Emelkedett az olaj ára - az OPEC és Oroszország korlátozhatja a kiteremelést

  • 7 years ago
Három heti csúcsra ért hétfőn napközben a nyersolaj hordónkénti ára. A WTI és a Brent is több mint 2 százalékot drágult, köszönhetően az orosz elnök azon bejelentésének, amely szerint Oroszország kész korlátozni kőolaj-kitermelését és szerinte az OPEC-tagok is megállapodnak erről. A WTI hordója napközben a 47 dollárhoz közelített, míg a Brenttel 48 dollár fölött kereskedtek. A korlátozásra az árak stabilizálásához van szükség.

Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy országa kész a jelenlegi szinten befagyasztani a kitermelés mennyiségét, ez nem okozna kárt az energia szektoruknak. Az energiaügyi miniszter folyamatosan egyeztet a vezető olajvállalatokkal, készek a munkára.

Oroszország jelenleg napi több mint 11 millió hordó nyersolajat hoz a felszínre, ami a Szovjetunió felbomlása óta a legnagyobb mennyiség.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete november 30-án ülésezik Bécsben.

Az eddigi egyezkedést főleg Irán nehezítette, a szankciók feloldása után szeretne ismét meghatározó szereplője lenni az olajpiacnak. Esetében elképzelhető, hogy csak a kitermelés korlátozásáról legyen szó és ne csökkentésről. A milicistákkal harcoló Líbia és Nigéria is hasonló kedvezményeket kér.

Recommended