Újabb orosz-amerikai lépés a szíriai béke felé?

  • 8 years ago
A szíriai ellenségeskedés beszüntetését célzó fegyverszünetben állapodott meg az amerikai és az orosz külügyminiszter Genfben. John Kerry szerint hamarosan bemutatják azt a tervezetet, amely egy újabb lépés lehet a szíriai béke felé.

- Ha sikerül az elképzeléseknek megfelelően végrehajtani a tervet, ha a felek azt csinálják, ami a dolguk, akkor egy olyan diplomáciai ponthoz érkezhetünk, ahol a többoldalú törekvések végre eredményre vezethetnek az átmenet, a szíriai emberek életében egy viselhetőbb világ irányába – fogalmazott John Kerry.

- Igen, ahogy John Kerry mondta, közös műveleti központot hozunk létre, ahol az orosz és az amerikai katonai és különleges erők azt gyakorolják majd, hogy hogyan tegyenek különbséget a terroristák és a mérsékelt ellenzék között, hogy aztán hatékony, összehangolt csapásokat hajtsanak végre a szélsőségesek állásai ellen – tette hozzá Szergej Lavrov.

A két politikus két hét alatt negyedszer ült le tárgyalni a témáról. Az amerikai delegáció több mint öt órán át egyeztetett Washingtonnal. Az orosz küldöttségnek ezalatt pizzát rendeltek, a figyelmességet az oroszok vodkával viszonozták…

Recommended