Kormányszóvivő: Soros György milliókkal segítené a migránsok integrációját

  • 7 years ago
Gőzerővel készül a magyar kormány az októberben kezdődő nemzeti konzultációra. Ezúttal egy úgynevezett “Soros-tervről” kérdezik majd az embereket. Az már korábban kiderült, hogy óriásplakátokkal, valamint televíziós és internetes reklámokkal kampányolnak majd. Az elmúlt nyolc évben ez már a hetedik konzultáció lesz.

Kovács Zoltán kormányszóvivő Soros György két évvel ezelőtti cikkére hivatkozva azt mondta, az üzletember két év alatt fejenként kilencmillió forinttal segítené a bevándorlók integrációját, és ezt az összeget európai szintű áremelésekből fedezné.

- Megemelné az ÁFÁ-t, ez nyilvánvalóan európai szintű ÁFA-emelést jelenthetne, a benzinfogyasztást adóztatná. Emlékezzünk vissza, volt egy ilyen eleme az ő javaslatainak, akár a turizmust terhelő adókat vetne ki, illetve az ő ötletei között szerepelt későbbi megnyilvánulásokban az, hogy a mezőgazdasági, illetve a kohéziós forrásokat kellene megkurtítani annak érdekében, hogy a migránsok integrációjára fordított összegeket elő lehessen teremteni – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.

A kormányszóvivő által említett cikkben Soros György arról írt, hogy lehetne emberi jogi alapokra helyezve egységessé tenni az uniós menekültpolitikát.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője úgy véli, hogy az úgynevezett “Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáció egyértelműen kampánycélt szolgál. Emlékeztetett, hogy a 2010-es kormányváltás óta, a plakátkampányok és a nemzeti konzultációk miatt szinte folyamatos kampányidőszak volt Magyarországon.

- Egy nem létező ellenségképet kreálnak a bevándorlásnak az apropóján, és ezt nevezik Soros-tervnek, amiről ők maguk is tudják, hogy természetesen nem létezik, ettől még arra alkalmas, hogy a saját szavazótáborukat riogassák vele, és ezzel megpróbálják őket egyben tartani – nyilatkozta az Euronews-nak László Róbert.

Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli szokásos rádióinterjújában megismételte korábbi kijelentését, miszerint az Európai Bizottságnak ki kellene fizetnie a magyar határvédelmi költségek felét.

Fotó: MTI

Recommended