Szorul az ostromgyűrű Rakka körül

  • 8 years ago
Több települést visszafoglaltak a terroristáktól a Rakka közelében amerikai támogatással harcoló szíriai egységek.

Az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet szíriai fővárosa ellen vasárnap kezdte meg az átfogó hadjáratot a Szíriai Demokratikus Erők nevű szervezet, mely főleg arab és kurd katonai egységekből áll.

A szomszédos Törökország közben a kurd jelenlét miatt aggódik.

- A Rakka ostrománál felvonuló nem arab egységek szembe mennek az Egyesült Államok érdekeivel, és veszélyeztetik a térség békéjét is. Ez így zsákutcába vezet. Ez rossz irány – mondta Numan Kurtulmus, török kormányfő-helyettes.

Törökország az ellen tiltakozik, hogy a sikeres ostrom után a kurdok katonai bázist építsenek a térségben.

A Szíriai Demokratikus Erők szóvivője szerint, ha Rakkát visszafoglalták az Iszlám Állam nevezetű terrorszervezettől, akkor a várost egy katonákból és civilekből álló tanács irányítja majd.

Recommended