A zöld komphajó és az önmagát melegítő főzőedény

  • 10 years ago
Első pillantásra úgy néz ki, mint bármelyik másik komphajó, ez azonban nemcsak zöld színű, hanem valóban zöld. A Stockholm központjában közlekedő Movitz elektromos motorral működik, és a múlt hónapban indult első útjára.

A komphajó az úgynevezett szupertöltővel „tankol”, ami 10 perc alatt feltölti a vízijármű 180 kilowattórás, nikkel fém-hibrid akkumulátorát, amellyel a hajó egy órán keresztül 9 csomóval tud haladni. A fejlesztők azt mondják, a technológiának köszönhetően 130 tonna szén-dioxiddal és másfél tonna nitrogén-oxiddal kevesebb gáz szennyezi a levegőt, a működési költségek pedig 30 százalékkal csökkennek.

– A szupertöltő használata azt jelenti, hogy 1 órán át képes működni, és körülbelül 10 percig tart az akkumulátorok feltöltése. A szupertöltővel jobban ki tudjuk használni a hajót ahhoz képest, mintha egész éjszaka tölteni kellene az aksikat – mondja Hans Thornell, a Green City Ferries vezérigazgatója.

Egyelőre csupán egy töltőállomás van Stockholm központjában, ami azt jelenti, hogy a komp részben kénytelen használni dízel-elektromos generátorait is. A fejlesztő cég azonban azt mondja, hamarosan több töltőállomást telepít a városban.

– Az a legfontosabb előnye, hogy rendkívül környezetbarát. Egy ekkora méretű dízel meghajtású hajó rengeteg szén-dioxidot és nitrogén-oxidokat bocsát ki, ami közvetlenül veszélyezteti az embereket. Ebben az esetben ellenőrizhetjük a teljes villamosenergia ellátást. Van egy szélkerekünk, így propellertől propellerig ellenőrizhetjük a teljes folyamatot – magyarázza Hans Thornell.

A hajó kapitánya szerint, nagyon hasonlóan működik egy normál dízelmeghajtású komphoz, csak sokkal csendesebb és nem ráz annyira.

A Mag Cook egy olyan főzőedény, amely belülről melegszik fel pörgés hatására. Beépített mágnesekkel működik, amelyeket egy kioldókötéllel hoznak mozgásba. A gyorsan váltakozó észak-déli polaritás által gerjesztett elektromágneses frekvencia hatására hő keletkezik. Ashley De Garmo azt mondja, a Mag Cook megszabadít a hagyományos energiaforrásoktól való függéstől.

– Ha ezzel főzünk, függetlenné válhatunk az energiahálózatoktól. Nem kell többet aggódnunk az áramszámla miatt. Ez az eszköz megtermeli a számára szükséges energiát – magyarázza a feltaláló.

De Garmo és csapata két prototípust fejlesztett ki. Az egyik a főzőedény, a másik pedig egy indukciós gyűrű. Azt mondja, a technológia, egyszerűsége és hordozhatósága révén, fontos szerepet játszhat a hálózatoktól való függetlenedésben.

– Nagyon fontos, hogy hordozható, és ha egyszer megszabadulhatunk az elektromos hálózattól, nem leszünk kiszolgáltatva. Egy megbízható szerkezetre van szükségük, ami működik. És úgy látom, komoly piacra számíthatunk – jósolja Ashley De Garmo.

A feltaláló azt mondja, a következő kihívás az, hogy találjanak egy olyan megoldást, amellyel mozgásban tarthatják a mágneseket, hogy az energia addig áramoljon, amíg arra szükség van. A csapat szerint találmányukat számos területen tudják majd hasznosítani, például a fűtést és a víztisztítást is meg lehet vele oldani. Az energiaárak növekedése közepette a mágnesekkel működtetett szerkezetek vonzó alternatívát nyújthatnak a rendszeren kívüli, élhető otthon megteremtéséhez.

Recommended