Tovább esik az euró árfolyama, Görögországból menekülnek a befektetők

  • 9 years ago
Kilenc éves mélypontra süllyedt az euró árfolyama a dollárhoz viszonyítva hétfőn. Egy euróért már csak 1,1864 dollárt fizettek, ami a legkevesebb 2006 márciusa óta.

Ennek egyik oka, hogy az Európai Központi Bank várhatóan költséges gazdaságélénkítő intézkedéseket vezet be, és nagy tételben vásárol állampapírokat.

A másik a görög belpolitikai válság, habár az elemző szerint ez csak a felszín.

– Görögország a fő vitatéma, a legnagyobb bizonytalanságot mégis az okozza a befektetők körében, hogy Franciaország és Olaszország nem halad a szükséges reformokkal. Ezért visznek egyre több pénzt az Egyesült Államokba az eurozóna helyett – mondta Christian Kahler, a frankfurti DZ Bank elemzője.

2011-ben még 1,29 volt a legalacsonyabb keresztárfolyam, azóta ez egyetlen kivétellel minden évben csökkent. A közös európai valuta csak tavaly 12 százalékot veszített értékéből a dollárral szemben.

Szakértők szerint ez a tendencia folytatódhat a következő hónapokban is, különösen akkor, ha Görögországban a radikálisan baloldali Sziriza nyeri az előre hozott parlamenti választásokat. A párt a megszorító politika végét ígéri, ami akár azt is jelentheti, hogy a leendő athéni kormány visszatér a nemzeti fizetőeszközhöz, a drachmához.

– Görögország fontos az euroöve