A londoni Gherkin, azaz sokak által csak uborkának nevezett felhőkarcolót egy brazil milliárdos vette meg. Sajtóértesülések szerint Joseph Safra cége 700 millió fontot fizetett a 180 méter magas toronyért.
A Safra Group közleményében azt írta, hogy csak különleges ingatlanokba fektet, London ikonikus felhőkarcolója pedig tökéletesen megfelel ennek a feltételnek.
A 10 éves díjnyertes irodaház ráadásul kialakításának köszönhetően energiatakarékos módon üzemeltethető.
A legnagyobb bérlő továbbra is a Swiss Re marad, a második pedig a Kirkland & Allis ügyvédi iroda.
A London, 30 St Mary Axe címen korábban a Baltic Exchange épülete állt, ami 1992-ben az IRA egyik támadása során súlyosan megrongálódott, három ember pedig életét vesztette.
A dizájnnak köszöhetően az épület maximálisan kihasználja a nap energiáját és a szellőztetése is természetes módon megy végbe, így 50 százalékkal kevesebb energiára van szükség az üzemeltetéshez, mint más hasonló irodaházaknak.
Minden emeletet 5 százalékkal forgattak el az alatta levőhöz képest, így nyerte az épület a különleges, csavart formát.
Az új tulajdonos, a brazil Safra Group eddig az észak- és dél-amerikai, a közel-keleti és ázsiai pénzvilágban volt ismert. A cég eszközállományát 200 milliárd dollárra becsülik. A tulajdonos, a 75 éves Joseph Safra vagyona körülbelül 15 milliárd dollár.

Category
🗞
News