Ankara szankciókkal fenyeget a kurd függetlenedési népszavazás miatt

  • 7 years ago
Törökország szankciókat vetne ki a függetlenségi népszavazásra készülő észak-iraki autonóm kurd régióra – jelentette be a török állami hírügynökség a török elnök szavaira hivatkozva szerdán. Recep Tayyip Erdogan New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén vesz részt. A tervezett kurd referendum ott is napirendre került.

– Felszólítjuk a kurd regionális kormányt, hogy állítsa le a kezdeményezését. Törökország egyértelmű és határozott álláspontjának figyelmen kívül hagyása olyan folyamathoz vezethet, ami megfosztja az Iraki Kurd Regionális Kormányt még azoktól a lehetőségektől is, amikkel jelenleg rendelkezik – figyelmeztetett a török elnök, Recep Tayyip Erdogan.

A szeptember 25-re kitűzött észak-iraki kurd referendummal kapcsolatban újságíróknak azt mondta: helytelen volna, ha az esetleges szankciókról a török nemzetbiztonsági tanács pénteki ülése előtt nyilatkozna.

- Kurdisztán bizonyította, szemben Irakkal, hogy mindig is tisztelte minden közösség jogait. A kurdisztáni régióban vannak iskolák a türkméneknek, a keresztényeknek és az araboknak is – mondta Kirkuk kormányzója, Najmaddin Kareem.

Törökország mellett Irak, Szíria és Irán sem támogatja az iraki kurdok függetlenné válását. Ankarához hasonlóan Damaszkusz és Teherán szintén attól tart, hogy a lépés erősítené a területükön élő kurd kisebbség szeparatista törekvéseit.

Recommended