00:01Spanyolország szerte több millió speciális szemöveget viselő ember gyűlt össze Szerdán,
00:06hogy a lehető legjobb helyről láthassák a teljes napfogyatkozást,
00:10amire előzőleg 1999-ben volt lehetőség Európában.
00:14A nap, a hód és a föld egyvonalba kerültek, így rövid időre sötétségbe borították Spanyolország, Portugália, Grönland és Izland egy
00:22részét.
00:25Ez volt az első alkalom számomra, nem tudom, hogy egyben az utolsó is, de egyedülálló élmény volt, mondta egy 35
00:31éves mérnök.
00:33Ez a tanárnő pedig arról beszélt, hogy korábban már látott majdnem teljes napfogyatkozás,
00:38de az nem hasonlítható össze a mostanival, mondhatni, hogy ez száz százalékig megérte.
00:45A teljes napfogyatkozás, amikor a hold teljesen eltakarja a napot,
00:49kevesebb, mint két és fél percig tartott Izland nyugati partjairól nézve,
00:53míg Portugáliában és Spanyolországban egy percre rövidült.
00:57Európa más részein a nézők részleges napfogyatkozást láthattak.
01:03Kollégánk úgy összegez, hogy az úgynevezett napfogyatkozás trió első jelensége épp most halványult el mögötte a horizonton,
01:11de a spanyoloknak a közeljövőben két hasonló élményük is lehet.
01:152027. augusztus másodikán teljes, 2028. január 26-án gyűrűs napfogyatkozást láthatnak majd.
Comments