Ilyen nyíltan még nem mondta ki Orbán, hogy csak Magyarország szövetségeseivel van rosszban
László Róbert politikai elemző szerint a korábban olykor valódi külpolitikai váltást felskiccelő tusványosi beszédek után idén Orbán Viktor magyar miniszterelnök csak saját korábbi gondolatait variálta és árnyalta.
00:00Kevés külpolitikailag értelmezhető üzenete volt a magyar miniszterelnök idei tusnát fürdői beszédének.
00:06Értékelte a rendszerint a nyár legfontosabb magyar politikai eseményének számító előadást László Robert, a Political Capital elemzője.
00:15A harmadik világháború elvont veszélye nem válthat ki hasonló hatást, mint például az illiberális demokrácia meghirdetése 2014-ben, ezért a beszéd csak nőanszokban hozott újat.
00:26Ennyire nyíltan kimondani azt, hogy lényegében mi mindenkivel jobban vagyunk, csak azzal a szövetségrendszerrel nem, amelynek a tagjai vagyunk, ezt eddig ilyen nyíltan nem mondták ki.
00:37A Tisza párt vezetője Magyar Péter párhuzamos beszéde több konkrétumot tartalmazott az elemző szerint, amivel világosá tette, hogy saját jobbközép álláspontja hogyan tér el a Fidesz ajánlatától.
00:48Vélhetően ezzel az idősebb választóknak üzent azoknak a még a Tisza által nem meghódított, de Orbán ellenes szavazóknak,
00:58akiknek nagyon is fontos az, hogy nyíltan egyértelműen kimondják, hogy igen, Európa pártiak vagyunk,
01:03Euróatlanti orientáció, NATO, EU, itt képzeljük el Magyarország jövőjét, és semmiféle hintapolitikára nem vagyunk nyitottak.
01:11Összességében a magyar miniszterelnök idei túlsnált fürdői beszédét az elemző a megszokottnál óvatosabbnak ítélte,
01:19amelyben a külpolitikai vízió mellett hangsúlyosabbak voltak a saját tábor megnyugtatására szolgáló belpolitikai elemek.