Andy Warhol-képek voltak minden idők legnagyobb árverésének sztárjai

  • 10 years ago
Andy Warhol Elvis Presleyt és Marlon Brandót ábrázoló egy-egy portréja volt a fénypontja a New York-i Christie’s szerdán tartott árverésének. Az eseményt minden idők legnagyobb művészeti aukciójának nevezték, amelyen összesen 853 millió dollár értékben (209,2 milliárd forint) cseréltek gazdát háború utáni és kortárs műalkotások.

Az összbevétel az előzetes becslések 836 millió dollárnál meghúzott felső határát is jelentősen túlszárnyalta. Warhol Triple Elvis (Ferus Type) című alkotásának leütési árát 81,9 millió dollárig (20 milliárd forint) tornázták fel a licitálók, míg az amerikai pop-art művész Four Marlons című munkája 69,6 millió dollárért cserélt gazdát a nyolcvan művet felvonultató liciten, amelyen mindössze öt alkotást nem sikerült eladni.

A Christie’s együttesen több mint 130 millió dollárt várt a Warhol leghíresebb portréi közé sorolt alkotásokért, ami végül szerény becslésnek bizonyult. A több mint két méter magas portrékat az 1970-es években a német WestSpiel kaszinóvállalat vásárolta meg egyik játékterme számára. Az 1963-as Elvis-portré cowboyként örökíti meg a szívtiprót, míg a három évvel később készült Brando-portré fekete bőrdzsekiben, motorbiciklin ülve ábrázolja a színészt.

Recommended