00:02Stratégiai partnersségről állapodott meg a francia elnök és a görög kormányfő.
00:06Kilenc szerződést írtak alá a témban.
00:08Ezek szerint Franciaország és Görögország a korábbinál szorosabban együttműködik majd a nemzetközi diplomácia,
00:15a védelem, a kereskedelem, a gazdaság, az oktatás és a csúcstechnológia területén.
00:21Tekintettel az Ukrajnában és a közel-keleten zajló konfliktusokra különös hangsúlyt fektettek a korszerűsített fegyverrendszerekre,
00:29amelyek közül néhányat már teszteltek Ciprus védelmében, a libanoni Hezborlak támadásai idején.
00:39A görög kormányfő arról beszélt az aláírás után, hogy a görög-francia partnerség megelőzte az összes közelmódbeli jelentős geopolitikai átrendeződést,
00:49vagyis előrelátónak és időszerűnek bizonyult a biztonság és a stabilitás területén.
00:54És a maga módján előfutára volt annak a szélesebb körű igénynek, hogy stratégiai autonómiára tegyen szert az egész kontinens.
01:03Ez ugyanaz, mint amiről mi ketten már jó néhány éve beszélünk az Európai Tanácsban,
01:07közös programok, koprodukciók és a gyakorlatban is megvalósuló nemzetközi együttműködés.
01:13Sorolta Kiriákos Mitsotakis, aki szerint ezeknek a megállapodásoknak a legfőbb hozadéka a kölcsönös segítségnyújtásra vonatkozó kötelezettségvállalás.
01:23Ezzel kapcsolatban köszönetet mondott a francia elnöknek azért, mert újra egyértelművé tette,
01:29szükség esetén Görögország számíthat Franciaország támogatására.
01:35Emmanuel Macron ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a most megkötött megállapodással nem csupán megpecsételték az eddigi együttműködést,
01:42hanem stratégiai szintre emelték.
01:45Az innováció mellett, ennek természetesen része a védelem is, a két ország kapcsolata erősödik egy új dimenzióban az elrettentésben.
01:53Ez a többi között a két hadsereg intenzív együttműködését jelenti.
01:58A görög kormányfő és a francia elnök ellátogatott a haditengerészet bázisára,
02:03hogy megnézze a franciaországi Lorientban épített, a legfejlettebb védelmi rendszerekkel felszerelt Belhara osztályú Kimon névre keresztelt fregattot.
02:13A hadihajót pár hete Ciprushoz vezényelte a görög hadvezetés, miután iráni drónok csapódtak az egyik ottani brit katonai támasztpontba.
Comments