A nagyszebeni szász, Klaus Iohannis lett az államfő Romániában

  • 10 years ago
Ha csak hajszálnyi előnnyel is, de a jobbközép Klaus Iohannis nyerte az elnökválasztást Romániában.

A szavazatok valamivel több, mint kilencven százalékának összeszámlálásakor az eredmény 48,5 – 51,5 volt Iohannis javára.

A befutónak várt kormányfő, Victor Ponta máris elismerte vereségét, és állítólag gratulált is a nagyszebeni polgármesternek.

Bukarestben ezrek ünnepelték Iohannist, és a miniszterelnök lemondását követelték vasárnap éjjel. Victor Ponta azt már az első, késő esti nyilatkozatában világossá tette, hogy hacsak pártja vissza nem hívja, továbbra is ő lesz Románia miniszterelnöke.

Elemzők szerint a román elnökválasztás mindkét jelöltjével jártak veszélyek. Iohannis győzelmével leginkább az válik kérdéssé, hogy a kormány és az államfő mennyire lesznek hajlandóak együttműködni. A távozó Basescuval Ponta nehezen értett szót.

A kormányfő győzelmét jósoló szakértők korábban arra figyelmeztettek, hogy könnyen totális ellenőrzés alá kerülhet az igazságszolgáltatás és a sajtó.

Románia a válság szülte szigorú megszorítások után épphogy éledezik. Az idei év figyelemreméltó gazdasági növekedését azonban aláássa a mindent behálózó korrupció és a gyakori adóelkerülés.

Recommended