Skip to playerSkip to main contentSkip to footer
  • 12/9/2016
Folyamatosan haladnak előre az iraki erők és szövetségeseik Moszulban. A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet már csak három kerületet tart ellenőrzése alatt az észak-iraki városban. A hadsereg átvette az irányítást a dzsihadisták kórháza felett is.

Ennek ellenére még hosszú ideig elhúzódhat az ostrom, mert a szélsőségesek autóba rejtett bombákkal próbálják lassítani az előrenyomulást. Egy név nélkül nyilatkozó iraki katonai tisztviselő azt mondta, hogy a szövetséges erők is jelentős veszteségeket szenvedtek.

Az iraki csapatok a felszabadított területeken tíz helyi lakost vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint együttműködtek az Iszlám Állammal.

Moszul a dzsihadisták kezében lévő utolsó iraki nagyváros, ahonnan rengetegen menekültek el az elmúlt időszakban. Az ENSZ adatai szerint az ostrom októberi kezdete óta több mint 80 ezren hagyták el otthonukat.

Category

🗞
News

Recommended