Rakétatámadás érte a legnagyobb exportkikötőt Líbiában

  • 9 years ago
Találat ért egy olajtartályt a líbiai Szidra kikötőjében. A becsapódó rakéta súlyos kárt nem okozott, és a hatóságok áldozatokat sem jelentettek. A kormánycsapatok és a rivális kabinet fegyveresei kölcsönösen egymást vádolják az akcióval.

Szidra a líbiai olajipar legnagyobb exportkikötője, így aztán harc folyik érte a kormány és ellenzéke között. Az összecsapások miatt le is kellett állítani a szállítást egy ideje nemcsak itt, hanem a közeli Rász Lánuf terminálon is.

Hivatalos jelentés szerint a tenger felől támadták meg a kikötőt. Az ellenzéki fegyveresek három hajóját ki is lőtte a hadsereg. Az augusztusban Tripoliban kikiáltott rivális kabinet ezzel szemben azt állítja, hogy a kormánycsapatok bombázták Szidrát.

Líbiát augusztus óta két hatalmi központ irányítja. A Tripoli reptér nyár végi, hosszú hetekig tartó ostroma után egy iszlamista milicia kikiáltotta saját kormányát, és saját parlamentet alakított.

A hónapok óta tartó összecsapások az iszlamista miliciák és a hadsereg nyugalmazott tábornoka, Khalifa Haftar fegyveresei között folynak. A tábornok, aki tevékeny részese volt a Kadhafi-rezsim megdöntésének 2011-ben, elégedetlen a hivatalos politikai vezetéssel, amely évek óta képtelen ellenőrzése alá vonni a forradalom idején szerephez jutott iszlamista miliciákat. Ezért tavasszal ő maga indított hadjáratot ellenük saját fegyvereseivel, akik közül számosan a hadseregből verbuválódtak. Ezzel párhuzamosan lemondásra szólította fel a kormányt, és a parlament feloszlatását követelte.