Délután hirdetnek ítéletet Radovan Karadžić perében
- 8 years ago
Ma hirdet ítéletet Radovan Karadžić ügyében a Hágai Nemzetközi Törvényszék. A volt boszniai szerb elnököt 11 vádpontban mondhatják ki bűnösnek.
Ezek között népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények is szerepelnek.
A bíróság vizsgálta azt is, hogy mekkora volt a szerepe a srebrenicai népirtásban. 1995 júliusában Srebrenica környékén mintegy 8700 bosnyák férfit és fiút végeztek ki.
A városban a mai napig látszódnak a pusztítás nyomai. A most 56 éves Amir Kulaglic túlélte a háborút. Az apját 1992-ben öltek meg, ezért Amir úgy véli, hogy a népirtás nem 1995-ben kezdődött.
Ő akkor egy erdőben bujkált a barátaival, így élte túl a borzalmakat.
- Meg kell mutatnunk a szélsőségeseknek, és nemcsak a szerbeknek, hanem a világ minden szélsőségesének, hogy az olyan bűnök után, mint a népirtás vagy más háborús bűncselekmények, a végén mindenki megkapja a büntetését – mondta Amir Kulaglic.
A most 70 éves Radovan Karadžić-ot akár életfogytig tartó börtönbüntetés