként isteni, mert otthon kipróbáltunk sok mindent,
50:00tehát nagyon fel tudják dobni, nem is gondolja az átlag ember,
50:03aki most ismer három-négy fűszert az átlag ember, amit használ is,
50:08aki kicsit gaszrosabb, az ismer tizet,
50:12mint tudom, ez az édesanyám meg, aki 84 éves és falun nőtt fel,
50:16ugye úgy került a városba, ő meg ismer mondjuk 50-60-at használ,
50:19de annak idején kb. 200-at ismert a magyar konyha,
50:23ami fűszernövény, és nagyon sokat belevette,
50:26hiszen ezelőtt 200 éve vagy 300 éve ezeket használták,
50:29csak kiment a divatból, ma már sót használ,
50:31paprikát, borsot és le van fújva.
50:36Kedves nézőink! Önök az Irány Televízió
50:39közélet című magazinműsorát látták.
50:422025. 7. hó 9-én, szerdán reggel 7 órától.
50:48Tartsanak velünk a továbbiakban is! Viszontlátásra!
50:51Tartsanak velünk!
50:57Tartsanak velünk!
50:58NAMASTE
51:28NAMASTE