Ciprus újraegyesítéséről tárgyalnak a törökök és a görögök

  • 7 years ago
Több mint 40 év megosztottság után, most az újraegyesítésről tárgyalnak a ciprusi török és a görög közösség képviselői Genfben. A most kezdődött egyeztetésre meghívták a szigeten élők biztonságáért az elmúlt évtizedekben katonai konfliktusokat is vállaló Törökország és Görögország külügyminisztereit, ahogy a brit Boris Johnsont is, akinek elődei még gyarmatosítóként voltak Cipruson.

A török külügyminiszter optimistán nyilatkozott és azt mondta, hogy sok mindent tisztázni kell még, de alapvetően pozitívan kezelik a görög fél javaslatait a menetrendről és a határidőkről.

Az újraegyesítési tárgyalások fontosságát jelzi, hogy azt, a nemrég beiktatott ENSZ-főtitkár vezeti és tekintettel arra, hogy a sziget görög fele 2004 óta az EU tagja, ott van a Bizottság elnöke is.

A diplomáciai nagyágyúk alapvetően bizakodóak, de a kincstári optimizmus hátterében az van, hogy nemrégiben hatalmas szénhidrogén-készletet találtak a szigetnél, ami segítene az Uniónak az orosz energiafüggőség csökkentésében.

A görög külügyminiszter azt mondta, hogy hajlandóak elfogadni egy olyan nemzetközi javaslatot, amit az ENSZ Biztonsági Tanácsának felügyelete mellett hajtanának végre. Görögország arra is hajlandó, hogy a későbbiekben nem avatkozik be a ciprusi ügyekbe, de ezt csak azzal a feltétellel, hogy Törökország kivonja a katonáit a szigetről.

Vélhetően a katonai jelenlét lesz az egyik kulcskérdés, mert a török ciprióták egyelőre ragaszkodnak a török hadsereg ottlétéhez.

Fontos kérdés lesz az is, hogy az 1974-es török invázió miatt az északi részről elmenekülő görög ciprióták közül hányan térhetnek majd vissza egykori otthonaikba.

Ahogy az euronews athéni tudósítója arról értesült, a tárgyalásokat vezető ENSZ-főtitkár bizakodó és azt reméli, hogy mind a két fél nyitott lesz arra, hogy a most még nyitott kérdésekben a következő tárgyalásig valamilyen megállapodásra jussanak.

Recommended