00:00Egy amerikai bíróság elutasította él a maszker esetét, amelyet 2024-ben nyújtott be,
00:06azzal vádolva az OpenAI-t alapító vezérigazgató Sam Altman-t,
00:10és az elnököt Greg Brockman-t, valamint a Microsoft-ot,
00:13hogy elárulták közös víziójukat, mi szerint a szervezet továbbra is non-profit marad,
00:18és az emberiségi avált szolgáló mesterséges intelligencia fejlesztésének irányítására összpontosít.
00:24Ehelyett profit-orientált társasága alakult.
00:28Három hetes tárgyalás után a kilenc fős eskü cég két órán át tanácskozott,
00:33majd megállapított, hogy maszk túl sokáig várt a kereset benyújtásával,
00:37így elmulasztotta a törvényes határidőt.
00:40A kaliforniai Oaklandben lezajlott per rávilágította a Szilícium völgyi zsenik közötti visszájra.
00:47A kereset szerint Musk 2015-ben közel 38 millió dolláros tőkét biztosított az OpenAI megalapításához,
00:54majd 2018-ban távozott a cégtől, amelynek becsült értéke ma már közel 1000 milliárd dollár,
01:01és amely vállalata a történelem egyik legnagyobb tőzsdei bevezetése felé tart.
01:07Általán azt állította, hogy soha nem tett ígéretet arra, hogy az OpenAI örökre non-profit szervezet marad.
01:12Valamint szerinte, Musk célja a perrel az volt, hogy gyengítse a cég gyors növekedését,
01:17és erősítse saját XIA-ját, amelyet 2023-ban indított versenytársként.
01:24Musk X nevű közösségi média platformján közölte, hogy fellebbezést nyújt be.
Comments