Vérfürdő a Times Square-en, nem terrortámadás történt

  • 7 years ago
Egy halottja és 22 sérültje van annak a gázolásnak, ami helyi idő szerint csütörtökön délben történt a New York-i Times Square-en.

A halálos áldozat egy 18 éves fiatal nő, akinek 13 éves húga sérülésekkel túlélte a gázolást.

A nyomozás – és a térfigyelő kamerák felvétele – alapján – a 26 éves, bronxi születésű, korábban a haditengerészetnél szolgált Richard Rojas, bordó Honda Accordjával, nagy sebességgel szemben haladt a forgalommal a 7. Sugárúton, majd a 42. utcánál felszaladt a járdára és a 45. utcánál elütött mindenkit, aki az útjába került. Végül felrepülve egy lámpaoszlop és egy korlát állította meg az autót.

A sofőr menekülni próbált, de a rendőrök letartóztatták. A férfit korábban kétszer is előállították ittas vezetés miatt. Ezúttal sem tűnt józannak.

- Mi New York-iak folytatjuk a megszokott életünket. Hála Istennek, semmi jel nem utal terrortámadásra – közölte James O’Neill rendőrfőnök.

Az elmúlt hónapok európai – nizzai, berlini, londoni – autós terrormerényletei miatt attól lehetett tartani, a gázolót hasonló motiváció vezérelte.

- Csak száguldott felénk egyenesen. Az emberek kiabáltak, sokan kitértek az útjából, mások autójukban ragadtak. Én még éppen el tudtam ugrani előle – mesélt egy szemtanú a szörnyű pillanatokról.

Bill de Blasio New York-i polgármester együttérzését nyilvánította a Twitteren. New York állam kormányzója is a helyszínre érkezett. A New Yorkban tartózkodó Donald Trump elnököt is azonnal értesítették.

A Times Square a város legforgalmasabb pontja, naponta félmillió ember sétál itt el.

#FDNY confirms 1 fatality, 12 injuries in Times Square motor vehicle accident, 45 St/Broadway pic.twitter.com/M3aEHZw7Go— FDNY (@FDNY) 18 de maio de 2017


13 total patients currently reported at scene of motor vehicle accident in Times Square pic.twitter.com/ySwtL6ZLoc— FDNY (@FDNY) 18 de maio de 2017

Recommended