Üzbegisztán: kórházba került Karimov

  • 8 years ago
Kórházba szállították az üzbég elnököt, közölte rendkívüli hírként a közép-ázsiai ország állami televíziója. A tájékoztatás nem tért ki Islom Karimov állapotára, de a bejelentés szerint az államfő néhány vizsgálat szükségessége miatt a taskenti egészségügyi intézményben marad.

A 78 éves mérnök és politikus 1990 óta áll a volt szovjet tagköztársaság élén. Előtte az Üzbég SZSZK pénzügyminisztere, majd pártbizottságának elnöke volt 1989-ig.Tavaly tavasszal – 90 százalékos támogatással – választották meg újabb öt évre Üzbegisztán élére.

Az örökös elnök rezsimje elől az ellenzék csehországi száműzetésbe menekült.

Islom Karimov három évvel ezelőtt átesett egy szívrohamon. A pletykák szerint pedig 1-2 hónappal ezelőtt sztrókot kapott.

Üzbegisztán szeptember 1-én ünnepli majd függetlenségének 25. évfordulóját.

Recommended