Biztonságos folyosót hoznának létre szíriai kurd vezetők: az átjáró célja az lenne, hogy segélyt és hadi felszerelést juttasson el Törökországon át Kobaniba.
Szíriai kurd katonai vezetők szerint több ezer harcos áll készen arra, hogy bármelyik pillanatban Kobaniba menjen, amennyiben Törökország megnyitná a határt. Ankara azonban továbbra sem jelezte, hogy hajlandó lenne erre.
Közben Nagy-Britannia bejelentette, hogy szakértőket küldött Irakba, hogy kiképezzék az ott harcoló pesmergákat. A londoni védelmi minisztérium közlése szerint a kiképzők a nehéz géppuskák használatára tanítják a kurd katonákat. A szigetország emellett légierejét is beveti Irakban az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet ellen.

Category
🗞
News