Egy háborúellenes haditudósító hitvallása
- 8 years ago
James Nachtwey napjaink egyik legjelentősebb fotóriportere. Négy évtizede járja a világot, és farkasszemet néz az emberi szenvedéssel. Munkájának témája a szegénység, a betegség – és mindenekelőtt a háború.
A vietnami háború idején döntötte el, hogy haditudósító lesz. De nem háborús, hanem – ahogy ő mondja – háborúellenes fotóriporter, aki abban hisz, hogy képei elriaszthatnak a további vérontástól.
James Nachtwey az Asztúria hercegnője-díj idei kitüntetettje a kommunikáció kategóriában.
Euronews: Gratulálunk az elismeréshez. Miért csinálja ezt a munkát? Főleg ami a háborúkat illeti. A brit fotós, Don McCullin szerint csak az marad haditudósító hosszú távon, akinek célja van. Önnek mi a célja?
James Nachtwey: – Az embereknek tudniuk kell, hogy mi történik a világban. Ahol háború van, ott annyi minden forog kockán, azoknak, akik közvetlenül érintettek, és az egész világnak. A fényképek megmutatják a valóságot a politikai megfontolások és magyarázatok mögött, amelyek mindig körüllengik a háborúkat. Ezek mindig egyfajta igazolásként szolgálnak azoknak, akik háborúznak. A fotóriporter viszont ott van a helyszínen, és azt látja, ami az egyes emberrel történik. A fotós megmutatja a háború hatásait, ezáltal elszámoltathatóvá teszi azokat politikai döntéshozókat, akik megindították a háborút. Ilyenformán a közvélemény nyomást gyakorolhat, hogy megváltozzanak a dolgok.
Ön szerint egy kép ellenszere lehet a háborúnak?
– Igen. Hiszek ebben. Egy kép, amelyik a háború valódi arcát mutatja meg, igazából háborúellenes kép. Ha látható, hogy mit tesz a háború az emberekkel, a társadalmakkal, akkor azt a háborút nagyon nehéz népszerűsíteni. Szóval a háború valódi arcát bemutató fotók segítenek abban, hogy ne a háború legyen a politikai célok elérésének eszköze. Vannak dolgok az életben, amiért érdemes harcolni, és persze az embereknek joguk van megvédeni magukat, de tudnunk kell arról, hogy hová vezet a háború, milyen elkerülhetetlen következményekkel jár az emberekre nézve. Ezt sohasem szabad elfelejtenünk. Mélységesen át kell gondolni, mielőtt egy nép eldönti, hogy háborúba indul.
Tucatnyi háborúból tudósított. Volt köztük olyan, amelyik a többinél erősebben hatott önre?
– Ha valaki szenved, ha valaki áldozattá válik, nehéz lenne azt mondani, hogy az egyikük fontosabb a másiknál. Úgy hiszem, egyformán fontosak. Így gondolom. Ugyanakkor a ruandai népirtás annyira extrém volt, annyira szokatlan, hogy alig voltam képes megérteni. Felfoghatatlan, hogyan mészárolhattak le 800 ezer embert a saját honfitársaik, három hónap alatt, úgy, hogy mezőgazdasági szerszámokat használtak fegyverként. Amikor valaki felemel egy machetét vagy egy fejszét, hogy lesújtson vele a szomszédja fejére, akkor mi jogosítja fel arra, hogy tényleg le is csapjon? Igazából nem értem.
Az ön képeinek többsége fekete-fehér. Márpedig ha a valóságot akarja dokumentálni, a valóság színes. Akkor miért dolgozik mégis fekete-fehérben?
– Így van, a fekete-fehér nem valóságos, hanem abs
A vietnami háború idején döntötte el, hogy haditudósító lesz. De nem háborús, hanem – ahogy ő mondja – háborúellenes fotóriporter, aki abban hisz, hogy képei elriaszthatnak a további vérontástól.
James Nachtwey az Asztúria hercegnője-díj idei kitüntetettje a kommunikáció kategóriában.
Euronews: Gratulálunk az elismeréshez. Miért csinálja ezt a munkát? Főleg ami a háborúkat illeti. A brit fotós, Don McCullin szerint csak az marad haditudósító hosszú távon, akinek célja van. Önnek mi a célja?
James Nachtwey: – Az embereknek tudniuk kell, hogy mi történik a világban. Ahol háború van, ott annyi minden forog kockán, azoknak, akik közvetlenül érintettek, és az egész világnak. A fényképek megmutatják a valóságot a politikai megfontolások és magyarázatok mögött, amelyek mindig körüllengik a háborúkat. Ezek mindig egyfajta igazolásként szolgálnak azoknak, akik háborúznak. A fotóriporter viszont ott van a helyszínen, és azt látja, ami az egyes emberrel történik. A fotós megmutatja a háború hatásait, ezáltal elszámoltathatóvá teszi azokat politikai döntéshozókat, akik megindították a háborút. Ilyenformán a közvélemény nyomást gyakorolhat, hogy megváltozzanak a dolgok.
Ön szerint egy kép ellenszere lehet a háborúnak?
– Igen. Hiszek ebben. Egy kép, amelyik a háború valódi arcát mutatja meg, igazából háborúellenes kép. Ha látható, hogy mit tesz a háború az emberekkel, a társadalmakkal, akkor azt a háborút nagyon nehéz népszerűsíteni. Szóval a háború valódi arcát bemutató fotók segítenek abban, hogy ne a háború legyen a politikai célok elérésének eszköze. Vannak dolgok az életben, amiért érdemes harcolni, és persze az embereknek joguk van megvédeni magukat, de tudnunk kell arról, hogy hová vezet a háború, milyen elkerülhetetlen következményekkel jár az emberekre nézve. Ezt sohasem szabad elfelejtenünk. Mélységesen át kell gondolni, mielőtt egy nép eldönti, hogy háborúba indul.
Tucatnyi háborúból tudósított. Volt köztük olyan, amelyik a többinél erősebben hatott önre?
– Ha valaki szenved, ha valaki áldozattá válik, nehéz lenne azt mondani, hogy az egyikük fontosabb a másiknál. Úgy hiszem, egyformán fontosak. Így gondolom. Ugyanakkor a ruandai népirtás annyira extrém volt, annyira szokatlan, hogy alig voltam képes megérteni. Felfoghatatlan, hogyan mészárolhattak le 800 ezer embert a saját honfitársaik, három hónap alatt, úgy, hogy mezőgazdasági szerszámokat használtak fegyverként. Amikor valaki felemel egy machetét vagy egy fejszét, hogy lesújtson vele a szomszédja fejére, akkor mi jogosítja fel arra, hogy tényleg le is csapjon? Igazából nem értem.
Az ön képeinek többsége fekete-fehér. Márpedig ha a valóságot akarja dokumentálni, a valóság színes. Akkor miért dolgozik mégis fekete-fehérben?
– Így van, a fekete-fehér nem valóságos, hanem abs