Néhány órán belül többször is kifütyülték a tiltakozók Michel Temer brazil elnököt. A pár napja kinevezett államfőt előbb a brazil Függetlenség Napja alkalmából rendezett ünnepségen várták ellentüntetők, majd a paralimpia megnyitóján is kifütyülték.
Michel Temer elődjét, Dilma Rousseffet a múlt héten fosztotta meg posztjától a szenátus. A volt államfő ellen tavaly decemberben indítottak eljárást. Azzal gyanúsítják, hogy a 2014-es elnökválasztás előtt megsértette a költségvetési törvényt. Temer ügyvezető elnökként a ciklus végéig, 2018-ig irányíthatja Brazíliát.
A legfontosabb feladata az lesz, hogy megpróbálja kivezetni az országot az elmúlt 80 év legnehezebb gazdasági helyzetéből.
A Rousseff-ügy és az olimpia miatt Brazíliára jelentős nemzetközi figyelem hárult az elmúlt időszakban, ami a paralimpia miatt folytatódni fog.
A XV. paralimpián 161 ország, valamint a menekültek csapata vesz részt. Magyarországot 43 sportoló képviseli a jövő hét vasárnapig tartó játékokon. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke előre jelezte, hogy nem utazik el a paralimpia megnyitójára. A sportvezető barátja, Walter Scheel volt német szövetségi elnök temetésén vett részt. 1984 óta nem volt példa arra, hogy a NOB-elnök ne lett volna ott a paralimpia megnyitóján.